Minden mutáns ellen hatásos vakcinát fejlesztett az amerikai hadsereg

Koronavírus a világban – az Index szerdai hírösszefoglalója

Németh Tamás
Vöő György
2021.12.29. 22:12
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index napi hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány történéseiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • Franciaország a jövő héttől további korlátozásokat vezet be a koronavírus-járvány miatt, miközben napok óta rekordokat dönt a naponta diagnosztizált új fertőzöttek száma, kedden már meghaladta a 200 ezret – számolt be az MTI.

    Franciaországban az egészségügyi minisztérium adatai szerint az elmúlt 24 órában a járvány tavalyi kitörése óta a legtöbb, 208 ezer új fertőzést diagnosztizálták.

    Másodpecenként két új beteget regisztrálnak – tudatta Olivier Véran tárcavezető egy parlamenti meghallgatáson. Hozzátette: ez francia és európai rekord is egyben.

    Ilyen helyzetben még soha nem voltunk

    – fogalmazott Véran, és arra figyelmeztette a politikusokat a Bourbon-palotában, a nemzetgyűlés épületében, hogy januártól akár napi 250 ezer új fertőzéssel is számolni kell.

    A francia kormány a hét elején új törvénytervezetet fogadott el, amely az oltási igazolást kívánja bevezetni karantén-intézkedések helyett. Az új tervet Jean Castex miniszterelnök és Olivier Véran miniszter jelentette be. Ennek értelmében jövő hétfőtől legalább három héten át ismét korlátozzák a nagyszabású rendezvényeket, megtiltják a közönség előtt tartott koncerteket, valamint az élet- és italfogyasztást a mozikban, színházakban és a tömegközlekedésben.

    A kormány egyelőre nem tervez kijárási tilalmat az anyaországban, és az éttermeket és a bárokat sem kívánja lezáratni. A tanítás is újraindul az iskolákban, a tervek szerint január 3-án.

  • Az egyik legismertebb holland oltásszkeptikus, az 53 éves közgazdász, Robin Fransman kedden koronavírus következtében meghalt – írja a Sun. Fransman egy hónappal ezelőtt jelentette be, hogy a tesztje pozitív lett.

    A közgazdász először tavaly áprilisban jelentetett meg egy cikket, amelyben a fertőzés elleni intézkedéseket bírálta. Ezután egyre kritikusabb lett, és a közösségi médiát használta arra, hogy különféle összeesküvés-elméleteket terjesszen. A hosszú Covid létezését egyenesen fantáziának minősítette.

    November 28-án írta a Twitteren, hogy nem oltatta be magát, de az oltás „hasznos lehet azoknak, akik sérülékenyek”. Öt nappal ezután lett pozitív a tesztje.

  • Karl Lauterbach német egészségügyi miniszter szerdán azt mondta, hogy alulbecsülték az új esetek számát, és a valódi szám az eddig közölt kétszerese vagy háromszorosa is lehet – írja a Guardian.

    A miniszter közölte, hogy ennek az az oka, hogy a munkahelyeken és a háziorvosoknál kevesebb tesztet végeztek az ünnepek alatt.

    Lauterbach azt is megjegyezte, hogy az omikron-variáns aránya egyre nagyobb a fertőzések között, és arra kérte az embereket, hogy a szilvesztert csupán kisebb csoportokban ünnepeljék.

  • A valamivel több mint négymilliós Horvátországban szerdára 5768 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, és a vírus okozta Covid–19 betegségben 41-en hunytak el. Kórházban 1868 beteget ápolnak, közülük 237-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 255 115-en kaptak védőoltást, közülük 2 130 760-an már a második adagot is felvették.

    A legtöbb horvát városban lesznek szabadtéri szilveszteri programok. A válságstáb engedélyezte a vendéglátóhelyek nyitva tartásának meghosszabbítását is szilveszter éjszakáján. A szállodák, éttermek és kávézók a jelenlegi éjfél helyett hajnali két óráig lehetnek nyitva.

    Ezzel azonban nem értenek egyet a szakemberek. Ivo Ivic, a fertőző betegségek spliti klinikájának igazgatója a sajtónak úgy nyilatkozott: Split-Dalmát megyében az elmúlt napokban nőtt a kórházi kezelésre szoruló betegek száma. Az elmúlt fél évben átlagban 180 beteget kezeltek kórházban, most meghaladták ezt a számot – mondta.

    Félő, hogy a szilveszteri mulatságok és összejövetelek eredményei lélegeztetőgépek és temetések lesznek

    – figyelmeztetett a professzor.

  • Betiltotta a szilveszteri mulatságokat a montenegrói kormány, illetve minden tömeges szórakozást korlátozott december 30. és január 12. között – közölte a podgoricai Vijesti című napilap az internetes oldalán.

    A kormány döntése értelmében a vendéglátóhelyek és a szálláshelyek éttermei szilveszter éjszakáján hajnali egyig tarthatnak nyitva, és csakis védettségi igazolvánnyal rendelkezők tartózkodhatnak ott. Ebben az időszakban szólhat a zene, illetve előadók is felléphetnek.

    Csütörtöktől kezdődően január 12-ig a vendéglátóhelyek csakis 22 óráig tarthatnak nyitva, és tilos a tánczene, illetve előadók fellépése is. A montenegrói kormány az említett időszakban betiltott minden egyéb bulit, lakodalmat, születésnapi ünneplést és zenei fesztivált, ahogy a nagyobb magánrendezvényeket is – számolt be az MTI.

  • December 30-tól az egész ország úgynevezett sárga zónába kerül – közölte az ukrán Egészségügyi Minisztérium.

    A korábban vörös besorolás alatt lévő Zaporizzsja és Voliny megye is az enyhébb, sárga veszélyességi fokozatú karanténövezetbe kerül át. Ezt Oleg Nyemcsinov, a miniszterelnöki kabinet minisztere jelentette be. A karanténenyhítésről a technogén-ökológiai, valamint a rendkívüli helyzetekkel foglalkozó állami bizottság keddi ülésén döntöttek – írja a KárpátHír.

    Az Egészségügyi Minisztérium emlékeztetett, hogy ezek az utolsó olyan régiók, amelyek a vörös zónában voltak.

  • A koronavírus delta- és omikron-variánsának együttes terjedése az „esetek cunamiját” okozhatja – idézi Tedrosz Adhanom Gebrejeszuszt, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatóját a Guardian.

     A delta és az omikron most már kettős veszélyt jelent, és az esetszám növekedésével a kórházi beutalások és a halálesetek száma is növekedni fog. Nagyon aggódom amiatt, hogy az omikron, amely nagyon könnyen terjed, és egy időben terjed a deltával, az esetek cunamijához fog vezetni

    – közölte Gebrejeszusz.

  • Szlovéniában a harmadik egymást követő napon nőtt a koronavírussal újonnan fertőzöttek napi száma az elmúlt héthez képest – derül ki a kormány szerdai jelentéséből.

    Az elmúlt 24 órában 1863 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az országban, a fertőzés következtében kilenc beteg halt meg. Kórházban 572 beteget ápolnak, közülük 190-en vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 249 041-en kaptak védőoltást, közülük 1 188 463-an már a második adagot is felvették.

    Mateja Logar, a szlovén kormány koronavírus-járvánnyal foglalkozó tanácsának elnöke elmondta: már januárban újabb nyomásra számít a kórházakban, mert szerinte a tapasztalatok azt mutatják, hogy hét-tíz napnak el kell telnie a fertőzöttek számának növekedésétől.

    Szlovénia szigorított a járvány miatti korlátozásokon az ünnepi időszakban. Szilveszterkor tilos lesz a szabadtéri gyülekezés. A vendéglátóhelyek nyitvatartását újévre virradóra nem korlátozzák, de a vendégeknek, függetlenül attól, rendelkeznek-e Covid-igazolvánnyal, belépéskor 12 óránál nem régebbi negatív vírustesztet kell felmutatniuk – számolt be az MTI.

  • Egy új vakcina, amelyet az amerikai hadsereg Walter Reed Kutatóintézete (WRAIR) fejlesztett ki, nem csupán jelentős immunválaszt vált ki, de valamennyi koronavírus-mutáció ellen hatásos – jelentette be az Egyesült Államok hadserege.

    Az Interesting Engineering cikke szerint a vakcinagyártók versenyt futnak az idővel, hogy kifejlesszenek egy specifikus oltást az omikronnal szemben, amely „Frankenstein-szerű többszörös mutációi” miatt kikerülheti a hagyományos vakcinákat. Bár az előzetes adatok szerint a jelenlegi emlékeztető oltások védelmet nyújtanak, nem lehet kizárni egy további mutációt.

  • Elmarad a csütörtökre kiírt Debrecen–Alba Fehérvár-mérkőzés a női kézilabda NB I-ben, mert a székesfehérvári csapatban több játékos megfertőződött koronavírussal – számolt be az MTI.

    Az Alba Fehérvár KC honlapja szerint már értesítették a DVSC Schaeffler csapatát és a Magyar Kézilabda Szövetséget (MKSZ), hogy a csapat több játékosa pozitív koronavírustesztet produkált, így nem utaznak el a csütörtökre tervezett találkozóra.

    A meccs pótlásáról vagy a két pont sorsáról az MKSZ szakmai és versenybizottsága dönt majd.

  • A koronavírus okozta betegség miatt intenzív osztályra kerülő páciensek kilencven százaléka nem adatta be magának az oltás harmadik, emlékeztető vagy hatáserősítő adagját – mondta Boris Johnson brit miniszterelnök. Kijelentette: a jelenlegi adatok alapján 2,4 millió olyan felnőtt van az országban, aki a koronavírus elleni oltás első két adagját már megkapta, és jogosult lenne a harmadik dózisra, de még nem adatta be.

    A brit kormány az omikron-koronavírus-variáns terjedésének megfékezése érdekében úgy döntött, hogy az eredeti, január végi határidő előtt egy hónappal, már december végéig minden 18 évnél idősebb angliai lakos számára lehetővé válik a harmadik oltási dózis beadatása – számolt be az MTI.

    Szerdai nyilatkozatában Boris Johnson hangsúlyozta, hogy a koronavírus-fertőzésből kialakuló Covid–19 betegség miatt intenzív osztályra kerülő páciensek elsöprő többsége azok közül kerül ki, akik még nem adatták be maguknak a harmadik oltási dózist.

    Beszéltem orvosokkal, akik elmondták, hogy kilencven százalékra rúg az intenzív osztályokon ápolt betegek között azoknak az aránya, akik nem adatták be az emlékeztető oltást

    – mondta a miniszterelnök.

  • Újra megfertőződött koronavírussal Mikel Arteta, így az Arsenal labdarúgócsapatának vezetőedzője nem lehet ott a Manchester City elleni szombati rangadón – számolt be az MTI.

    A klub tájékoztatása szerint a szakembert elkülönítették, de újév napján biztosan ki kell hagynia a listavezető elleni hazai összecsapást.

    Távollétében segítői, Albert Stuivenberg és Steve Round irányítják majd a londoni csapatot.

    A spanyol tréner tavaly márciusban már elkapta a koronavírust.

  • Az új fertőzések száma soha nem látott szintre emelkedett Franciaországban, Olaszországban és Nagy-Britanniában, miközben Európában gyorsan terjed a vírus omikron-variánsa – írja a Washington Post.

    Franciaországban az előző héten napi átlagban 70 ezer ember fertőződött meg, a korábbi csúcs 61 ezer volt novemberben.

    Olaszországban a fertőzések hét napos mozgóátlaga 39 ezer volt, míg Nagy-Britanniában 113 ezer.

    A kórházi beutalások száma mindhárom országban jóval alacsonyabb, mint az előző hullám alatt, a szakorvosok abban bíznak, hogy ez a mutáció kevésbé okoz súlyos betegséget.

  • Hugh Jackman az Instagramon jelentette be rajongóinak, hogy csütörtökön pozitív koronavírus-tesztet produkált, és enyhe tünetei vannak – írja a Wasington Post.

    Csak azt akartam, hogy tőlem halljátok, ma reggel pozitív lett a koronavírus-tesztem. Olyanok a tüneteim, mintha megfáztam volna, de jól vagyok

    – mondta el 30 millió követőjének. Azt is hozzá tette, hogy kapar a torka, és az orra be van dugulva.

    Az ausztrál színész jelenleg a Music Man című Broadway-musicalben játszik, az előadásokat törölték.

  • A regisztrált Covid–19-es megbetegedések száma 11 százalékkal nőtt világszerte a múlt héten az előző héthez képest. A legnagyobb növekedés Amerikában figyelték meg – derült ki az Egészségügyi Világszervezet közléséből. A növekedés október óta megfigyelhető.

    Az ENSZ egészségügyi szervezete a heti járványügyi jelentésében közölte, hogy december 20. és december 26. között közel 4,99 millió újonnan bejelentett megbetegedést jelentettek szerte a világon.

    A Guardian szerint az összes megbetegedések több mint felét Európában regisztrálták, ahol 2,84 millióval nőtt a fertőzöttek száma. Ez csak 3 százalékos növekedést jelent az előző héthez képest. Ezzel szemben Amerikában 39 százalékos ez a növekedés.

    Az új omikron változattal kapcsolatos általános kockázat továbbra is nagyon magas

    – szögezte le a WHO. Hozzátették, hogy Dél-Afrikában egyre kevesebben fertőződnek meg.

  • A koronavírus-járvány ötödik hullámára készülnek Romániában. A járványról közölt hivatalos adatok azt jelzik, hogy az ötödik hullám el is kezdődött, Alexandru Rafila egészségügyi miniszter azonban nem erősítette ezt meg szerdai sajtótájékoztatóján.

    A hírtelevíziók által élőben közvetített sajtótájékoztatón Adriana Pistol, a Közegészségügyi Intézet (INSP) igazgatója valószínűsítette, hogy már január közepére az omikron vírusváltozat válik dominánssá Romániában, és január végén a vírus közösségi terjedésével kell számolni.

    Utóbbi azt az állapotot jelzi, amikor már nem állapítható meg, hogy egy-egy fertőzött kitől kapta el a vírust. Adriana Pistol megemlítette: míg a negyedik hullám kezdetétől 52 nap telt el a hullám tetőzéséig, az omikron vírusváltozat által okozott ötödik hullámnál már 31 napon belül elérhetik a napi 25 ezer új esetet, és megtörténhet, hogy a tetőzés ennél is nagyobb napi esetszámnál következik be.

    (MTI)

  • Lengyelország még mindig küszködik a koronavírus negyedik hullámával. Apad a koronavírus-fertőzések száma. Az elmúlt 24 óra alatt a csaknem 38 millió lakosú országban 15 571 új fertőzést mutattak ki, írta a távirati iroda.

    Ellenben a halálozásoké a legmagasabb a járványhullám kezdete óta a varsói egészségügyi tárca adatai szerint. A Covid-19 és szövődményei csaknem nyolcszáz fertőzött életét ragadták el kedden.

    A lengyel egészségügyi miniszterhelyettes szerint ez a járványhullám elérte a tetőpontját. Szerinte a jelenlegi járványügyi szabályozás elégséges. Például korábban korlátozták egyes szolgáltatások igénybe vételét az oltatlan embereknek, illetve január első hetében a közoktatásban nem lehet jelenléti tanítás.

  • Pozitív koronavírustesztet produkált a barcelonai Ousmane Dembélé, Samuel Umtiti és Pablo Martín Páez Gavira (Gavi), ezért erősen kérdéssé vált szereplésük a Real Mallorca elleni vasárnapi bajnoki labdarúgó-mérkőzésen.

    A katalán klubban már korábban is voltak fertőzöttek. Clement Lenglet, Dani Alves, Jordi Alba és Alejandro Balde szintén pozitív tesztet produkáltak a szűrésen. A mostani három covidosnak nincs tünete, és mindannyian otthonukban vannak karanténban.

    A tabellán hetedik Barcelona legutóbb múlt kedden lépett pályára, amikor 1–1-es döntetlent játszott a Sevillával – írja az MTI.

  • A magyar kormány százezer koronavírus elleni vakcinát adományozott Örményországnak – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán szerdán.

    „Egy újabb ország vírussal szembeni védekezését segítjük egy olyan térségben, ahol amúgy sem könnyű az élet: 100 ezer vakcinát adunk Örményországnak” – írta a miniszter.

    Magyarország időben lépett, ezért van elég oltóanyagunk, így aki csak akarja, megkaphatja az első, a második és a harmadik oltást is – mondta.

    Mindez azt is jelenti, hogy tudunk segíteni, ezért ma reggel újra a magasba emelkedett a kormány cargo gépe – olvasható Szijjártó Péter Facebook-oldalán.

  • Hárman életüket vesztették, miután tűz ütött ki egy koronavírusos betegek ápolására kijelölt nyugat-ukrajnai kórház intenzív osztályán - hozták nyilvánosságra szerdán ukrajnai hírportálok a hatóságok közlései alapján.

    A baleset az Ivano-Frankivszk megyében lévő Kosziv központi járási kórházában történt kedd este. Egy elhunyt Covid-beteg ágyánál a kórház egyik alkalmazottja a hagyományokhoz híven emlékgyertyát gyújtott. Az osztályon azonban egyszerre öt oxigénkoncentrátor működött, amelytől telítetté vált a levegő oxigénnel. A gyertya lángja az oxigéndús levegőben belobbant, gyorsan szétterjedő tüzet okozott, meggyulladtak az orvosi berendezések, szövetek és egyéb tárgyak.

    A tragédia nyomán az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat felszólította az egészségügyi intézmények vezetőit, hogy szigorúan tiltsák meg a nyílt tűz használatát az intenzív osztályokon és az oxigénellátó berendezések közelében.

    Az egészségügyi minisztérium közlése szerint Ukrajnában eddig hat betegnél azonosították a koronavírus különösen fertőző omikron variánsát. Kettőnél a fővárosban, Kijevben, szintén két betegnél Kijev megyében és egy-egy fertőzöttnél a nyugat-ukrajnai Lvivben (Lemberg), valamint a keleti országrészben lévő Dnyipróban diagnosztizálták a vírusváltozatot.

    Az Ukrajinszka Pravda hírportál az egészségügyi tárcára hivatkozva közölte szerdán, hogy két régió – a kelet-ukrajnai Donyeck és a romániai határnál lévő Csernyivci megye – átkerült a jelenlegi legenyhébb, sárga járványhelyzeti besorolásból az eggyel súlyosabb, narancs kategóriába. Mindkét régióban az újonnan regisztrált fertőzöttek száma haladta meg a megengedett mértéket. A narancs besorolás figyelmeztető kategória a legszigorúbb vörös előtt. Ugyanazok a korlátozások érvényesek az ide sorolt régiókban, mint a sárgában, viszont a helyi hatóságok szigoríthatnak rajtuk.

  • Nem várt következmény derült ki a koronavírus elleni védőoltásokról. Egy amerikai tanulmány szerint a vakcinák nem csak a kór ellen hatékonyak. A szerzők szerint a védőoltás segít a depresszió ellen is. Például csaknem harmadával csökkenti ezeket a tüneteket,írta a portfolio.

    A tudósok hangsúlyozzák: ezek a másodlagos pozitív hatások egyéni szinten jelennek meg. Azaz a vakcinázottság arányának növekedése egy közösségben nem jár együtt a depressziós és szorongásos tünetek mérséklődésével az oltatlanok körében.

    Az Egészségügyi Világszervezet adatai szerint a depresszió és szorongás éves szinten ezermilliárd dollárnyi kiesést jelenthet a világgazdaságnak a termelékenység esése miatt. A depresszióval küzdők negyedév alatt csaknem öt munkanapot veszítenek el, és jelentősen csökken a produktivitásuk.

  • Az egyik legpatinásabb és legnagyobb hagyományokkal rendelkező orvosszakmai folyóirat, az 1840 óta folyamatosan megjelenő British Medical Journal főszerkesztője, Fiona Godlee nyílt levélben kifogásolta a Facebook cenzúra tevékenységét. Levelét személyesen Mark Zuckerbergnek címezte.

    Bővebben>>>

  • Oroszországban lejtmenetben van a koronavírus járvány ezen hulláma. Mindezt bizonyítják a csökkenő friss napi esetszámok, illetve a mérséklődő halálozási ráta. Az elmúlt 24 órában csaknem 21 ezer friss fertőzöttet jegyeztek föl, ez a legalacsonyabb mutató szeptember 22-e óta, írta a TASZSZ. Az utóbbi bő másfél esztendő alatt az igazolt fertőzöttek száma már meghaladta a 10,4 milliót.

    A Covid-19 és szövődményei 932 beteg életét ragadták el egy nap leforgása alatt.A járvány kezdete óta már 307 ezren hunytak el a kór miatt.

    Jelenleg 771 ezren állnak kezelés alatt a koronavírus miatt. Csak kedden több mint 42 ezren gyógyultak meg, összességében már 9,38 millióan épültek fel a fertőzésből.

  • Szlovákiában csaknem 4500 friss fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában. A járvány kezdete óta már több mint 835 ezren fertőződtek meg a koronavírusban.

    A Covid-19 kórral és szövődményeivel 68 beteg képtelen volt megbirkózni,írta az ujszo.com. A kór eddig csaknem 16 600 ember életét ragadta el Szlovákiában.

    Kórházban jelenleg 2 478 pácienst kell kezelni, közülük 483 beteget az intenzív osztályon ápolnak, 248 ember lélegeztetőgépre szorul. A kórházban kezelt betegek mintegy 84 százaléka egyáltalán nem, vagy csak az oltóanyag egyetlen adagját kapta meg.

    Egy nap leforgása alatt 1 870-en kapták meg a vakcina első adagját. A második dózist csaknem 2800 állampolgár vette föl, a harmadikat pedig több mint 22 ezren.

  • Ukrajnában csaknem 5500 koronavírus fertőzöttet diagnosztizáltak az elmúlt 24 órában. A Covid-19 és szövődményei 307 beteg életét követelték kedden, írta a karpatalja.ma. A járvány csaknem két esztendeje alatt több mint 95 ezren veszítették életüket a vírus miatt. A pandémia kezdete óta 3 65 millióan fertőződtek meg, igazoltan. A kórból 3,44 millióan gyógyultak fel.

    Kárpátalján 206 új esetet regisztráltak egy nap leforgása alatt. A fertőzésben 17 beteg lelte halálát. A pandémiában eddig több mint 2300 ember hunyt el a magyarok lakta térségben.

  • A világelső Novak Djokovic nem lesz tagja hazája férfi teniszválogatottjának a szombaton kezdődő ATP Kupán, Sydneyben.

    A január 9-ig tartó csapatverseny szervezői szerdán jelentették be, hogy a 34 éves szerb játékos visszalépett, és a világranglista 33. helyén álló Dusan Lajovic vezeti majd a szerb csapatot, amely az A csoportban Norvégiával, Chilével és Spanyolországgal találkozik az ATP Kupán.

    Djokovic ugyanakkor továbbra sem közölte, hogy címvédőként ott lesz-e a január 17-én rajtoló ausztrál nyílt bajnokság mezőnyében. Az év első Grand Slam-tornáján minden résztvevőtől elvárják, hogy be legyen oltva a koronavírus ellen, a hússzoros Grand Slam-tornagyőztes játékos azonban magánélete védelmére hivatkozva továbbra sem hozta nyilvánosságra, hogy megfelel-e ennek a követelménynek.

    (MTI)

  • További három hétig zárva maradnak a szórakozóhelyek Franciaországban. A napi esetszám 180 ezer új megbetegedéssel új rekordot jelent. A kormány december 6-án rendelte el, hogy ne lehessenek nyitva az éjszakai klubok.

    Franciaországban  a járvány kezdete óta 9 430 829 fertőzöttet és 124 174 halálos áldozatot regisztráltak, írta meg az Indexbaltimore-i Johns Hopkins Egyetem kimutatása alapján.

     (Guardian)

  • Már egy hete, hogy lezárták Hszian városát, és a 13 milliós kínai nagyváros lakói csak a legszükségesebb esetben hagyhatják el az otthonaikat. Az utóbbi 24 órában 151 új megbetegedést diagnosztizáltak Hszianban. Ez a Kínában regisztrált és bejelentett esetek túlnyomó többsége. Az elmúlt csaknem három hét alatt mintegy ezer új fertőzöttet azonosítottak a kínai metropoliszban,írta a theguardian.com.

    Az omikron még nem bukkant fel, a delta mutáns dominál a fertőzöttségben.

    A hatóságok semmit sem bíznak a véletlenre, igaz, nem babra megy a játék. Jövő februárban kezdődnek Pekingben a téli olimpia játékok, a kínai fővárosba senki sem utazhat Hszianból. A kínai nagyvárosban arról is gondoskodtak, hogy a negatív teszt birtokában vásárlók se csoportosulhassanak az üzletekben.

  • Új-Zélandon is regisztráltak omikron variánssal megfertőződött beteget. Az Egyesült Királyságból érkezett ember két napot töltött Aucklandben, amikor tesztje pozitív eredményt mutatott. Egyébként korábban felvette a szükséges védőoltásokat a koronavírus ellen, tehát védettnek minősült, írta a theguardian.com.

    A fertőzöttséget egy repülőtéri teszt igazolta. Az ominózus járaton, ami még karácsony előtt érkezett az ausztrál városba, ez volt az egyetlen pozitív teszt. Megkezdődött a fertőzött egyén kontaktjainak a kutatása.

    Új-Zélandon eddig 13 986 megbetegedést jelentettek a járvány kezdete óta. A Covid-19 és szövődményei 51 beteg halálát követelték az utóbbi bő másfél esztendőben. Az utóbbi 24 órában 54 új esetet jelentettek, zömében Aucklandből.