Koronavírust megelőző tablettát fejleszt a Pfizer

Koronavírus a világban – hétfői hírösszefoglaló

Élő
GettyImages-1232502352
2021.04.26. 21:35
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A nem létfontosságú cikkeket áruló üzletek és más szolgáltatók is kinyitottak Máltán hétfőn. Az döntést azzal indokolták, mert a március 10-ei rekord után (napi 510 halott) 25-re csökkent az elhunytak száma.

    A mediterrán szigeten egyébként forgalmas nyári szezonra készülnek – írja a The Guardian. A turisztikai hatóságok korábban azt közölték, hogy 200 eurót kaphat az, aki legalább három napot tölt Máltán, és ötcsillagos szállodában foglal szállást.

  • Spanyolországban stabilizálódik a koronavírus-fertőzöttek száma, az elmúlt három hétvégén egyaránt 20 ezer körüli esetszámnövekedést tapasztaltak. Az elmúlt 24 órában mintegy kétezer új fertőzöttet diagnosztizáltak. A járvány kezdete óta 3,48 millió embernél igazolták a koronavírus-fertőzést – írta az MTI.

    A spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója azt mondta, az oltások miatt nincs kirívóan sok fertőzött. A 80 év felettiek 100 százaléka megkapta legalább a vakcina első dózisát. A 79 és 70 közötti korosztályban ugyanez 64,6 százalék és 4,9 százalék, míg a 60 és 69 éveseknél 45 százalék és 5,4 százalék.

  • Lazítják a koronavírus terjedésének lassítását szolgáló korlátozásokat Németországban azoknál, akik megkapták az oltást, vagy átestek a fertőzésen – jelentette be Angela Merkel hétfőn Berlinben, aki úgy saccol, hogy júniusban már mindenki előtt megnyílik a védőoltás megszerzésének lehetősége.

    A mostani döntés értelmében a beoltottak az utolsó adag oltás utáni 15. naptól, valamint a fertőzésen a megelőző hat hónapban átesett emberek és a fertőzésen korábban átesett, de egy adag oltással már rendelkezők vendéglátóhelyekre, sport, kulturális vagy egyéb intézményekbe szabadon mehetnek.

  • Újrakezdődött Franciaországban hétfőn a kisiskolások számára a tantermi oktatás a koronavírus-járvány miatt a korábbiaknál szigorúbb egészségbiztonsági előírások mellett, a tanulókat nyálteszttel szűrik, 

    az oktatásban dolgozók számára hetente kétszer kötelező a koronavírus elleni teszt elvégzése, amelyet az oktatási minisztérium finanszíroz.

    Az egy hétig tartó távoktatás, majd a kéthetes tavaszi szünet után a 11 évnél fiatalabb tanulók térhettek vissza hétfőn az iskolapadokba, a felsőbb osztályokba járóknak és a gimnazistáknak még egy hétig digitális úton folytatódik az oktatás, mielőtt május 3-án ők is visszatérhetnek az oktatási intézményekbe.

  • Portugáliában csaknem kilenc hónapja először nem jelentettek a koronavírushoz köthető egyetlen halálesetet sem a megelőző 24 órában, közölte hétfőn a lisszaboni egészségügyi tárca.

    Legutóbb 2020. augusztus 2-án fordult elő, hogy a helyi hatóságok nem regisztráltak a koronavírus szövődményeiben elhunyt beteget. A csúcsértékeket 2021. január 28-án és 31-én jelentették a 10,3 millió lakosú délnyugat-európai országból 303 halálesettel.

    Diogo Serra Lopes egészségügyi államtitkár a déli Portimao városában nyilatkozva közölte: a kormány bízik abban, hogy a korábbi várakozásokhoz képest előbb érhetik el a nyájimmunitást Portugáliában. 

  • Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) és az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) a jövőben közösen végzi az uniós használatra már engedélyezett, koronavírus elleni vakcinák forgalomba hozatala utáni fokozott, biztonságukra, hatékonyságukra és hatásaikra fókuszáló ellenőrzését Európában – írta az MTI. 

  • Hétfőn 3,5 ezrelék alá csökkent az utóbbi két hétben újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések lakossághoz viszonyított aránya, így a román fővárosban immár hétvégén sem kezdődik az országosan érvényes korlátozásoknál korábban a kijárási tilalom, és nem zárnak korábban az üzletek – adta hírül az MTI. 

    Az első olyan hétvége, amelyen Bukarest, Kolozsvár, Arad és több más település visszatérhet a 21 órás zárórához és a 22 órakor kezdődő kijárási tilalomhoz, az éppen az ortodox húsvét ünnepe lesz.

    A fertőzési adatoktól függetlenül

    a bukaresti kormány már korábban úgy rendelkezett, hogy május 2-ra virradó éjszaka országszerte feloldják a kijárási tilalmat, hogy az ortodox hívők felkereshessék templomaikat, és részt vehessenek a húsvéti szertartásokon.

    Ha addig három ezrelék alá csökken a fertőzési ráta, akkor Bukarestben is kinyithatnak a színházak, előadótermek és vendéglátóhelyek, egyelőre harminc százalékos kapacitással.

    Valószínű, hogy gazdsági okai is vannak a lazításnak, mert romániában nemcsak a fővárosi, hanem a tengerparti vendéglátóhelyek is a húsvéti nyitásra készülnek. 

    A Fekete-tenger romániai partszakaszán hagyományosan május elsején indul az idegenforgalmi szezon, ami idén egybeesik az ortodox húsvét négynapos hosszú hétvégéjével.

    A szomszédos országban az utóbbi egy hónapban kevesebb mint felére, a második hullám utáni, februári mélypontra esett vissza a hetente diagnosztizált új koronavírus-fertőzések száma és az utóbbi két hétben enyhülni kezdett a kórházakra nehezedő nyomás is.

  • Azonosították a koronavírus indiai variánsát az északkelet-olaszországi Veneto tartományban, Bassano del Grappa városában. A mutánst egyébként egy indiai származású apában és lányában mutatták ki – írta az MTI.

    Közben egyébként hétfőn újranyitották a bárok és éttermek teraszait. Luca Zaia, a tartomány elnöke ugyanakkor bejelentette, hogy júniusra be akarják fejezni a hatvanas éveikben járók oltását, és addigra már az ötvenesek nagy részét is vakcinázni akarják. 

  • Hétfőtől harminc helyett száz kilométerről is lehet ingázni Szlovákiába a szomszédos országokból – olvasható az Új Szó oldalán.

    A felvidéki magyar portál beszámol róla, hogy nem kell karanténba vonulnia annak a Szlovákiában, a határtól száz kilométeren belül dolgozó személynek, akinek a szlovák határtól számított száz kilométeren belül van átmeneti vagy állandó tartózkodási helye a szomszédos országban.

  • Május 21-től nézők előtt folytatódnak az osztrák labdarúgó Bundesliga küzdelmei. A bajnokság irányítóinak hétfői tájékoztatása szerint az élvonal és a másodosztály utolsó fordulójában – május 21-22-én, illetve 23-án – ismét jelen lehetnek a szurkolók a stadionokban – írja az MTI.

    A meccsekre legfeljebb háromezer nézőt, illetve a maximális nézőszám felét engednek majd be, a szurkolóknak FFP2-es maszkot kell hordaniuk és oltási igazolvánnyal vagy negatív koronavírus-teszttel kell rendelkezniük. A vendégdrukkerek ugyanakkor továbbra sem léphetnek az arénákba.

    A jelenlegi szezon első hat fordulójában, október végéig 10 ezer, majd háromezer, végül csak 1500 szurkoló lehetett a tribünökön, végül november 3-a óta zárt kapuk mögött zajlanak a meccsek Ausztriában. Az egyedüli kivétel Vorarlberg tartomány, ahol március vége óta száz nézőt beengednek a mérkőzésekre.

  • Május 10-től nem kell karanténba vonulniuk azoknak, akik be vannak oltva, és azoknak sem, akiknek három napnál nem régebbi negatív koronavírus-tesztjük van, ha Ciprusra akarnak menni. A szigeten a Szputnyik V vakcinát is elfogadják – írta az MTI, Szavvas Perdiosz turizmusért felelős államtitkár bejelentése nyomán.

    Hétfőtől egyébként szigorították a járványügyi intézkedéseket: zárva vannak a fodrászok, konditermek, színházak, kávézók és a nem létszükségleti cikkeket árusító üzletek is. Az emberek csak munkavégzés céljából lehetnek a szabadban, akinek nincs erre engedély naponta csak egyszer hagyhatja el az otthonát.

  • Meg nem nevezett fehér házi források szerint Joe Biden, amerikai elnök holnap bejelentheti, hogy a koronavírus ellen beoltott személyek számára megváltoztatják a maszkviselési szabályokat. Biden korábban azt az ígéretet tette, hogy a július 4-i Függetlenség napjára már visszatérhetnek a „normalitáshoz" az amerikaiak. 

  • 2021-04-25T111147Z 1726931054 RC2Z2N9VU8M0 RTRMADP 3 BRITAIN-POL
    Fotó: Toby Melville / Reuters

    A Daily Mail nevük elhallgatását kérő forrásokra hivatkozva írta, hogy Boris Johnson brit miniszterelnök azt mondta egy Downing Street-i megbeszélésen röviddel azután, hogy októberben rábólintott a második lezárásra, hogy 

    Nem kell több kiba***tt lezárás – hadd halmozódjanak ezrével a holttestek.

    Boris Johnson az újságírók kérdéseire válaszolva tagadta, hogy ilyesmit mondott volna, írja a Reuters

  • Az Egyesült Államok teljesen immunizált állampolgárai lehet, hogy már nyáron szabadon utazhatnak az Európai Unióba – mondta el egy vasárnapi interjúban Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a Guardian beszámolója szerint.

    A végső döntés azonban az egyes tagállamok kezében van, ugyanis a belső határok lezárásáról nem az Európai Bizottság, hanem a nemzeti kormányok döntenek.

  • A Pfizer egy olyan tablettát fejleszt, amely megelőzheti a koronavírus kialakulását. A gyógyszer év végén kerülhet forgalomba, ha az Egyesült Államokban és Belgiumban zajló, embereken végzett tesztek sikeresnek bizonyultak – írja a Guardian

    Jelenleg a PF-07321332 antivirális hatóanyag a tesztelés első fázisában jár, amikor is hatvan emberen vizsgálják a gyógyszert. Az első fázis előreláthatóan május 25-ig tart, ezután kezdődhetnek a nagyobb populáción végzett tesztek.

  • Gyermekeknek is adható koronavírus elleni oltóanyagot kezdtek el embereken tesztelni a közép-kínai Honan tartományban – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség a Sinopharm kínai gyártó közlésére hivatkozva.

    Az MTI beszámolója szerint a Sinopharm leányvállalataként működő, pekingi székhelyű China National Biotec Group (CNBG) által kifejlesztett, úgynevezett rekombináns vakcina klinikai tesztjeinek első és második szakaszát szombaton kezdték meg. Az oltóanyag még április 9-én kapta meg a klinikai tesztekhez szükséges engedélyt a kínai gyógyszerészeti hatóságoktól.

    Az új szer a koronavírus S-fehérjéje egyik alegysége, az úgynevezett receptorkötő tartomány (RBD) szerkezeti tulajdonságain alapul, és a vírus S-fehérjéjének ártalmatlan másolatait előállítva ösztönzi a szervezetet a koronavírust semlegesítő antitestek termelésére.

    Csang Jün-tao, a CNBG elnökhelyettese elmondta: a génmódosított oltóanyag gyártásához, ellentétben a cég korábban kifejlesztett, elölt koronavírust tartalmazó vakcináival, nincs szükség magas biológiai biztonsági fokozatú laboratóriumra, így gyorsan megkezdhető a nagy mennyiségben történő előállítása. Hozzátette: a szert a három év feletti korosztály számára fejlesztették.

  • Malajzia elkezdi a hatvan év felettiek oltását az AstraZeneca vakcinájával – írja a CNN.

    Adjam Baba egészségügyi miniszter hétfőn jelentette be a döntést, miután elmondta, hogy „az oltóanyag biztonságos”.

    Pénteken érkezett az országba 268 800 adag a cég vakcinájából.

  • Több mint másfél százalékkal csökkentek a világpiaci olajárak hétfőn, mivel a befektetők attól tartanak, hogy Indiában, a világ harmadik legnagyobb olajimportőr országában visszaveti az üzemanyagok iránti keresletet a pusztító erővel tomboló koronavírus-járvány – adta hírül az MTI.

    Becslések szerint India benzinkereslete áprilisban napi 100 ezer hordóval esik vissza, májusban pedig 170 ezer hordós csökkenésre lehet számítani. Indiában márciusban közel 747 ezer hordó volt a napi átlagos benzinkereslet. Gázolajból naponta nagyjából 1,75 millió hordó fogyott, ám áprilisban 220 ezer hordóval, májusban pedig 400 ezer hordóval lehet kisebb ez a mennyiség.

    Romlott a járványhelyzet Japánban, a világ negyedik legnagyobb olajimportőr országában is. Vasárnap már harmadik alkalommal léptettek életbe vészhelyzetet Tokióban, Oszakában és két másik prefektúrában a növekvő fertőzésszámok megállítására, ami a lakosság közel negyedét érinti.

  • Oroszország 85 régiója közül öt közel áll a járvány feletti győzelemhez − jelentette ki Mihail Murasko orosz egészségügyi miniszter. A tárcavezető az érintett régiókat nem nevezte meg.

    A hivatalos adatok szerint Oroszországban az igazolt új fertőzöttek száma az elmúlt napon 8803-mal nőtt. Az aktív fertőzöttek száma 268 145-re csökkent, a halálos áldozatoké 356-tal emelkedett. Az országban jelenleg több mint 310 ezer embert kezelnek koronavírus-fertőzéssel vagy annak gyanújával, közülük 110 ezret kórházban.

    Az operatív törzs szerint Oroszországban a járvány kezdete óta több mint 128 millió laboratóriumi tesztet végeztek el. Jelenleg 515 772 embert tartanak orvosi megfigyelés alatt a vírus miatt − írja az MTI.

  • Hétfőn tartott szakértői meghallgatást az Egészségügyi Világszervezet (WHO) annak ügyében, hogy ajánlhassák a Moderna vakcináját vészhelyzeti alkalmazásra – írja a Guardian.

    A döntés négy napon belül várható.

    Eddig a Pfizer, az AstraZeneca és a Johnson & Johnson oltóanyaga kapta meg a WHO jóváhagyását, amely jelzésként szolgál a nemzeti hatóságoknak az adott vakcinák biztonságosságáról és hatékonyságáról.

  • Szerdától újra oltanak a Johnson & Johnson vakcinájával Dél-Afrikában, a helyi kormány és egészségügyi hatóság ajánlásai alapján – írta meg a BBC.

    Az újraindítással egy időben országszerte az oltópontok számát is megnövelik.

    Az ország két hete függesztette fel az oltást a vakcinával, miután jelentések érkeztek arról, hogy az oltóanyag vérrögképződést okozhat.

  • A Fülöp-szigetek kormánya hétfőn bejelentette, hogy az összes regisztrált koronavírusos esetek száma átlépte az egymilliót.

    Ez a szám Indonézia után a legmagasabb Délkelet-Ázsiában.

  • Húsz lélegeztetőgéppel és húszezer maszkkal segíti a koronavírus elleni küzdelmet Libanonban Magyarország − derült ki Szijjártó Péter közösségi oldalán megosztott videójából.

    A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, hogy a járvány elleni küzdelem nagyon sok országot hozott nehéz helyzetbe, főleg azokat, amelyek amúgy is különböző kihívásokkal néznek szembe. Ilyen ország Libanon is, amelyet politikai-kormányzati instabilitás és rendkívüli pénzügyi nehézségek jellemzik. A külügyminiszter a keresztény közösség vezetőivel is találkozni fog:

    A mai napon kicsit átfogóbb és világosabb képet fogunk kapni a közel-keleti viszonyokról. Reméljük, hogy a közeljövőben ebben a térségben is egyre inkább a béke és a stabilitás válik majd jellemzővé.

    Az egészségügyi eszközök átadásáról szóló kormányhatározat április 23-án jelent meg a Magyar Közlönyben.

  • A hivatalos adatok szerint vasárnap délután öt óráig 3 037 698 személyt oltottak be Romániában, közülük 1 794 505-en a második oltást is megkapták.

    A beoltott romániaiak több mint háromnegyede (76,92 százalék) a Pfizer által gyártott oltóanyagot kapta, az AstraZeneca oltását 13,81 százalékuknak, a Modernáét 9,25 százalékuknak adták be.

    Az országban elsőként Temesváron szerveztek a hét végén oltási maratont, amely keretében péntek délutántól előjegyzés nélkül bárki beoltathatta magát a Pfizer-vakcinával. A Digi24 hírtelevízió jelentése szerint a maraton keretében vasárnap estig mintegy 6400-an kapták meg az oltást. Amint a szervezők közölték, három hét múlva újabb maratont szerveznek a második oltás beadására.

    A kórházakra nehezedő nyomás is enyhült. Míg április elején a 14 ezret is meghaladta a kórházban ápolt fertőzöttek száma, vasárnap már csak 10 312-en voltak kórházban. Viszonylag magas maradt azonban az intenzív terápiás osztályokon kezelt betegek száma. Ott továbbra is 1358 személy életéért küzdenek – számolt be az MTI. 

  • Franciaország ismét megnyitja a három hónapja bezárt óvodákat és általános iskolákat.

    A fiatalabb korosztálynak be kell járnia az iskolákba, míg a felső tagozatosok és a középiskolák tanulói még egy hétig maradnak távoktatásban – írja a Guardian.

  • Az Indiára nehezedő nyomás már elviselhetetlen, ezért az Egyesült Királyság minden lehetségeset meg fog tenni, hogy csillapítsa az emberek szenvedését – idézi a Guardian Ben Wallace brit védelmi minisztert. 

    A politikus közölte, hogy

    az Egyesült Királyság orvosi oxigént előállító berendezéseket és lélegeztetőgépeket fog küldeni Indiába, ezekre van most ott a legnagyobb szükség.

  • Kazahsztán megkezdte az oltást saját fejlesztésű QazVac vakcinájával, az első oltást az ország egészségügyi minisztere kapta meg a televízió élő adásában. A kétadagos vakcina jelenleg a tesztek harmadik fázisában tart – írja a Guardian.

    A műsorban elhangzott, hogy már ötvenezer dózist küldtek ki országszerte az orvosokhoz.

  • Mint tegnap már beszámoltunk, mától enyhülnek a szlovákiai járványügyi szabályok. A Paraméter összefoglalta a mostantól érvényes rendszert:

    • Engedélyezik a vendéglők szabadtéri teraszainak megnyitását.
    • Szabadtéri terasznak minősül az a terület, amelynek a bejárata nyitott, és oldalról legfeljebb két fal határolja.
    • A belépéshez hét napnál nem régebbi negatív koronavírusteszt szükséges, és szájmaszkot kell viselni, amit csak evéskor, iváskor lehet levenni.
    • A teraszokon, kerthelyiségekben csak ülve lehet fogyasztani, az asztalok között legalább kétméteres távolságnak kell lennie.
    • Önkiszolgáló salátás vagy süteményes pultok nem lehetnek a helyiségben. Ételt és italt csak a kiszolgáló személyzet szolgálhat fel.
    • A felszolgálóknak papírszalvétába csomagolt evőeszközt kell adniuk a vendégeknek, a rendelet szerint az evőeszköz nem lehet szabadon az asztalokon.
    • A vendéglő mellékhelyiségeiben folyékony szappant és papírtörülközőt kell elhelyezni, és a helyiségeket óránként fertőtleníteni kell.
    • Az asztalt, a székeket és az étlapot is fertőtleníteni kell minden vendég után.
    • A mosogatás szabályait is pontosan meghatározza a közegészségügyi hivatal. Az edények és a konyhai eszközök kézi mosogatásakor, az öblítés előtt ajánlatos fertőtlenítőszert használni.
  • Közel háromezerrel csökkent a koronavírusos esetek száma az elmúlt 24 órában Ukrajnában − derült ki a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács adataiból. A Kárpátalja azt írja, 5062 új koronavírusos esetet regisztráltak. Az előző napon ez szám 7930 volt.

    Az országban csökkent a halottak száma is, az elmúlt napon 195 beteg halt bele a koronavírus okozta megbetegedés szövődményeibe.

    Kárpátalján 41 új esetet jegyeztek fel. A legtöbb megbetegedést továbbra is a kelet-ukrajnai Dnyipropetrovszk megyében azonosították.

  • Pozitív lett a volt perui elnök koronavírustesztje, nem sokkal azt követően, hogy a törvényhozás eltiltotta a közhivatal viselésétől, mert soron kívül adatta be magának a vírus elleni oltóanyagot – írta meg az MTI.

    Martín Vizcarra a Twitteren közölte, hogy az óvintézkedések ellenére mind ő, mind pedig a felesége megfertőződött.

    Az 58 éves Vizcarrát Pilar Mazzetti volt egészségügyi miniszterrel és Elizabeth Astete egykori külügyminiszterrel együtt április 17-én a dél-amerikai ország kongresszusa tíz évre eltiltotta közhivatal viselésétől. Mindhárom politikus soron kívül kapta meg a vakcinát, ami politikai botrányt okozott Peruban.