Terjed az indiai mutáns, újra elrendelték az otthoni munkavégzést

Koronavírus a világban – az Index hétvégi hírösszefoglalója

Ágoston Zoltán
Patthy Loránd Imre
- csj -
2021.10.03. 22:07
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kedves olvasóink!

    Zárul az Index napi hírösszefoglalója, melyben beszámoltunk a koronavírus-világjárvány fejleményeiről és ismertettük a legfontosabb tudnivalókat.

    Pihenjenek jól, vigyázzanak magukra!

  • Izrael bejelentette, hogy ezentúl csak az kaphat oltási igazolványt, aki a harmadik, emlékeztető oltását is megkapta – írja a New York Times

    Emlékeztető oltásként a Pfizer vakcinája van engedélyezve az országban. 

  • Alaszkában már nincs elég szabad ágy az intenzív osztályokon, ezért az orvosoknak kell arról döntést hozniuk, hogy melyik beteg maradjon életben – írja a New York Times.

    A járvány legsötétebb napjai tértek vissza az államban, ahol már a kórházi folyosókon is fekszenek betegek, takarékoskodni kell az oxigénnel, a kormányzó pedig az ország más részeiből kért orvosi segítséget.

    Sokáig Alaszka az Egyesült Államok kevésbé érintett államai közé tartozott, azonban miután Mike Dunleavy kormányzó nem volt hajlandó korlátozásokat bevezetni és a delta variáns elkezdett terjedni, radikálisan megváltozott a helyzet.

  • Egy kormánypárti politikus is csatlakozott egy nemrég alakult vakcinaszkeptikus szervezethez, az Egy Lengyelországhoz. Anna Maria Siarkowska ezzel szembement a pártja döntésével is, amely korábban kiállt az oltás szükségessége mellett.

    A Jog és Igazságosság (PiS) politikusát az sem tartotta vissza, hogy a párt egyik vezetője korábban azt mondta:

    a vakcinaellenes mozgalomhoz csatlakozva a politikusok búcsút inthetnek a párt támogatásának a következő választásokon.

    Azért álltunk össze, hogy harcoljunk a szabadságért, a jogainkért, a büszkeségünkért, és fellépjünk az egészségügyi kirekesztés ellen – mondta Rafał Piech, a mozgalomnak otthont adó Siemianowice Śląskie város polgármestere videóüzenetében. A polgármester szintén tagja a csoportnak.

    A csoport Andrzej Duda államfőhöz fordult azzal a kéréssel, hogy vétózza meg a kormány minden olyan akcióját, amely sérti az emberi jogokat és a szabadságot. Szerintük a kormány a kötelező oltás bevezetését tervezi, amit elfogadhatatlannak tartanának, és bírálják a korábbi járványügyi korlátozó intézkedéseket is.

    Az ország vezetése egyébként eddig inkább ösztönző eszközökkel, például Covid-lottóval igyekezett rávenni az embereket, hogy oltassák be magukat.

  • Olaszországban az elmúlt napon 33 áldozata volt a koronavírus-járványnak – írja a Guardian.

    Az új esetek száma 2968 az országban, a járvány kezdete óta összesen 131 031 ember vesztette életét.

  • Kínában eddig összesen 2,213 milliárd adag oltást adtak be – írja a Guardian.

    Szombaton egy nap alatt 755 ezer vakcinát osztottak ki az országban.

  • A kijárási tilalom és az intézmények bezárása nem jelent már megoldást a koronavírus-járvány kezelésében, kizárólag az oltakozás vethet véget a járványnak – jelentette ki Branislav Tiodorović járványügyi szakértő, a koronavírus-járvány kezelésével megbízott szerbiai válságstáb tagja. Elmondta: a járvány legyőzéséhez a következő két hétben a lakosság legalább húsz százalékát be kellene oltani, ez viszont egyáltalán nem tűnik megvalósítható forgatókönyvnek.

    Szerbiában a nagykorú lakosságnak valamivel több mint a fele kapta meg eddig a koronavírus elleni védőoltást.

  • Úgy gondolom, Karikó Katalint úgy kellene ünnepelni, mint aki megmentette a világot

    – nyilatkozta Jean Bennett, a biokémikus egykori egyetemi munkatársa a Washington Postnak, ahol hosszú portré jelent meg a magyar tudósról. 

    Karikó Katalin, aki idén felkerült a Time magazinnak a világ száz legbefolyásosabb emberét felsoroló listájára, élő példa arra, hogy a tudományos világ csak késve ismeri el azokat az eredményeket, amelyek túl forradalminak tűnnek. Bár a BioNTech alelnöke már korábban kidolgozta az egyes koronavírus-vakcinák alapjául szolgáló mRNS-technológiát, csak azután lett széles körben is ismert, hogy kitört a világjárvány.

  • A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában vasárnapra 6412-vel 955 672-re, Koszovóban 56-tal 160 170-re, Észak-Macedóniában 468-cal 192 314-re, Montenegróban 414-gyel 132 361-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 882-vel 235 394-re növekedett.

    A járvány halálos áldozatainak száma Szerbiában az utóbbi 24 órában 51-gyel 8331-re, Koszovóban néggyel 2959-re, Észak-Macedóniában héttel 6660-ra, Montenegróban néggyel 1932-re, Bosznia-Hercegovinában pedig 16-tal 10 535-re növekedett.

  • Külföldi segítségkérést sürgetett a Digi24 hírtelevízióban vasárnap a koronavírus-járvány negyedik hullámának kórházakra gyakorolt nyomása miatt Cristian Oancea, a temesvári Victor Babes Járványkórház menedzsere – adta hírül az MTI. A vezető kijelentette, hogy a Temes megyei egészségügyi ellátórendszer az összeomlás határára jutott, és ha két-három napon belül nem érkezik segítség, elkerülhetetlen az összeomlás. Hozzátette: nincs elég intenzív terápiás hely a kórházakban, a súlyos állapotban lévő betegek számára nem tudják azt a kezelést nyújtani, amire szükségük lenne. A helyzetet szerinte az is súlyosbítja, hogy a járvány továbbra is nagy ütemben terjed, jele sincs annak, hogy közeledne a tetőzés.

    A kórházmenedzser azt is megemlítette, hogy a szomszédos Magyarországon sokkal jobb a járványhelyzet a lakosság nagyobb arányú átoltottsága miatt.

    A vasárnap közzétett hivatalos adatok szerint a héten országszerte 71 721 új esetet jegyeztek, hatvan százalékkal többet, mint a korábbi héten. Jelenleg 13 319 koronavírusos beteget kezelnek a kórházakban, közülük 1440-et intenzív terápiás osztályon. A kórházak terheltsége a járvány kezdete óta jegyzett legmagasabb értékekhez közelít. Csupán a harmadik hullám csúcsán, április elején fordult elő, hogy két napra 14 ezer fölé emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma.

    Az elmúlt 24 órában 150 halálos áldozatot követelt a járvány, tizenkettővel többet, mint az elmúlt két hét átlaga.

  • Az elmúlt 24 órában 8682 új koronavírus-esetet találtak Romániában. Az elvégzett 46 075 teszt 18,84 százaléka pozitív lett, 150-en meghaltak a legfrissebb hivatalos adatok szerint.

    A legtöbb új esetet, 2443-at a fővárosban, Bukarestben azonosították, ahol már 8,98 ezrelékes a fertőzöttség. Ilfov megye még rosszabbul áll 9,38 ezrelékes fertőzöttséggel, és Temes megyében is magas a fertőzöttség, 7,81 ezrelék.

    A többi megye 5 ezrelék alatt áll, kettő kivételével: Kolozs megyében 5,73 ezrelékes, Dolj megyében pedig 5,50 ezrelékes a fertőzöttség. Hargita és Kovászna megye a legkevésbé fertőzött, ezer lakosonként 1,49, illetve 1,65 esettel. A két székelyföldi megye az utolsó két zöld besorolású megye az országban – írja a Főtér.

  • A delta-variáns újabb hullámot indított el az Amerikai Egyesült Államokban. Bár úgy tűnt, hogy a csúcs a múlt hónapban volt, ám az új fertőzések átlaga az utóbbi hét napon meghaladta a 114 ezret, a halálozások aránya is a legrosszabb március óta.

    Ezért számos meghatározó amerikai cég, például az Apple, az Amazon, a Google, a Microsoft törölte azon terveit, hogy dolgozóit irodai munkára kötelezze. A pénzügyi cégek közül a Goldman Sachs előírta alkalmazottjainak a vakcina felvételét az irodai munkához, ezt a gyakorlatot követi a Morgan Stanley és a Citigroup is.

  • Teherautóba hányt állati maradványok között turkálnak éhező brazilok. A jelenséget, amely rámutat Latin-Amerika legnépesebb országának koronavírus-járvány okozta gazdasági nehézségeire, Domingos Peixoto díjnyertes fotós örökítette meg. A képek megjelenése azonnal felháborodást váltott ki Brazíliában.

    A Guardian szerint mintegy 19 millió ember éhezik a 600 ezer brazil életét követelő járvány kitörése óta.

  • Szomorú nyilatkozatot tett vasárnapra virradó éjszaka a romániai iaşi járványkórház igazgatója, Florin Rosu doktor, aki szerint az általa vezetett intézményben elveszítették a harcot a koronavírussal szemben – adta hírül a Főtér.

    Az intézményvezető azért mondhatta ezt, mert a mentőautók napok óta országszerte sorban állnak a kórházak udvarán, mivel nincsenek szabad ágyak, ahová az egyre csak érkező covid-betegeket befektetnék, a kórházakban pedig már nincs több bevethető emberi és anyagi erőforrás.

    A kórházigazgató szerint egyetlen oka van a kialakult helyzetnek, az alacsony átoltottság.

    Amíg ez nem változik, beüzemelhetünk bármennyi ágyat az intenzív osztályon, nyithatunk bármennyi kórházat, és Covid-részleggé alakíthatunk bármennyi nem Covid-részleget

    – fogalmazott Florin Rosu, akinek a kórházában az első között alakultak kaotikussá a viszonyok, amikor a mentők sorban várakoztak az intézmény udvarán a Covid-betegekkel, mert nem volt hova vinniük őket.

  • Néhány nappal elhalasztották az új védettségi igazolványok bevezetésének határidejét Izraelben, ugyanis összeomlott az izraeli egészségügyi minisztérium internetes nyilvántartási rendszere a tömeges védettségiigazolvány-igénylés miatt – adta hírül az MTI az izraeli katonai rádió tájékoztatása alapján. 

    Az új igazolványokat, helyi nevén a „zöld címkéket” nem lehet kinyomtatni, továbbá a telefonokra sem lehet letölteni, ugyanis tömegek kértek QR-kódos igazolást az új igazolványok vasárnapi bevezetése miatt.

    A minisztérium a helyzet miatt úgy döntött, hogy a következő néhány napban még érvényesek maradnak a régi igazolások, holott azt ígérték korábban, hogy vasárnap reggeltől csakis az új igazolványokkal lehet majd belépni a zöld címkével jelzett nyilvános helyekre, a vendéglőkbe, az uszodákba, könyvtárakba, a tömegeket fogadó közösségi terekbe.

    A járvány megjelenése óta a mintegy 9,4 millió lakosú Izraelben 1 289 240 megfertőződést regisztrálták a hatóságok, és tavaly február óta 7783 halálos áldozatot követelt a járvány. 

  • Oroszországban 25 ezer új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak szombaton, ez szomorú csúcsot jelent az utóbbi két és fél hónapban, írta a TASZSZ. A Covid–19 az utóbbi 24 órában 887 beteg életét követelte, eddig csaknem 209 ezer fertőzött halt bele a fertőzés szövődményeibe. Ugyanakkor 6,7 millió ember már felgyógyult a kórból Oroszországban.

  • A Liverpool német vezetőedzője nem érti, hogy bizonyos emberek miért utasítják el a koronavírus elleni védőoltást, írta a BBC. Jürgen Klopp elmondta: a klub játékosainak 99 százalékát beoltották, és senkit sem kellett meggyőzni arról, hogy így tegyen. Ugyanakkor aggodalmát fejezte ki, hogy a Premier League számos együttesénél a játékosok kevesebb mint fele vette fel eddig a fertőzéssel szemben védelmet nyújtó vakcinát.

  • Ukrajnában csaknem nyolcezer új fertőzöttre bukkantak szombaton, írta a karpatalja.ma. 126 beteg halt meg az utóbbi 24 órában. A kórházakban most 3300 vírusost ápolnak. Kárpátalján 22 fertőzöttet regisztráltak, a Covid–19 egy ember életét követelte.

  • Romániában az utóbbi 24 órában 8 percenként meghalt valaki koronavírusban. Ezt közölte a lakosság immunizálását koordináló országos bizottság, arra reagálva, hogy szombaton este a járványügyi intézkedések ellen tüntettek Bukarestben, írta a Transindex.ro portál.

    Kiderült: a 184 halálos áldozat közül 170 nem volt beoltva. Jelenleg több mint 11 300 embert kezelnek kórházban a fertőzéssel, közülük csaknem 1400 pácienst intenzív osztályon kell ápolni.

  • Az élelmiszerboltokban való vásárlást ajánlott előre átgondoltan és minél gyorsabban elvégezni, tette közzé a romló járványhelyzet miatt a szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) – derül ki az Új Szó cikkéből. 

    Igyekezzenek kerülni azokat az időszakokat, amikor a legtöbben vásárolnak, és tartsák tiszteletben a kockázatos csoportok számára kijelölt vásárlási időt, ha ilyesmi életbe lép egy-egy járásban

    – hangsúlyozta Daša Račková, az ÚVZ szóvivője, aki ezenfelül a 65 éven felülieknek és az egészségkárosodott személyeknek azt javasolta, hogy ezekben az órákban menjenek üzletbe. Arról is beszélt a szakember, hogy az eladókkal és a többi vásárlóval ajánlott minél kevesebbet beszélni.

    Mindenki viseljen szabályosan felhelyezett maszkot vagy reszpirátort, amely az orrot és a szájat is takarja. A bejáratnál fertőtlenítsék a kezüket, vagy húzzanak kesztyűt. A kiszolgáló személyzet utasításait be kell tartani

    – fejtette ki a szóvivő, aki emellett azt is tanácsolja, hogy a boltokban is tartsák a kétméteres távolságot, ha valamelyik polcnál sokan vannak, menjenek vissza később.

    Csak azt az árut fogjuk meg, amit valóban megvásárolunk. Ha lehetőség van rá, ajánlatos az üzletek automata pénztárait használni és kártyával fizetni. Ha bevásárlóközpont vécéjét használjuk, minél kevesebb felületet érintsünk meg, és alaposan fertőtlenítsük a kezünket

    – emelte ki Daša Račková.

  • A delta-variáns újabb hullámot indított el az Amerikai Egyesült Államokban. Bár úgy tűnt, hogy a csúcs a múlt hónapban volt, ám az új fertőzések átlaga az utóbbi hét napban meghaladta a 114 ezret, a halálozások aránya is a legrosszabb március óta. Számos meghatározó amerikai cég, például az Apple, az Amazon, a Google, a Microsoft törölte azon terveit, hogy dolgozóit irodai munkára kötelezze,   írta  a CNBC. A PwC pedig engedélyezte a távmunkát a minap csaknem 40 ezer amerikai alkalmazottjának.

  • Nem indulhat a jövő héten kezdődő, Indian Wellsben rendezett szupertornán a női teniszezők világranglistájának második helyezettje, Arina Szabalenka – írja az MTI.

    A 23 éves belarusz játékos – aki szeptemberben a legjobb négy közé jutott a US Openen – első kiemelt lett volna a tornán, mivel a világelső ausztrál Ashleigh Barty sem vesz részt a keménypályás versenyen. 

  • Szlovákiában 977 új fertőzöttet diagnosztizáltak szombaton. A Covid–19 nyolc beteg életét követelte az utóbbi 24 órában, közölte az ujszo.com. Kórházban jelenleg 606 pácienst kezelnek.

    Közben a Szlovák Orvosi Kamara (SKL) újonnan megválasztott elnöke felszólította az állampolgárokat, hogy oltassák be magukat Covid–19 ellen. Pavel Oravec úgy fogalmazott: ez „nagyon fontos eszköz a járvány elleni küzdelemben”, írta a parameter.sk. Az SLK vezetője felkérte az orvosokat, hogy kövessék a tudományos ismeretek eredményeire épülő jelenlegi ajánlásokat. Szerinte a politikusoknak más területen kellene „pontokat szerezniük”.

  • November 1-jétől ismét utazhatnak Új-Zélandra külföldi állampolgárok, de csak azok, akik teljesen be vannak oltva a koronavírus ellen, továbbá rendelkeznek 72 óránál nem régebbi teszttel, ugyanakkor megérkezésük után 14 napot karanténban kell tölteniük. Erről Chris Hipkins, az ország járványügyi minisztere beszélt – adta hírül az MTI. 

    A külföldiek 2020 márciusa óta nem léphettek be a szigetországba, csak abban az esetben, ha azt megelőzően legálisan éltek ott.

    Jacinda Ardern miniszterelnök szintén vasárnap jelentette be, hogy hajnaltól kijárási korlátozásokat vezettek be az ország három részén, köztük a legnagyobb város, Auckland környékén, mert új fertőzötteket találtak.

     

  • Szlovákia átoltottsága az európai átlaghoz képest elég alacsony, ezért az egészségügyi miniszter, Vladimír Lengvarský azt fontolgatja, hogy minden oltottat pénzjutalomban részesít – tájékoztat róla az Új Szó.

    A politikus a Denník N napilap Komáromban rendezett fórumán arról beszélt, hogy az oltottak jutalmazásán gondolkodik.

    Szerintem már csak egyetlen lehetőség van, a közvetlen pénzjutalmak. Mikor majd be kell zárni a gyárakat, mert az emberek karanténban lesznek, vagy megbetegednek, akkor mérlegelni kell a gazdasági előnyöket, illetve hátrányokat, és foglalkozni kell a gondolattal

    – fejtette ki az egészségügyi miniszter, aki konkrét összegekről nem beszélt, ám úgy véli, szerinte valakit húsz, valakit meg ötszáz euró motiválna. 

    Szlovákia átoltottsága az európai átlaghoz képest alacsony, naponta mindössze körülbelül kétezer ember veszi fel az oltást.

  • A United Airlineshoz hasonlóan három másik amerikai légitársaság is megköveteli mostantól, hogy a cég alkalmazottai megkapják a koronavírus elleni védőoltást, így mostantól az American Airlines, az Alaska Airlines és a JetBlue kötelékében is csak az oltottak dolgozhatnak – írja az npr.org.

    A lap azt írja, hogy a Joe Biden vezette kormány kormányzati vállalkozóként tekint a légitársaságokra, ezért is kötelezhetik oltásra a munkavállalókat. 

    A cikk szerint a pilóták szakszervezete nemrég úgy számolt, hogy az American Airlines munkatársainak mintegy 30 százaléka oltatlan.

    Doug Parker, a légitársaság vezérigazgatója pénteken késő este azt mondta a cég alkalmazottainak, hogy még dolgoznak a részleteken, de egyértelműnek tűnik, hogy aki nem veszi fel az oltást, 

    az nem dolgozhat tovább a társaságnál. 

  • A hosszú távoktatás alatt a legtöbb gyerek alig mozgott, sportolt, majd ezt az életformát a nyári szünetben is tovább élték, miközben nem fogták vissza magukat az édességek terén. Mindez azt eredményezte, hogy az utóbbi időben jelentősen nőtt a túlsúllyal küszködő fiatalok száma – olvasható az Új Szó oldalán. 

    A bezártság, a karantén nemcsak a lelki, de a fizikai állapotára is rossz hatással volt a fiataloknak, akiknél az elhízás is járványszerűen elterjedt. Nem véletlen, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelenleg az obezitást (kóros elhízást) tartja a legnagyobb egészségügyi problémának. Becslések szerint mintegy 155 millió gyereknek és serdülőkorúnak van túlsúlya.

    A világ egyre kövérebb lesz, de ami még rosszabb, hogy a gyerekek is egyre inkább elhíznak. A gyerekobezitás ma már szokványos jelenség, ami nemcsak abszurd, hanem riasztó is

    – fejtette ki Miro Vesely táplálkozási tanácsadó.

    A járványellenes korlátozások a gyerekek egészségére voltak a legrosszabb hatással, mivel a távoktatás alatt a fiatalok órákat ültek a számítógép előtt, nem volt testnevelésórájuk, a sportklubok, egyesületek többsége zárva volt, a karantén alatti stresszt pedig rengetegen úgy kezelték, hogy több édességet és rágcsálnivalót ettek. Ez pedig nemcsak túlsúlyt eredményezett a ifjúságnál, de egyre több gyereknél állapítanak meg rossz testtartást, gerincferdülést és egyéb ortopédiai problémát. Ráadásul a nyári szünet ezt csak katalizálta, mert többségük ezalatt még több az édességet (fagylalt, kürtöskalács stb.) fogyasztott, és hiába volt rá lehetősége, egyáltalán nem sportolt, mozgott eleget.

  • A világon 234 587 335 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 797 124 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint vasárnap reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 234 257 265 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 791 475 volt.

    A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 43 659 080 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 700 959.

    • Indiában 33 791 061 fertőzöttet és 448 573 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Brazíliában 21 459 117 fertőzöttről és 597 723 halálos áldozatról tudni.
    • Az Egyesült Királyságban 7 908 091 a fertőzöttek száma, és 137 295-en haltak meg a betegségben.
    • Oroszországban 7 449 689-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 205 297-re emelkedett.
    • Törökországban 7 181 500 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 64 240.
    • Franciaországban 7 116 415 fertőzöttet és 117 578 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Argentínában 5 259 352 a fertőzöttek és 115 239 a halottak száma.
    • Spanyolországban 4 961 128 fertőzöttet és 86 463 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Olaszországban 4 679 067 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 130 998.
    • Németországban 4 255 543 a fertőzöttek száma, 93 791 a halottaké.
    • Lengyelországban 2 909 776 fertőzöttet és 75 689 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Százezrek tüntettek Brazíliai nagyvárosainak utcáin Jair Bolsonaro elnök alkotmányos felelősségre vonását (impeachment) követelve. 

    Rio de Janeiróban tömegek vonultak utcára az eleinte vírusszkeptikus államfő felelősségét hangsúlyozva a járvány következményeiben: mintegy 600 ezer ember halt meg Covid-19-ben, a gazdaság pedig rég nem látott nehézségekkel néz szembe. 

    Bolsonaro népszerűsége történelmi mélységekbe zuhant, de az impeachmentre az törvényhozás konzervatív tagjainak is rá kéne bólintani, márpedig ez az egyetlen alkotmányos módja az elnök elmozdításának. 

    Brazíliávan jövő októberben tarják az elnökválasztást, a jobboldali Bolsonarónak így még bő egy éve van javítani a népszerűségi mutatóin. Felmérések szerint ha az idén októberben kéne államfőt választani, Bolsonaro gyakorlatilag bárkivel szemben elveszítené a versenyt. 

  • Kedves olvasóink!

    Mára elköszönnek az Index koronavírus-világjárványról szóló hírösszeállításának készítői.

    Jó pihenést kívánunk, vigyázzanak magukra!