A szlovák oktatási minisztert csak az iskola érdekli, nekimegy a tiszti főorvosnak is

Ágoston Zoltán
Kurkó Gyula
Patthy Loránd Imre
2021.09.06. 21:49
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Tömegesen halnak meg a munkaképes férfiak Oroszországban – közölte Tatjana Golikova orosz miniszterelnök-helyettes, megjegyezve:

    az Oroszországi Föderációban az alacsony várható élettartam oka a magas halálozási arány a munkaképes korú állampolgárok körében. 

    Hozzátette azt is, hogy az oroszországi halálesetek egyharmada még munkaképes embereknél következik be. 

    A politikusasszony ezt a megállapítást konkrétan nem hozta összefüggésbe a koronavírus-járvánnyal és az alacsony oroszországi átoltottsági aránnyal, de megjegyezte: a halál kiváltó oka az esetek 55 százalékában szív- és érrendszeri betegségek, ami – mint ismert – csökkenti a Covid-19-el küzdők túlélési esélyeit. 

    Beszélt azonban az oltakozásról, és azt jósolta, hogy Oroszország ősszel eléri a kollektív immunizációt, amihez 90 millió embert kell átoltani. Jelenleg Golikova állítása szerint 39 millió embert oltottak át – írja a TASZSZ

    Az oroszországi várható élettartam sose volt magas, közfelháborodást is okozott, amikor a kormány a nyugdíj korhatárát a férfiaknak 60-ról 65-re, a nőknek pedig 55-ről 60 évre emelték. 

  • Oroszországban 17 856 új fertőzöttet azonosítottak egy nap leforgása alatt. Vasárnap 790 beteg nem tudott megbirkózni a betegséggel, a megelőző napon 793 fertőzött esett áldozatul a Covid-19-nek s szövődményeinek, írta a TASSZ hírügynökség. Ugyanakkor az utóbbi 24 órában több mint 14 ezer beteg felgyógyult.

  • A koronavírus delta variánsának terjedése miatt számos cég kényszerült az Egyesült Államok központjának számító New Yorkban arra, hogy ismételten elhalassza alkalmazottjai visszatérését a munkahelyekre – adta hírül az MTI. 

    Az üzleti ágazat jelentős része korábban a szeptember 7-ét (a szeptember első hétfőjén esedékes munka ünnepét követő napot) jelölte meg annak az időpontnak, amikor a hivatalnokok nagy része visszatérhetett volna a munkahelyére a tervek szerint. A jelenlegi adatok fényében viszont úgy tűnik: 

    ez a terv nagyon távoli marad. 

    A Patnership for New York City nevű szervezet augusztus végén közzétett közvélemény-kutatása szerint a több mint egymillió manhattani irodai alkalmazott csupán 23 százaléka járt be a munkahelyére. 

  • Mindkét oltást 39 millióan, legalább az egyiket pedig mintegy 46 millió embernek adták be Oroszországban, melyet Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes jelentett be hétfőn egy munkavédelmi tanácskozáson a dél-oroszországi Szíriusz szövetésgi területen – adta hírül az MTI. 

    A hétfőn közölt hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt fertőzöttek száma 17 856-al emelkedett 7 030 455-re. 

  • A járvány javuló mutatói miatt Franciaországban a legtöbb bevásárlóközpontban szeptember 8-tól már nem kötelező a védettségi igazolás felmutatása − jelentette be Bruno Le Maire gazdasági miniszter hétfőn.

    Az MTI azt írja, hogy azokban a megyékben, ahol a százezer lakosra jutó fertőzöttek száma legalább egy hete nem haladja meg a kétszázat, szerdától nem szükséges a húsz ezer négyzetméternél nagyobb alapterületű bevásárlóközpontokban felmutatni a védettségi igazolást. Ezt azt jelenti, hogy a jelenlegi 178 helyett már csak 64 helyen kötelező az oltási igazolás vagy egy 72 óránál nem régebbi negatív teszt felmutatása.

    A miniszter az egész országban csökkenő fertőzöttségi szinttel indokolta a döntést.

    A 64, továbbra is érintett bevásárlóközpont kilenc megyében található az ország délkeleti részén, Korzikán, valamint Lyon környékén és a Párizstól északra található Seine-Saint-Denis megyében. 

    Bruno Le Maire úgy vélte, hogy a védettségi igazolás és az oltás együttesen megóvta a francia gazdaságot.

  • A korábbi kapacitáshoz képest India ötven százalékkal tervezi növelni az oxigéntermelést annak érdekében, hogy megelőzze a hiányt egy harmadik hullám esetén – számolt be a Reuters alapján a Guardian

    A dél-ázsiai ország kórházaiban már az év eleji fertőzéshullám idején elfogyott az oxigén, a családoknak gyakran maguknak kellett oxigénpalackot keresniük. 

    Az oxigén egyharmadát szállító Linde India vezetője szerint a kormány napi 15 ezer tonna utánpótlást szeretne. 

  • Romániában 1035 új fertőzöttet diagnosztizáltak vasárnap. A kórban 25 beteg lelte halálát az elmúlt 24 órában, írta a Maszol.ro. Jelenleg 3338 pácienst gondoznak kórházban Covid–19 betegséggel, közülük 405 fertőzöttet intenzív osztályon ápolnak.

    A távirati iroda arról írt: Romániában meghaladta az ezret a naponta diagnosztizált koronavírus-fertőzések kéthetes mozgóátlaga.

  • A tavalyinál enyhébb járványügyi szabályok mellett kezdhették meg a diákok a tanévet Horvátországban, köztük 37 ezer elsős – adta hírül az MTI a Jutarnji List című horvát napilap cikke alapján. 

    Radovan Fuchs oktatási miniszter egy zárai általános iskola tanévnyitóján kívánt sok szerencsét a diákoknak, a pedagógusoknak és az igazgatóknak az iskolakezdéshez. A politikus kiemelte: reméli, hogy a mostani iskolaév kedvezőbb lesz járványügyi szempontból, mint az előző. 

    A miniszter elmondta: a korlátozások enyhébbek lesznek az idei tanévben, maszkot csak ötödik osztálytól kell hordaniuk a diákoknak, és csak ott, ahol nem lehet betartani az előírt másfél méteres távolságot. 

    A közös helyiségekben azonban viselni kell, ugyanakkor a már beoltott tanároknak nem kell maszkban előadniuk. Az oltatlanok számára viszont továbbra is kötelező a viselet. 

  • Elkerülhetetlen, hogy ismét szigorú korlátozásokat vezessenek be a járványhelyzet romlása miatt Ukrajnában − jelentette ki Ihor Kuzin országos tiszti főorvos, az egészségügyi miniszter helyettese. Az országban a járvány tavaly tavaszi kitörése óta a betegségben elhunytak száma meghaladta az 54 ezret − írja az MTI.

    A tisztségviselő közölte: egyelőre nincs konkrét időpontja a korlátozások szigorításának. Szavai szerint az bizonyos, hogy hamarosan a legenyhébb, zöld kategóriából az ország már az eggyel szigorúbb, sárga kategóriába kerül, amelyben szigorúbb korlátozások vonatkoznak egyebek mellett a tömegrendezvények és az edzőtermek látogatására.

    Később Viktor Ljasko egészségügyi miniszter egy másik televíziónak nyilatkozva közölte, hogy Ukrajna már jövő hétfőn sárga besorolásba kerülhet. A tárca erre tett javaslatot, a döntést a héten összeülő kormányzati válságstáb hozza meg.

    Ukrajnában hétfőre 773 új esetet azonosítottak, meghalt 18 beteg.

  • Különösen annak fényében, hogy az Egyesült Államokban és Európában számos járványügyi korlátozást feloldottak, különösen aggasztó, hogy lelassult az oltakozás, miközben fokozatosan emelkedik a fertőzéses esetek száma – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet európai regionális igazgatója, Hans Kluge. 

    A szakember szerint annak érdekében, hogy elkerüljék a potenciálisan felbukkanó variánsok jelentette súlyos következményeket, azaz az eddigieknél is komolyabb szövődményeket és a halálesetek növekedését, kulcsfontosságú az oltakozási hajlandóság megerősítése. 

    Az Egyesült Államoktól Oroszországig terjedő, 53 országot magába foglaló térségben mindeddig 63 millió fertőzéses és 1,3 millió halálesetet rögzítettek, az utóbbi két hétben pedig több mint tíz százalékkal emelkedett a vírus terjedési láncolata. 

    A térség szegényebb országaiban átlagosan a lakosság csupán hat százaléka vette fel a védőoltást

    – emelte ki Kluge.

    Az Európai Unióban a felnőtt lakosság 69,2 százaléka van teljesen átoltva az Európai Betegségmegelőzési Központ adatai szerint, bár az Európai Bizottság a múlt héten már arról beszélt, hogy az unióban elérték a kitűzött, hetvenszázalékos átoltottságot. 

    Az Egyesült Királyságban a 16 éven felüliek 79,8 százaléka, míg az Egyesült Államokban a 12 éven felüliek 62 százaléka kapta meg a szükséges oltóanyag-mennyiséget. 

    Az alábbi ábra azt szemlélteti, miként lassult le a száz főre jutó beadott oltások mennyisége a világ több országában.

    A CNBC összesítése szerint az oltási kampányok lelassulása azzal áll összefüggésben, hogy az Egyesült Államokban és Európában egyaránt a fiatal felnőttek (18–29) lazábban állnak a vakcináláshoz. 

    Eközben a nyugati országokban fokozatosan növekednek az esetszámok. 

    Mindennek ellenére Európa nyugati országai vezetik az egy nap alatt beadott oltások számát, és ahogy haladunk keletre, úgy válnak ezek a számok elenyészővé. 

    Az amerikai műsorszóró megjegyzi: továbbra is az Egyesült Államokban és Oroszországban utasítják el legtöbben a védőoltást. Előbbi országban a lakosság 18 százaléka, utóbbiban 31 százaléka oltásellenes. 

  • Szerbiában 4103 új fertőzöttet azonosítottak. A Covid–19 kórban és szövődményeiben 19 beteg vesztette életét vasárnap, írta a Magyar Szó. Kórházban 1571 pácienst kezelnek a vírus miatt, közülük 110 fertőzött szorul lélegeztetőgépre.

  • Igor Matovic szlovák pénzügyminiszter, korábbi kormányfő szerint félő, hogy kitör az országban a koronavírus harmadik hulláma. A politikus egy rádióinterjúban azt is közölte: nem tetszik neki, hogy nem tesztelték a gyerekeket az iskolakezdés előtt – írta meg az Új Szó

  • Egy dán cég jól halad a koronavírus elleni vakcina fejlesztésével, ezért a koppenhágai kormány mégsem ír ki tendert védőoltás-beruházásra. A kabinet ehelyett a Bavarian Nordic projektjét támogatja mintegy nyolcszázmillió dán koronával (127,63 millió dollár) – írta a Portfólió. A tervek szerint 2022-ben készülhet el a vakcina.

  • Az egészségügyi tárca által kidolgozott biztonsági terv remélhetőleg elegendő garancia lesz arra, hogy elkerüljék az iskolabezárásokat, és hosszú távon biztosítsák a jelenléti oktatást − mondta Heinz Fassmann osztrák oktatási miniszter egy bécsi általános iskola tanévnyitóján.

    A tanév háromhetes, úgynevezett biztonsági fázissal indul, amely időszakban mind a diákoknak, mind a tanároknak heti háromszori tesztelésnek kell alávetniük magukat, függetlenül attól, hogy beoltották-e már. A kötelező heti három szűrővizsgálatból az egyiket a jóval pontosabb PCR-teszttel fogják elvégezni.

    Fassmann szerint a háromhetes kezdeti fázist követően a járványügyi intézkedéseket a regionális fertőzöttségi mutatókhoz fogják igazítani. Mint mondta, a szűrővizsgálatok addig működnek majd önkéntes alapon, amíg egy hét alatt a százezer főre jutó fertőzöttek száma száz alatt marad.

    Ausztriában az elmúlt 24 órában 1429 embernél igazolták újonnan a vírusfertőzést, a járvány kezdete óta 697 510 pozitív esetet regisztráltak. A kórházban ápoltak száma jelenleg 579, az intenzív kezelésre szorulók 170-en vannak. A Covid−19 szövődményeibe az elmúlt napon nyolcan haltak bele, a járvány halálos áldozatainak száma így 10 801-re emelkedett. A betegségből felgyógyultak száma 669 622.

  • Szlovákiában 101 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az utóbbi 24 órában. Vasárnap két ember életét követelte a Covid–19 és szövődményei, írta az Új Szó. A kór miatt 112 beteget kezelnek kórházban: 16 fertőzöttet intenzív osztályon ápolnak, 11 páciens lélegeztetőgépre szorul.

  • Izrael ismét megnyitja a határait kis létszámú turistacsoportok előtt szeptember 19-től, a kormány így tesz kísérletet a turizmus beindítására – írja a CNN.

    A besorolási listán szereplő zöld, sárga és narancssárga jelzésű országok öt és harminc fő közötti turistacsoportjai utazhatnak be Izraelbe, mégpedig azzal a feltétellel, hogy minden személy megkapta már a teljes koronavírus elleni védőoltást.

    A turisták a pandémia tavaly márciusi kitörése óta nem mehetnek Izraelbe, kivéve ha a családjukat látogatják meg, ám májusban kisebb csoportok már mehettek, amikor csökkent a fertőzöttek száma. Akkor több mint kétezer ember érkezett abban a reményben, hogy valamelyest sikerül helyreállítani a járvány miatt súlyos veszteségeket elkönyvelő turisztikai szegmenst. A kezdeményezést augusztusban leállították, amikor a delta-variáns egyre jobban elkezdett terjedni.

    A turistáknak szeptember 19-től nemcsak azt kell bizonyítaniuk, hogy az elmúlt hat hónapban megkapták már a második oltást is, hanem negatív PCR-tesztet is produkálniuk kell legfeljebb 72 órával az érkezés előtt, valamint szerológiai vizsgálaton is át kell esniük.

    A turizmus alapvető bevételi forrása Izraelnek, 2019-ben 4,55 millióan érkeztek az országba, 7,2 milliárd dollárral növelve a gazdaságot.

  • Az év végéig több mint egymilliárd dózis felesleges vakcinát halmozhatnak fel a gazdag országok – írja az Al Jazeera. Az Airfinity adatelemző cég új kutatása szerint a nyugati országok vakcinaállománya ebben a hónapban elérte az ötszázmilliót, 360 millió pedig azoknak a vakcináknak a száma, amelyeket potenciálisan nem is fognak felhasználni.

    A teljes jelentés az Egyesült Államok, Kanada, Japán, az Egyesült Királyság és az Európai Unió adataira támaszkodik.

    A portál szerint egyes tisztviselők már többször nemtetszésüket fejezték ki a vakcinák egyenlőtlen elosztása miatt.

    Vasárnap Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vezetője a G20-országok egészségügyi minisztereinek találkozóján hasonlóan elfogadhatatlannak nevezte ezt.

    A hétvégén a korábbi munkáspárti brit miniszterelnök, Gordon Brown is kikelt a gazdag országok vakcinafelhalmozása ellen. Felszólította Joe Biden amerikai elnököt, hogy kezdjék meg a vakcinaszállítmányok megindítását az 1,2 milliárd lakosú kontinensre. 

    Az legfrissebb adatok alapján világszerte eddig  ötmillió dózis került szétosztásra, amelynek 75 százaléka mintegy tíz országra korlátozódott. 

    A globális elosztás egyenlőtlenségét jól mutatja, hogy Afrika lefedettsége csupán csak két százalék.

    Az Al Jazeera megjegyzi, hogy az ENSZ COVAX-programja alapján vállalta, hogy idén mintegy kétmilliárd vakcinát oszt szét a világ 190 országában, köztük 92 alacsony fejlettségűben. 

  • Az ausztráliai Új-Dél-Walesben fogva tartott foglyok azonnali oltakozásának sürgős megkezdését követeli a Human Rights Watch. A nemzetközi jogvédő szervezet szerint a hatóságok augusztus 27-én arról tájékoztatták a szervezetet, hogy a börtönlakók mindössze 21 százaléka lett beoltva teljesen, 42 százalékuk pedig kapott már legalább egy oltást. A teljes népesség körében 35 százalék volt a teljes arány, míg 65 százalék azoké, akik kaptak már legalább egy dózist.

    A Human Rights Watch több fogvatartott családjával beszélt, akiktől megtudták, hogy számos fogvatartott ugyan kérte az oltást, de ez idáig nem kapta meg. Különös aggodalomra ad okot, hogy a rabok közül nagyon sok az olyan őslakos, akiknél nagy az alap- és a krónikus betegségek száma, így még jobban ki vannak téve a vírussal szembeni veszélyeknek.

    Az ausztráliai fővárosi terület egészségügyi minisztere a szervezetnek elmondta, hogy a foglyok 55 százaléka kapta már meg mindkét oltást, míg 61 százalékuk legalább egy vakcinát. Nyugat-Ausztráliában a fogvatartottak között ez az arány 51 és 66 százalék között oszlik el.

  • Lazítanak a szeptember 12-e és 15-e között esedékes pápai látogatás idejére a járványügyi korlátozásokon Szlovákiában – írja a Reuters.

    Az öt és fél millió lakosú országban a lakosságnak megközelítőleg csak 43 százaléka van beoltva, a Szlovák Püspöki Konferencia azonban azt közölte, hogy az oltatlanok is regisztrálhatnak az eseményekre, amennyiben negatív koronavírustesztet tudnak felmutatni, vagy 180 napon belül felgyógyultak a betegségből. 

    A látogatás fő eseménye a Sasvár búcsújáró helyen celebrálandó szabadtéri mise lesz, erre mostanáig körülbelül harmincezren regisztráltak.

    Ferenc pápa szeptember 12-én Budapesten celebrálja az Eucharisztikus Világkongresszus zárómiséjét, ezt követően indul Szlovákiába. Utoljára Szent II. János Pál pápa járt az országban, 2003-ban. 

  • Sok szülő aggódik a közelgő tanévkezdés előtt, elsősorban azért, hogy mennyire lesz biztonságban a gyermeke, ami jogos Sorin Cimpeanu román oktatási miniszter szerint, ám az adatok kiadására a GDPR-szabályozás érvényes – tájékoztat a Főtér

    A politikus kifejtette, hogy az Európai Unió területén érvényes, a személyi adatok védelmére vonatkozó rendelkezés (GDPR) értelmében ugyanis mindössze azt tudhatják meg az édesanyák és édesapák, hogy számszerűen hány pedagógus kapta meg az oltást, azt, hogy ezek konkrétan kik, nem lehet nyilvánosságra hozni

    Minden egyes pedagógusnak jogában áll nyilvánosságra hozni, hogy felvette-e a vakcinát vagy sem, de ha nem akarja közölni, másnak nem áll jogában – fejtette ki az oktatási miniszter, aki elmondta: nem tesznek különbséget az oltott és oltatlan tanárok és tanítók között, mindannyian megtarthatják a tanóráikat.

  • Ausztráliában várhatóan a következő hetekben tetőzhet a koronavírus-járvány harmadik hulláma az ausztrál egészségügyi hatóságok modelljei szerint, Sydney-ben jövő héten a kétezret is elérheti az egy nap alatt diagnosztizált új fertőzöttek száma – írja az MTI.

    Gladys Berejiklian, Új-Dél-Wales állam miniszterelnöke hétfőn elmondta, számításaik szerint a következő hetekben fokozódik majd az egészségügyre nehezedő nyomás, és október elején lesznek a legzsúfoltabbak a kórházak intenzív osztályai. Sydney-ben akár a napi kétezret is meghaladhatja a napi új esetek száma, ha „túl sokan hibáznak, és túl sok olyan rendezvényt tartanak, amely elősegíti a vírus terjedését” – tette hozzá a kormányfő.

    Hétfőn Új-Dél-Wales államból 1281 új fertőzöttet jelentettek, többségüket Sydney-ből. A koronavírus-fertőzés szövődményei öt ember halálát okozták. Victoria államban, ahol Melbourne is található, 246 új esetet regisztráltak egy nap alatt, ami idén az eddigi legmagasabb szám.

  • Rákapcsoltak a koronavírus elleni védőoltásokra Indiában, ahol több mint 180 millió adag vakcinát adtak be augusztusban, hogy megakadályozzák a harmadik hullámot. Ez több, mint amennyit a G7 országaiban – Egyesült Államok, Egyesült Királyság, Franciaország, Japán, Kanada, Németország, Olaszország – összesen beadtak az elmúlt hónapban – írja a BBC.

    Az indiai kormány célja, hogy az év végéig mindenki megkapja a vakcinát, aki jogosult rá; eddig több mint 686 millióan kapták meg a védőoltást.

    Eddig 526 millióan kaptak legalább egy adagot, ám csupán a felnőtt lakosság 17 százaléka kapta meg a teljes védettséget a kampány januári kezdete óta.

    Az országban eddig 33 millió megbetegedést regisztráltak – az Egyesült Államok után a második legtöbb –, valamint 440 ezer halálesetet – az Egyesült Államok és Brazília mögött a harmadik legtöbb.

    Augusztusban átlagosan hatmillió oltást adtak be naponta, de ahhoz, hogy év végéig a teljes felnőtt lakosság legalább egy adagot kapjon, naponta több mint 10 millióra lenne szükség.

  • A hónap végétől védettségi igazolványhoz kötnék Skóciában az éjszakai klubokba való belépést. A Telegraph szerint ez azt jelenti, hogy csak azok a 18 éven felüliek mehetnének szórakozni, akik megkapták már mindkét oltást.

    Boris Johnson brit miniszterelnök még júliusban azt mondta, hogy szeptembertől minden 18 év feletti számára biztosítani fogja a két oltást, ugyanekkor pedig felszólította a klubokat és a rendezvényszervezőket, hogy minden egyes esetben tegyék kötelezővé majd a védettségi igazolványt.

  • A világon 220 643 330 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 4 567 114 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint hétfő reggeli adatai szerint.

    Egy nappal korábban 220 239 588 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 4 560 851 volt. A fertőzés 192 országban és régióban van jelen. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, és a nyilvántartás kritériumai is különböznek.

    A hivatalos adatok szerint a koronavírusnak

    • továbbra is az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzöttje, 39 941 916 fő eddig a napig. A halálos áldozatok száma 648 467.
    • Indiában 32 988 673 fertőzöttet és 440 533 halálos áldozatot jegyeztek fel.
    • Az Egyesült Királyságban 7 010 540 a fertőzöttek száma, és 133 553-an haltak meg a betegségben.
    • Brazíliában 20 890 779 fertőzöttről és 583 628 halálos áldozatról tudni.
    • Franciaországban 6 921 275 fertőzöttet és 115 401 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Oroszországban 6 912 375-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 183 896-ra emelkedett.
    • Törökországban 6 412 247 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos adatok szerint 57 000.
    • Spanyolországban 4 877 755 fertőzöttet és 84 795 halálos áldozatot regisztráltak.
    • Németországban 4 013 808 a fertőzöttek száma, 92 360 a halottaké.
    • Argentínában 5 203 802 a fertőzöttek és 112 511 a halottak száma.
    • Olaszországban 4 571 440 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatok száma 129 515.
    • Lengyelországban 2 890 484 fertőzöttet és 75 379 halálesetet tartanak nyilván.

    Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2020. március 11-én nyilvánította világjárványnak a koronavírust, amely Vuhan kínai nagyvárosból terjedt el.

  • Egyre több gyereket fertőz meg a koronavírus Szerbiában, az egészségügyi intézmények vezetői a szerbiai közszolgálati televízióban vasárnap este arról számoltak be, hogy a nyaralásból visszatérő, oltatlan családból származó gyerekek is különböző tünetekkel jelentkeznek az orvosoknál – írja az MTI.

    Aleksandar Stojanović szakorvos kiemelte, hogy azoknak a gyerekeknek a száma is magas, akik maguk ugyan nem mutatnak tüneteket, de megfertőzik a nem beoltott családtagjaikat. Mint rámutatott, azok is megfertőződhetnek, akik felvették a védőoltás két adagját, de náluk nagyon enyhék a tünetek.

    A regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma Szerbiában hétfőre 2800-zal 779 723-ra, halálos áldozatainak száma 21-gyel 7379-re növekedett. 

    A belgrádi Bežanijska Kosa Klinikai Központ igazgatója szerint a koronavírus fertőzöttek 30-40 százalékánál jelentkeznek hosszan tartó tünetek, amelyek súlyosak, akár életveszélyesek is lehetnek; főként a szív és érrendszeri betegségben szenvedők számára,írta a PannonRTV. Marija Zdravković ugyanakkor hozzáfűzte: egyetlen olyan páciensnél sem jelentkeztek súlyos koronavírus tünetek, akik felvették a védőoltást.

     

  • Egyre nehezebb helyzetben vannak a kórházak az egyesült államokbeli Mississippiben – írja a The Guardian. Mind a sürgősségi, mind az intenzív osztályok a tűrőképességük határán vannak. A mentők csak késve tudnak menni a hívásokra, mivel várniuk kell az ellátásra szoruló betegekre. 

    Egyes jelentések szerint a hárommilliós szövetségi államban a lakosok 38 százaléka van csak teljesen beoltva. Az orvosokat nemcsak az egészségügy túlterhelése viseli meg, hanem azok a makacs emberek is, akik nem akarják beoltatni magukat.

    A múlt héten Mississippi egyik kórházában négy terhes nő halt meg, az érintett esetekben három koraszülöttnél kellett sürgősségi beavatkozást alkalmazni.

  • Új-Zéland nagy részén enyhítenek a járványügyi korlátozáson, miután tovább csökken a koronavírusos fertőződések száma – jelentette be Jacinda Ardern miniszterelnök. A szigetországban hétfőn húsz új megbetegedést regisztráltak, ezzel az aucklandi járványgócban felfedezett megbetegedések száma 821-re emelkedett – írja az MTI.

    Az országot az augusztus 18-án észlelt egyetlen fertőzés után órákon belül szigorú zárlat alá helyezték, az összes iskolát és a nem létfontosságú intézményeket, üzleteket bezárták.

    Ardern elmondta, hogy szerdától az ország nagy részén enyhítenek a korlátozásokon. „Ez mindenki kemény munkájának bizonyítéka” – tette hozzá. Ennek ellenére új szabályokat kell betartani, többek között kötelező a maszk viselése beltéren, továbbá a zárt helyiségekben ötvenen, kültéren pedig százan gyűlhetnek össze.

    A koronavírus delta-variánsa megváltoztatta a helyzetet, a legyőzéséhez változtatni kell a szabályokon

    – hangsúlyozta Ardern. Auckland régióban, a járvány központjában továbbra is megmarad a szigorú vesztegzár, a korlátozásokat szeptember 13-án vizsgálják felül.

    A mostani az első országos zárlat 2020 márciusa óta Új-Zélandon, amelynek teljes területén a legmagasabb szintű korlátozások voltak érvényben hat hétig. Az 5 millió lakosú országban eddig 3400 fertőzöttet vettek nyilvántartásba a világjárvány kezdete óta, huszonheten belehaltak a koronavírus okozta betegségbe.

  • Razvan Cherecheş kolozsvári közegészségügyi szakértő, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem professzora ismét keményen odaszólt országa vezetőinek, akik szerinte az egyértelmű felelősei annak, hogy ősztől újabb szigorú korlátozásokat kell bevezetni Romániában – adta hírül a Főtér

    A professzor úgy véli, hogy garantált a fertőzöttek számának ugrásszerű növekedése a következő hetekben, hónapokban, és ezt meg lehetett volna akadályozni a hatóságoknak, ha két héttel ezelőtt meghozzák a szükséges döntéseket. A szakértő külön kitért arra, hogy az iskolai járványgócok megakadályozása ellen sem hoztak intézkedéseket, miközben hamarosan elindul a tanév. 

    A kolozsvári oktató szerint a nagy kockázatú foglalkoztatási szektorokban még most sem lenne késő a dolgozókat kötelezni az oltásokra, ám szerinte ez népszerűtlen intézkedés lenne, ezért nem rendelték el a politikusok. Végezetül azt fejtegette a professzor, hogy erősen meg kellene különböztetni a beoltottakat az oltatlanoktól, és a vakcinát fel nem vevőket eltiltani attól, hogy boltba, éttermekbe, szórakozóhelyekre mehessenek. 

  • A szlovák oktatásügyi miniszter, Branislav Gröhling nyomatékosította, hogy akár a tiszti főorvossal is felvenné a harcot az iskolák nyitva tartása érdekében, azonban a koalíciós partnere, Igor Matovic pénzügyminiszter aggályosnak tartja és „rendkívül veszélyesnek” nevezte a jelenléti oktatást – adta hírül az Új Szó

    Az iskoláknak nyitva kell tartaniuk, és nyitva is maradnak. Olyan járványügyi szabályokat vezettünk be, amelyek ezt lehetővé teszik. Csak hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, semmi esetre sem adom majd az aláírásomat az iskolák tömeges bezárásához

    – hangsúlyozta Branislav Gröhling, akinek a szavait megerősítette, és támogatásáról biztosította Elena Prokopová, az egészségügyi tárca szakértője, aki kifejtette, hogy az iskolák jelenleg teljesen más helyzetben vannak, mint egy évvel ezelőtt. 

    A lakosság egy része be van oltva, sokan át is estek a fertőzésen, miközben már jóval több információnk van a vírus terjedéséről is

    – tudatta az egészségügyi szakértő.