Cigaretta miatt égett le a Covid-osztály

Koronavírus a világban – az Index hétvégi hírösszefoglalója

Patthy Loránd Imre
Kurkó Gyula
- csj -
Németh Tamás
2021.11.14. 21:35
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Oltásra biztatott a szlovák kormányfő. Eduard Heger szerint szerint a védőoltás visszaszorítja a koronavírus terjedését, csökkenti a kórházba kerülés esélyét. Az utóbbi napokban megugrott az érdeklődés a vakcina iránt. Míg szeptemberben és októberben az első dózissal beoltott személyek száma alig haladta meg a napi ezret, addig múlt pénteken már 5139-en vették fel az első adagot. A második dózissal oltottak száma ugyanezen a napon 2383-mal nőtt, írta az ujszo.com.

    Szombaton viszont már ismét kevesebb volt az érdeklődő. Akkor 1639-en kapták meg az első, és 357-en a második dózist. Jelenleg 2,32 millió ember minősül teljesen védettnek, az első dózist 2,54 millióan vették magukhoz, Szlovákiában.

  • Szerbiában csökkent a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma. A szombaton diagnosztizált új betegek száma 2 777. Ugyanakkor hétvége lévén kevés tesztet is végeztek, alig több mint 11 ezret. A Covid-19 kórban és szövődményeiben 58 fertőzött lelte a halálát, írta a Pannon RTV. Két napja 67 beteg életét követelte a vírus.

    Kórházban mintegy 6500 covid-pácienst kezelnek. Közülük 275 fertőzött lélegeztetőgépre szorul. Az aktív covid-betegek száma 96 ezer körül van Szerbiában.

  • Sürgetik a kormányalakításon fáradozó pártokat a német szövetségi állami egészségügyi miniszterek, hogy hosszabbítsák meg a rendkívüli állapotot Németországban, mert rohamosan emelkedik a koronavírus-fertőzéses esetek száma. 

    A 100 ezer emberre jutó fertőzöttek száma átlagosan elérte a 277-et, egyes térségekben pedig meghaladta az 500-at. 

    Németország legnagyobb orvosi szövetsége szerint az elkövetkező hetekben az intenzív osztályoknak szét kell osztaniuk a betegeket, hogy elegendő ágyat tudjanak biztosítani a kórházi ápolásra szorulóknak.

    A formálódó német kormány korábban közölte, hogy a lezárásokkal, kijárási tilalommal és iskolabezárásokkal járó rendkívüli állapotot megszüntetik november 25-én. 

  • Oroszországban napokig 40 ezer fölött járt a koronavírus napi új fertőzöttjeinek a száma, ez valamelyest mérséklődött. Szombaton 38 823 új beteget diagnosztizáltak. Így már meghaladja a 9 milliót a fertőzöttek száma, írta az MTI.

    A Covid–19-ben és szövődményeiben 1219-en lelték halálukat. Így a halálos áldozatok száma meghaladja a 255 ezret Oroszországban. A felépültek száma több mint 29 ezerrel 7,78 millió főre gyarapodott. A koronavírus elleni vakcina első adagját 63 millióan vették fel. Mindkét dózishoz 57 millióan jutottak hozzá.

  • Egy felmérés szerint Ukrajnában akár 800 ezer hamis Covid-igazolás is lehet, és a számuk néhány hónap alatt meghaladhatja az egymilliót – jelentette az MTI.

    Az Ukrán Jövő Intézet (UIF) által megrendelt felmérésből, amelyet október 23. és november 2. között készítettek, az derült ki, hogy az állítólagos oltottak csaknem tíz százaléka megvásárolta az erről szóló igazolást.

    A Covid-igazolások megvásárlóinak 46 százaléka válaszolta azt, hogy azért tett így, mert nem bízik a koronavírus elleni oltóanyagokban.

    A szakértő kedvezőnek nevezte ugyanakkor azt, hogy az elmúlt másfél hónapban 10 százalékkal 60 százalékra nőtt azok aránya az ukrán lakosság körében, akik készek beoltatni magukat, és már csak 40 százalékuk utasítja el az oltást. Az oltakozási hajlandóság növekedéséhez szerinte főleg az járult hozzá, hogy a közösségi közlekedési eszközöket a régiók között, valamint Kijevben és környékén csak oltottak vehetik igénybe.

    Ukrajnában az egészségügyi tárca legfrissebb, hivatalos közlése szerint jelenleg a 24-ből 17 megye és a főváros, Kijev van a járványhelyzet szerinti legsúlyosabb, vörös besorolásban, és csupán három régió – köztük Kárpátalja – a jelenlegi legenyhébb, sárga kategóriában.

  • Szigorú kijárási korlátozásokat vezetnek be Ausztriában azok számára, akik mindeddig nem vették fel a koronavírus elleni oltást – jelentette be vasárnap Alexander Schallenberg osztrák kancellár.

    Több millió oltatlan ember hétfőtől csak nyomós indokkal – mint például munkába járás vagy bevásárlás miatt – hagyhatja el otthonát. A rájuk vonatkozó zárlat egyelőre tíz napig marad érvényben – közölte Wolfgang Mückstein egészségügyi miniszter a sajtótájékoztatón.

    Több politikus még a kormánypárton belül is kételkedik abban, hogy a gyakorlatban ki lehet-e kényszeríteni egy olyan zárlatot, amely csak a lakosság egy részére vonatkozik. A kancellár és a belügyminiszter viszont azt hangoztatta, hogy a rendőrség szigorúan ellenőrizni fogja a korlátozások betartását.

  • Lorraine Charinda több mint hétezer mérföldet utazott a Kongói Demokratikus Köztársaságból az Egyesült Államokba azért, hogy beoltassa magát – írja a CNN. A portál beszámolója szerint a misszionárius nőnek egy amerikai  felekezet kezdett el adományokat gyűjteni, azért, hogy az ohiobeli Columbusban sikeresen beoltathassa magát. A nőnek 24 óra alatt több mint 4 ezer dollárt sikerült összegyűjteni, főképp magánemberektől.

    Az, hogy mindez megvalósulhatott, az ohiói Metodista Egyháznak köszönhető, amely 2002 óta komoly kapcsolatot tart fenn az országgal.  Charinda 2018-ban kezdett el  misszionáriusként dolgozni. 

    Charinda az első oltást október 23-án kapta meg, a másodikat pedig ezen a héten szerdán. Az Our world and data szerint Kongóban 1000 emberből csak egy ember van beoltva, és 10 ezerből csupán négy. Ehhez képest az Egyesült Államokban 2-ből egy embert van beoltva. A fekete kontinensen az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a lakosok csak hét százaléka van beoltva.  

    Charinda,  aki egy szegény tartományban,  Kaminában él és dolgozik, azt mondja, hogy rendkívül kevés az oltóanyag, szinte elérhetetlen. A nő életében különösen fontos volt az oltakozás, annál is inkább, mivel édesanyja is súlyosan megfertőződött a vírussal.

  • Tovább csökkent a napi koronavírusos megbetegedések száma Romániában, a legutóbbi tájékoztatás óta 3021 új esetet regisztráltak – írja a Krónika a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) adatai alapján.

    Az új esetekkel 1 742 304-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Ugyanakkor 1 578 707 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.

    Az elmúlt 24 órában 233 ember vált a járvány áldozatává, ezzel 53 069-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában. A 233 halálos áldozat közül 213-an nem voltak beoltva.

    Eddig 10 535 281 RT-PCR koronavírusteszt eredményét dolgozták fel, és 4 899 240 antigéngyorstesztet végeztek. Jelenleg 15 139 személyt kezelnek kórházban, és 1731 személy szorul intenzív terápiás ellátásra.

  • Koronavírus-betegségben a napokban elpusztult három hópárduc a nebraskai Lincoln Gyermek Állatkertben – számolt be az MTI. Ranney, Everest és Makalu októberben fertőződött meg koronavírussal, az állatkert azonban nem tudta kideríteni, hogyan kerültek kapcsolatba a fertőzéssel.

    Az állatorvosok szteroidokkal és antibiotikumokkal kezelték őket, de nem sikerült megmenteni az életüket. Az állatkert két szumátrai tigrise, Axl és Kumar ugyancsak fertőzött lett, de meggyógyultak.

    Az állatkert az állatok betegsége alatt is fogadott látogatókat.

    Amerika-szerte számos hópárduc és más állat kapta el a koronavírus-fertőzést. Sok állatkertben be is oltották az állatok nagy részét a vírus ellen. A Lincoln állatkert nem közölte, hogy náluk oltották-e az állatokat koronavírus ellen.

  • Ausztráliában januártól kezdhetik meg a 12 év alatti gyermekek oltását – írja a Guardian. Az 5–11 év közöttiek beoltásának engedélyezése idén már nem valószínű.

    Ausztráliában eddig a 16 éven felüliek 90 százaléka kapott már egy vakcinát, 83 százalékuk pedig már mindkét oltást felvette. Az egészségügyi minisztérium adatai szerint a 12–15 év közötti fiatalok 57 százalékát beoltották már.

    A kontinensnyi országban kulcsfontosságú volt az oltakozás felgyorsítása annak érdekében, hogy Canberra ismét megnyithassa határait a nemzetközi közösség előtt.

    Ausztrália két legnépesebb államában, Új-Dél-Walesben és Victoria államban továbbra is rendkívül magas a delta-variáns által fertőzött betegek száma. Vasárnapra pedig 1100 új fertőzöttet regisztráltak. Aggodalomra ad okot, hogy utóbbi két államban lakik az ausztrál lakosok hatvan százaléka.

  • PCR-tesztekkel szombaton 5804 új fertőzöttet mutattak ki Szlovákiában, míg a halálos áldozatok száma 52-vel nőtt – írja az Új Szó a szlovákiai Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) honlapján közzétett adatok alapján.

    Szombaton összesen 17 941 mintán végezték el a tesztelést, ebből 5804 esetben mutatták ki a betegséget a PCR-tesztekkel.

    A járvány kezdete óta igazolt fertőzöttszám így 560 100-ra emelkedett Szlovákiában. 52 elhunyttal a koronavírus szlovákiai halálos áldozatainak száma 13 537-re nőtt. Az országban eddig összesen 4 221 192 PCR-tesztet végeztek.

  • Három ember meghalt, miután tűz ütött ki Bulgária Szliven városában egy kórház koronavírus-osztályán – írja a Guardian. A tűz vélhetően éjjel háromnegyed egy körül keletkezett.

    A tűzoltók kiérkezése után két embert holtan találtak, egy harmadikat pedig átszállítottak egy másik kórházba, azonban már olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy később belehalt a sérüléseibe.

    Az Egészségügyi Minisztérium közlése szerint a tűz okát még vizsgálják, de egyes feltételezések szerint a lángokat feltehetőleg egy cigaretta okozta. A kórházban több mint nyolcezer koronavírusos beteget ápolnak, hétszázat intenzív osztályon.

    Bulgária az európai országok közül a legalacsonyabb átoltottsággal rendelkezik, és rendkívül magas az új halálozások száma. A közel 7 milliós országban eddig 26 191 ember halt meg koronavírussal összefüggő megbetegedésekben.

  • Ukrajna eddig 10,5 milliárd hrivnyát (120 milliárd forintot) szánt a koronavírus elleni védőoltásokra, ennek az összegnek 80 százalékát már elköltötte a Magyarországgal szomszédos ország kormánya – írja a Kárpáthír.

    Eddig 8,5 milliárd hrivnyát használt fel az oltásokra elkülönített összegből a kormány, amit a State Watch az államkincstár adataira hivatkozva közölt. Ukrajna felnőtt lakossága 34 millió fő, az egészségügyi minisztériumnak pedig az év végéig 56 százalékukat be kéne oltania. Erre nem sok esély van a november 8-i adatok szerint, ugyanis eddig a lakosság 25,6 százaléka élvez teljes védettséget, 36,7 százaléknak csak egy oltása van.

    A megmaradt pénzeszközökből 1,67 millió egységnyi, 10 millió dózis oltóanyag feloldásához szükséges folyadék, 29,3 millió egyszer használatos tű és 653 ezer ártalmatlanításra szolgáló konténer beszerzését is tervezik.

    A jövő évi költségvetésben 2,6 milliárd hrivnyát tettek félre vakcina vásárlására.

  • A szlovák főváros főpolgármestere, Matúš Vallo a közösségi oldalán adta hírül, hogy covidos lett.

    A városvezető beszámolt róla, hogy naponta tesztelteti magát, és a szombati tesztje sajnos pozitív lett. Arról is írt a főpolgármester, hogy azért maga jelentette be ezt, mert nem akar semmilyen rosszindulatú pletykák és politikai játszmák részese lenni. Matúš Vallo még arról is informált, hogy miután megtudta, hogy megfertőződött, természetesen értesített mindenkit, akivel kapcsolatba került – írja a Blikk.

  • Akármilyen hatékonyak is a koronavírus ellen létrehozott pirulák, nem ezek fogják elhozni a pandémia végét – derül ki a Bloomberg elemzéséből. A tanulmány szerint ezek a készítmények a halálozás csökkenésében tudnak segíteni, ugyanakkor ez sem jelenti azt, hogy nem fordulhatnak elő időnként fellobbanások.

    A tanulmányok szerint az új típusú pirulák jelentősen csökkentik a legkockázatosabb csoportokba tartozó, illetve az oltatlan személyek esélyeit, hogy kórházba kerüljenek. A Pfizer által fejlesztett gyógyszer 89 százalékos hatékonyságú, a Merck piruláival pedig a tesztalanyok 50 százalékánál értek el sikereket.

  • Azokban a szlovákiai járásokban, ahol a legrosszabb a járványhelyzet, az adventi vásárokra való belépést is korlátozni fogják – írja az Új Szó.

    A helyzet miatt a járványügyi szakemberek a karácsonyi vásárokra egységes szabályozást javasoltak, és hangsúlyozták, hogy a hagyományokkal ellentétben idén ne lehessen italokat vagy ételeket fogyasztani. Azt is tanácsolták, hogy csak kézműves ajándéktárgyakat és csomagolt élelmiszereket árulhassanak az adventi forgatagban.

    Ezzel szemben az országos Közegészségügyi Hivatal arról döntött, hogy a vásárokra ugyanazok a szabályok vonatkoznak, mint a tömegrendezvényekre, azaz a járások az aktuális Covid-automata (járványhelyzeti színkódos besorolás) szerint rendezhetik meg az ünnepi piacokat.

    A Covid-automata pirossal és bordóval jelölt járásaiban nem korlátozzák az oltottak számát, a szervezőknek pedig el kell keríteniük a vásárok területét, és ellenőrizniük kell a látogatókat, akiknek kötelező lesz a maszkviselés.

    A fővárosban, Pozsonyban a vásárok helyei már majdnem készen állnak a szezonra. A főtéren több mint negyven stand lesz. Ezzel szemben Kassán a vásárokra csak az oltottak léphetnek be, a standokat az előírások szerint elkerítik, a belépésnél pedig ellenőrizni fogják a vendégeket.

  • Egyes adatok alapján némi bizakodásra ad okot, hogy Szerbiában csökken a fertőzöttek száma napi átlagban, azonban a koronavírus-fertőzés szövődményeiben elhunytaké nem, az továbbra is 50-60 közelében van – számolt be a Pannon RTV.

    A Magyarországgal szomszédos országban az elmúlt 24 órában csaknem 15 ezer tesztből ezúttal 3484 személynél mutatták ki a fertőzést. Elhunyt újabb 59 covidos beteg, a járvány kezdete óta hivatalosan már 10 781-en vesztették életüket a fertőzés miatt. Az egészségügyi rendszeren nem csökkent a nyomás, továbbra is túlterhelt, több mint 6500 betegnek van szüksége kórházi ellátásra, közülük 274-en vannak lélegeztetőgépen.

    Az enyhülést a szakértők a szigorításoknak tulajdonítják, ide sorolható a védettségi igazolás, ami nélkül számos hely nem látogatható este 8 óra után.

  • Antifasiszták és oltásellenes tüntetők csaptak össze szombaton New Yorkban a polgármesteri hivatal közelében – írja a Fox News. Az eseményen részt vevő egyik újságíró a Twitteren arról számolt be, hogy az antifák egyike náci söpredéknek titulálta az oltáselleneseket.

    Nem ez volt az első alkalom, hogy a Grace Mansion elé szerveztek tüntetést. Legutóbb október 28-án tartottak tüntetést a demokrata polgármester, Bill de Blasio  járványkezelési politikája miatt. Akkor az váltotta ki az elégedetlenséget, hogy a polgármester előírta az elsősegélynyújtóknak a kötelező vakcina felvételét.

    Szeptemberben ugyancsak többezres tüntetést hirdettek a város egyik ikonikus helyszínén, a Times Square-en is.

    A legfrissebb adatok szerint New York lakosságának 68 százaléka megkapta már mindkét dózist, 6,4 a részben és 25,6 százalék az oltatlanok aránya. A felnőtt lakosság körében 87,3 százalék azok aránya, akik kaptak már legalább egy oltást, és 12,7 százalék azoké, akik még egyetlenegy oltást se vettek fel a több mint 8 milliós városban. A 65 éven felüliek esetében a teljesen beoltottak aránya 78,4 százalék.

  • A világon 252 959 341 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 5 095 564 a baltimore-i Johns Hopkins egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint – számolt be az MTI. Egy nappal korábban 252 514 273 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 5 088 442 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek. A hivatalos adatok szerint a SARS–CoV–2 vírus okozta Covid–19 betegségnek

    • az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 47 050 502 fő eddig a napig, a halálos áldozatok száma 762 972.
    • Indiában 34 426 036 fertőzöttet és 463 245 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 21 953 838 fertőzöttről és 611 222 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 9 572 351 a fertőzöttek száma, és 143 274-en haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 8 881 306-ra nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 249 415-re emelkedett.
    • Törökországban 8 388 512 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 73 342.
    • Franciaországban 7 377 483 fertőzöttet és 119 085 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Argentínában 5 305 151 a fertőzöttek és 116 228 a halottak száma.
    • Spanyolországban 5 047 156 fertőzöttet és 87 673 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 5 037 039 a fertőzöttek száma, 97 674 a halottaké.
    • Olaszországban 4 852 496 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 132 739.
    • Ukrajnában 3 353 694 fertőzöttet regisztráltak, és a hivatalos adatok szerint 81 054 ember halt meg a koronavírus szövődményeiben.
    • Lengyelországban 3 190 067 fertőzöttet és 78 821 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Több százan vonultak utcára szombaton az észak-hollandiai Leeuwardenben – számolt be az MTI. A NOS holland közszolgálati televízió szerint a jórészt fiatalokból álló tömeg a koronavírus-fertőzések kiemelkedően magas száma miatt elrendelt korlátozások ellen tiltakozott.

    Az Amszterdamtól mintegy 140 kilométerre északra található városban az emberek tűzijátékokkal és füstgránátokkal jelezték elégedetlenségüket a korlátozásokkal szemben. A rohamrendőröknek később sikerült a tiltakozókat kiszorítani a város főteréről.

    Jóllehet Hollandia felnőtt lakosságának közel 85 százaléka teljesen be van oltva a vírus ellen, csütörtökön az ország ügyvivő kormánya három hétig tartó részleges korlátozásokat jelentett be a járvány elleni küzdelem jegyében. A rendelkezések szombaton léptek életbe.

    Mark Rutte ügyvivő kormányfő az egészségügyre nehezedő nyomással indokolta a döntést, hozzátéve, hogy több beavatkozást el kell halasztani a kórházba kerülő fertőzöttek egyre növekvő száma miatt.

    Az új korlátozások értelmében a nagy bevásárlóközpontoknak és a vendéglátó helyiségeknek este 8 órakor, a nem alapvető fontosságú cikkeket árusító üzleteknek és szolgáltatóknak pedig este 6 órakor be kell zárniuk. A sportmérkőzéseket közönség nélkül kell megtartani, azonban a mozik és a színházak továbbra is fogadhatják a látogatókat.

    A baltimore-i Johns Hopkins egyetem szombat hajnali összesítése szerint a 17 milliós Hollandiában a járvány kezdete óta 2 323 479 ember kapta el a fertőzést, és 19 171-en haltak bele a koronavírus okozta Covid–19 szövődményeibe.

  • A szombaton közölt legfrissebb adatok szerint elérte a 80 százalékot a 12 évnél idősebb brit lakosságon belül azoknak az aránya, akiknek a koronavírus elleni oltás két adagját beadták.

    Több mint 20 százalék a harmadik, hatáserősítő vakcinadózist is megkapta. Az eddig beadott első, második és harmadik oltási adagok együttes száma meghaladta a 108 milliót Nagy-Britanniában.

    A brit egészségügyi minisztérium szombat este közzétett részletes adatai szerint a nagy-britanniai oltási kampány tavaly december 8-i kezdete óta az első oltási adagból eddig 50 525 259-en részesültek.

    Közülük 45 985 795-en a második, 12 164 586-an a harmadik dózist is megkapták, így eddig összesen 108 675 640 adagot adtak be Nagy-Britanniában a koronavírus elleni oltásból.

    A szombat esti ismertetés szerint ez azt jelenti, hogy a 12 éven felüli brit lakosság 80 százaléka megkapta a két első oltási dózist, három vakcinaadagban e korcsoport tagjainak 21,2 százaléka részesült.

    Laboratóriumi vizsgálatokkal eddig több mint 9,5 millió koronavírus-fertőzést mutattak ki országszerte, és a járványnak a szombati adatsor összeállításáig 142 835 halálos áldozata volt Nagy-Britanniában.

    Az angliai közegészségügyi szolgálat (Public Health England, PHE) friss becslése szerint azonban a nagy-britanniai oltási program több mint 112 ezer további halálesetet és 24,7 millió fertőződést akadályozott meg, emellett 143 600 olyan súlyos megbetegedésnek vette elejét, amely kórházi ellátást tett volna szükségessé.

  • Angela Merkel kancellár felszólította a német lakosságot, hogy aki nincsen beoltva, az minél hamarabb adassa be magának vakcinát.  

    Merkel aggodalmának adott hangot az intenzív terápiára szoruló covidos betegek magas száma és a halálozások emelkedő száma miatt – különösen azokban a régiókban, ahol alacsony a átoltottság. „Gondold át újra” – mondta Merkel azoknak, akik még mindig nem kapták meg a vakcinát. 

    Mint ismert, Németországban az utóbbi napokban majdnem minden járványügyi mutató rekordot döntött. Az újonnan kimutatott fertőződések napi száma például egy hét alatt háromszor emelkedett új csúcsra és átlépte az ötvenezres határt, az úgynevezett hétnapi fertőzésgyakoriság – az előző hét napon regisztrált fertőződések százezer lakosra jutó száma – pedig sorban ötször döntött rekordot, és 270 fölé emelkedett.

    (Guardian)

  • A pandémia alatt világszerte megugrott a depressziós és egyéb pszichiátriai tünetek és betegségek száma. Ebben szerepe lehet a bizonytalanság miatti stressznek, a megváltozott életkörülményeknek, a korlátozó intézkedéseknek, a többszöri karanténidőszaknak, az online életnek, tanulásnak, a gazdasági nehézségeknek, a megnövekedett munkanélküliségnek és a hozzátartozók elvesztésének is – mondta a Magyar Narancsnak Balázs Judit pszichiáter szakorvos, az ELTE Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia Tanszékének tanszékvezető professzora.

    Hozzátette:

    A koronavírusból felgyógyultak az utóbbi évben kezdtek jelentkezni depressziós tünetekkel, ezért nagyon az elején vagyunk a kutatásoknak. A kérdés megválaszolását az is nehezíti, hogy a depressziónak általános esetben sem ismerjük a pontos eredetét, bár nagyon sokat tudunk, például azt, hogy a depressziós betegeknél megváltozik egy agyi ingerületátvivő anyag, a szerotonin működése. Ezért adunk szükség esetén olyan gyógyszert, amely a szerotoninrendszerre hat.

    A tünetek közül a leggyakoribb a folyamatos fáradtság, a motivációhiány és az alvászavar – mutatott rá Balázs Judit.

  • Egyre aggasztóbb helyzetről számolt be nyolc szlovák város polgármestere: egyöntetűen azt mondták, hogy az általuk vezetett települések kórházai kezdik elérni a teljesítőképességük határát – számolt be róla az Új Szó.

    Nagyon nem örülnénk neki, ha megismétlődne az, amit a járvány első és második hullámában átéltünk

    – mondta Zsolna polgármestere, Peter Fabiáne. 

    A városvezetők nyilatkozatát az egészségügyi miniszter sem cáfolta, és hangsúlyozta, hogy a kórházakba főleg az oltatlanok kerülnek, majd kiemelte, hogy a napokban az egészségügyi intézmények 2000 pácienst fogadtak, akiknek 81 százaléka, vagyis 1600 fő nem volt beoltva.

    Az elemzők is megerősítették, hogy a kórházak egyre inkább megtelnek azokban a régiókban, ahol alacsony az átoltottság. A legrosszabb helyzetben a Kassai kerület van, de Besztercebánya környékén sem jó a helyzet, ahol csütörtökön már csak öt szabad lélegeztetőgép volt használaton kívül.

  • Kemenesi Gábor víruskutató szerint úgy látszik, mintha a világ kormányai nem fognák fel: mindaddig, amíg a járvány ellen nem lépünk fel összehangoltan az egész világon, egyre fokozódik a veszély, hogy újabb, veszélyes variánsok jelennek meg – mondta a Forbes magazinnak.

    Egy nap érkezhet a hír, hogy létrejött a „szupermutáns”. Szerencsére a tudósok készülnek erre az eshetőségre is.

  • Felfüggesztette egy szövetségi fellebviteli bíróság New Orleansban a Biden-kormányzat rendeletét, amelynek értelmében országszerte kötelezővé tették az oltást vagy a koronavírusteszt bemutatását a magáncégeknél.

    A háromfős testületből egy bírót még Ronald Reagan, kettőt pedig Donald Trump nevezett ki – jegyzi meg a Washington Post, utalva arra, hogy mindannyian konzervatívok. 

    A bírók azt nehezményezték, hogy a munkavállalás feltételét a szövetségi kormány utasításnak nevezte, amivel átlépte hatáskörét. Indoklásuk szerint az „utasítás” pénzügyi terheket ró a vállalkozásokra, és potenciálisan megsértette az amerikai alkotmány kereskedelmi záradékát. 

    A New Orleans-i székhelyű testületet tartják az ország egyik legkonzervatívabb fellebbviteli bíróságának. 

  • Több ezer ember tüntetett az ausztráliai Melbourne-ben az újonnan bevezetett oltási kötelezettségek ellen szombaton, írta meg a Guardian. Néhányan az állam kormányzatát a nácikhoz hasonlították, és a politikusok elleni erőszakra szólítottak fel. 

  • Összecsapások voltak Hágában péntek éjszaka, miután Mark Rutte holland miniszterelnök újabb országos korlátozásokat jelentett be – írja a Guardian.

    Körülbelül kétszáz tüntető barikádokat épített, és kövekkel és pirotechnikai eszközökkel dobálta a kivezényelt rohamrendőröket.

    A rendőrség vízágyúkkal oszlatta fel a miniszterelnök sajtótájékoztatója alatt az igazságügyi és belbiztonsági minisztérium előtt összegyűlt tömeget.

  • Fehér megyében 82 óvodában és általános iskolában a tanintézmény egyetlen alkalmazottja sincs beoltva. Ez az oltási arány főleg az Erdélyi-szigethegységben lévő településekre jellemző – írja a Krónika.

    Elég szélsőséges körülmények uralkodnak a területen, hiszen a 82 oktatási intézményből 56 óvoda, mely túlnyomórészt kevés alkalmazottal működik, emellett a megyében 63 olyan tanintézmény van, ahol az átoltottság 100 százalékos.

    Fehér megyében jövő héten az oktatás 178 intézményben (óvodában, általános iskolában és gimnáziumban) folytatódik, ahol a munkaközösség átoltottsága hatvan százaléknál alacsonyabb. Jelenléti oktatással 297 tanintézmény kezdi a jövő hetet a közigazgatási egységben, ahol az elmúlt héten 16 tanulónak és 42 tanügyi alkalmazottnak lett pozitív a koronavírustesztje.

  • Oroszországban 1241, koronavírussal kapcsolatos halálesetet regisztráltak az elmúlt 24 órában – írja a Guardian. Ez a halálozási szám rekordot jelent az országban.

    Az elmúlt napon 39 256 új eset volt Oroszországban.