Ebből hogyan mászik ki Putyin?

000 Par8057411
2014.12.18. 13:22

Az orosz elnök évi rendes sajtótájékoztatóját tartja a Vörös tér közelében. Minden eddiginél feszültebb helyzetben kell győzködnie csaknem 1300 újságírón keresztül a világot arról, hogy Oroszország az Ukrajna miatti feszült külpolitikai helyzetben, az olajár és a rubel zuhanása közepette is képes megőrizni az egyensúlyt.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • "Ez az elnöki, kormányzati munkától, a központi banktól függ, de korai még erről spekulálni" – mondta az elnök az újraválasztásáról, amelyre legkorábban 2018-ban kerülhet sor, újabb 6 évre.

    Az utolsó újságírói kérdés a rubel esését érintő elnöki felelősségre vonatkozott. Putyin szerint van ilyen felelőssége minden vezetőnek. De egészében a pénzügyi szervezetek, a vezetés képes megfelelni a kihívásoknak, amelyekkel szembe kell nézni. "Igen, nehéz időket élünk. Vannak ennek objektív és szubjektív okai is. De ha megőrizzük a makroökonómiai mutatókat, és építünk a tartalékainkra, akkor képesek vagyunk teljesíteni szociális kötelezettségeinket és ki tudunk jutni a nehéz gazdasági helyzetből" – mondta a konferencia kezdetén elhangzottakat megismételve Putyin.

    Túljutunk ezen a nehéz időszakon, és megerősítjük pozíciónkat a gazdaságban és a nemzetközi porondon. Folyamatban marad a hadsereg modernizálása is – emelte ki Putyin ismét megnyugtatva mindenkit, hogy a szociális kötelezettségnek Oroszország eleget tesz, képes lesz a nyugdíjak értékét is megőrizni, a csökkenő bevételek ellenére is. Putyin ezután búcsúzóul boldog új évet kívánt.

  • Putyin hirtelen megunta a sajtótájékoztatót, mert közölte, három óra beszélgetés után már csak három kérdésre ad módot. Ezzel mégis rekordot dönt az elnök: a legrövidebb évi sajtókonferenciát adja, a megszokott 4 és fél óra helyett. Az újságírók kétségbeesetten lengetik tábláikat.

  • Vagy költségvetésből támogatjuk az állami tévét, vagy módot adni arra, hogy kapjanak szeletet a szűkülő reklámpiacból – mondta Putyin, aki szerint a tömegtájékoztatás vezetőitől jött a kezdeményezés, nem az állam találta ki, hogy meg kell tiltani a fizetős, kábeltévés csatornáknak a reklámok közvetítését. A törvény tökéletesen alkalmas az ellenzéki adók megregulázására. Meglepő, hogy Putyin szerint nem a kormányzattól jött a törvény ötlete, elvégre az állami csatornáknak kedvez. Tanuljanak meg pénzt szerezni – javasolta az elnök a fizetős csatornáknak, így például a Kremllel kritikus Dozsgy tévécsatornának, amely az eddigi ezer rubel helyett jövőre ötezer rubelt kér az előfizetőktől, miután elesett a reklámbevételektől.

  • Egy négygyermekes édesanya kapcsán egy vidéki újságírónő arról érdeklődött, lesz-e újra állami kitüntetés a Szovjetunióban ismert Hős Anyához hasonlóan.

    Putyin szerint fontos az elismerés, az anyagi és erkölcsi támogatás.

  • Rótta fel Radzsab Szafarov, aki ugyan újságíróként van jelent, bár korábban elnöki, majd parlamenti bizottsági tanácsadó volt iráni ügyekben.

    Szafarov szerint csökken az áruforgalom Iránnal, nincsenek igazi új együttműködési programok, és ennek nincs felelőse orosz részről. Putyin elismerte a csökkenést.

    Újra kitért az Oroszországot és Iránt egyaránt érintő olajárcsökkenésre. Lehet, szaúd-arábiai összeesküvés, lehet, hogy az amerikai kormány és a termelők érdekei egybeesnek, de az is lehet, hogy nem – mondta Putyin, aki szerint az alacsony olajár idővel az iparilag fejlett országokra is káros hatással lesz, hiszen nem lesz mód a nehezebben hozzáférhető energiahordozók kiaknázására.

    Putyin kiemelte, hogy az atomenergetikai együttműködés is folytatódni fog. "Megígértük, hogy megépítjük a buseri erőművet, megvalósítottuk." Folyamatban van Putyin teheráni útjának egyeztetése is.

  • Nem tudom megmondani, mennyi a fizetése Igor Szecsinnek – vallotta be az állami Rosznyefty vezetőjével, az elnök bizalmasával, korábbi miniszterrel kapcsolatban Putyin, megjegyezve, hogy a saját fizetését sem tudja. "Nem számoltam, hozzák, félrerakom" – adott visszafogott betekintést a házi költségvetésbe.

    A fizetés persze magas az ilyen cégeknél, mondta Putyin megjegyezve, hogy arra is gondolni kell, hogy ilyen poszton nem tervezhet az ember, hiszen előfordulhat, hogy mást hívnak helyette. "Nem mintha elküldeném Szecsint, jól dolgozik, félreértés ne essék" – kapott észbe az elnök.

  • Ön szerint bejön az erdélyi kiskendő és sikerül kérdést feltennie az MTI tudósítójának?

    Hatni fog az erdélyi kendő?

  • Oroszország legnyugatibb régiójából, a törzsterülettel szárazföldi összeköttetéssel nem is rendelkező Kalinyingrád megyéből érkezett újságíró az atomerőmű építéséről érdeklődött. Putyin biztosította, hogy a Balti Atomerőmű zavartalanul épül, a fukusimai tragédia óta megfogalmazott biztonsági előírások figyelembevételével.

  • A másik területi vitától sújtott ország újságírója is szót kapott. Putyin szerint a helyzet Grúziában is az, ami Kelet-Ukrajnában. "Egyszerűen párbeszédet kell folytatni az érintett területekkel, mi senkit sem provokálunk" – mondta Putyin az Oroszország által függetlennek elismert és Moszkva támogatásával ezt érvényesítő Abháziával és Dél-Oszétiával kapcsolatban.

    "Mondtam én Szaakasvilinek, hogy ne kezdjen katonai akciót, meg is ígérte, mégis kezdett." Putyin szerint érthető a grúz nép fájdalma, de az abház helyzet egyszer már megismétlődött, 1919-ben, az Orosz Birodalom bukásakor, amikor Abházia szintén nem akart a függetlenedő Grúziával tartani.

    "Arról sem mi tehetünk, hogy

    Szaakasvili most menekül, kergetik, mint szappant a fürdőben"

    – vett elő egy újabb népies fordulatot Putyin, az egykori grúz elnökkel szemben indított grúziai nyomozásokkal kapcsolatban. A parlamenti választáson még Orbán Viktor által is támogatott Szaakasvilit többek között sikkasztással vádolják. Az egykori államfő az új elnök beiktatása óta nem járt Grúziában. Most inkább Porosneko ukrán elnök tanácsadójaként tűnik fel.

  • Jevgenyij Jevtusenkov szabadult a házi őrizetből, azután, hogy eladta az államnak a Basnyefty olajtársaságot. Putyin elnök szerint ez nincsen összefüggésben a milliárdos elleni vádak ejtésével. Egyszerűen bebizonyosodott, hogy nem segített senkit pénzmosáshoz, amikor kétmilliárd dollárért megvette az 5-7 milliárd dollárra értékelt Basnyeftyet, amely viszont jogtalanul került orosz szövetségi tulajdonból regionális tulajdonba a privatizáció előtt.

  • Nem tudom, mennyire veszélyes a Coca-Cola, bár van aki szerint az, főleg a gyerekeknek. Vannak nemzeti üdítőink, a kvászt is terjeszteni kell, de nem lehet senki elzavarni vagy ellehetetleníteni a piacon. De fontos előmozdítani a hazai termékek piacrajutását, ebben segíteni fogunk – ígérte a Vjatszkij Kvasz érdekében felszólaló újságírónak Putyin.

  • Putyin elvált ugyan, de állítása szerint gyakran beszél feleségével és gyermekeivel. "Minden rendben van" – nyugtatta meg az elnök magányáért aggódó hallgatóságot az elnök. Alina Kabajeváról nem ejtett szót, bár az olimpiai bajnoknővel való kapcsolatáról sok pletyka kering. Ezen sokszor kiakadt már az elnök, aki szerint sok újságíró mindenféle magánéleti dologba beleüti a taknyos orrát.

  • A BBC tudósítója az első, aki nem oroszul kérdezett, így Putyinnak fel kellett vennie a fülhallgatót, de a fordítógép eleinte nem működött. "Ezt is direkt csináltuk" – viccelődött Putyin a rövid technikai szünet alatt.

    Az újságíró szerint a kialakulóban lévő hidegháborúban tetemes szerepe van Putyinnak. Elvégre mind gyakrabban hallunk a Nyugati országokkal szembeni orosz katonai légtérsértésről – legutóbb Svédországban –, ami az elnök jóváhagyása nélkül aligha történhetne meg. "Nem óhajt élni a sajtótájékoztató adta lehetőséggel, hogy közölje a világgal: hajlandó a konstruktív együttműködésre az ukrajnai helyzet és a feszültség rendezése érdekében?"

    Putyin nem először ismételte el az orosz szempontból valóban nem teljesen alaptalan ellenérveket. "Tudta ön, hogy a Szovjetunió felbomlása után Oroszország beszüntette az ország távoli régióiban a stratégiai légierő repüléseit? Az Egyesült Államok gépei viszont atomfegyverrel folytatták a röpködést. Mi meg nem repültünk, nem repültünk, nem repültünk, ők meg folytatták. Mi vagyunk agresszívak?"

    "Két katonai bázisunk van Oroszországon kívül: Kirgíziában és Tadzsikisztánban. Mindekttő Afganisztán közelében,márpedig a biztonság ott globális érdek. Amerikai bázisok viszont az egész világon vannak. És mi vagyunk az agresszívak? Elment a józan eszük?"

    "A mi védelmi költségvetésünk nőtt, de így is csak 50 milliárd dollár. Az amerikai ennek több mint tízszerese, 575 milliárd dollár. Elment a józan eszük?"

    "Mi hozunk létre katonai bázisokat az USA határainál? Beszél velünk valaki erről? A válasz mindig az, hogy ez nem a mi dolgunk, hanem az érintett országoké. Rendben, de akkor nekünk ugyanez miért tilos?"

    Az Egyesült Államok rakétalehárító rendszerrel fenyeget, nem csak Alaszkában, de Lengyelországban, Romániában is. És mi folytatunk agresszív politikát?"

    Igen, politikai és gazdasági téren egyenrangú hozzállást várunk el, hogy a mi érdekeinket is figyelembe vegyék. Sok áldozatot vállaltunk a Világkereskedelmi Szervezetbe (WTO) lépve. Ehhez képest jogtalanul egyoldalú szankciók vannak velünk szemben. Nem mi léptettük ezeket életbe" – fejezte be monológját Putyin, megjegyezve, hogy Oroszország kész együttműködni a szervezett bűnözés, a drogterjesztés elleni harcban, az atomfegyver terjedése elleni harcban, és ez az együttműködés zajlik is. Ugyanerre kész Moszkva gazdasági területen is "ha partnereink is úgy akarják."

  • Putyin a rejtett vagyonokat érintő amnesztia mellett is kiállt. Nem csak az offshore-ban eldugott vagyonokat illetően, hanem azokat, amelyeket Oroszországon belül bújtattak el az adóhatóságok elől. "Bevallja mindenki, mije van és tiszta lappal indulhatunk" – jelentette ki az elnök, aki szerint a kriminális eredetűnek vélt vagyonokra is vonatkozik. Legálisnak kell tekinteni ha egyszer nem sikerült bebizonyítani róluk az ellenkezőjét.

  • A Reuters újságírója szerint van, aki nem a külső ellenségben látja a nehéz helyzet okát, hanem a hatalomban 15 éve lévő Putyinban. "Adja meg a nevüket" – viccelt Putyin, de leginkább csak ő nevetett.

    "Én az orosz állampolgárok többségének érdekét képviselem" – ezért Putyin nem tart attól, hogy ne lenne elég támogatottsága. Nem tart attól sem, hogy a politikai elit elfordulna tőle.

    Ukrajnát illetően sem érzi, hogy felelős lenne az ott kialakult helyzetért. "Megállapodás volt Janukoviccsal, nem vetett be erőt, mégis puccs zajlott le ellene, pedig ő nem vetett be erőt a megállapodásnak megfelelően" – Putyin szerint lehet, hogy a helyzet kicsúszott Nyugaton az ellenőrzés alól, de akkor elgondolkodtató, miért nem lépett fel a puccsistákkal szemben a Nyugat. "Ha megtették volna, most nem lenne lényegében polgárháború Ukrajnában."

  • Szobcsak a saját apja, Anatolij Szobcsak elleni karaktergyilkosságra utalva kérdezte, rendben van-e a mostani ellenzékkel szembeni hangulatkeltés. Putyin szerint nincs szervezett akció azokkal szemben, akik nem értenek egyet a kormánnyal. A hivatalos hatóságok ezzel nem foglalkoznak.

    "Ha van olyan társadalmi reakció, azok részéről, akik nem értenek egyet a kritikusokkal, akkor a kritikusoknak meg kell érteniük, hogy nem monopolizálhatják a véleményformálás területét. Meg kell tanulni válaszolni"

    – zárta rövidre az állami sajtó nagyon is létező ellenzék-ellenes gyakorlatára vonatkozó kérdést Putyin.

  • "Minek adtak szót neki?"

    Kérdezte félig ironikusan Putyin, miután Kszenyija Szobcsak kérdezhetett. Az ellenzéki Dozsgy műsorvezetője nem akárki, apja, Szentpétervár néhai polgármestere volt Putyin mentora. Az elnök meglehetősen őszintén könnyezett is a peresztrojka nagy demokratájának temetésén.

    A kérdés arról szólt, hogy Ramzan Kadirov csecsen elnök lényegében nyíltan vállalja, hogy felülírva az orosz alkotmányt keményen leszámol a terrorizmussal gyanúsított személyek rokonaival is. "Ön az alkotmány garanciája, tesz a helyzet ellen?"

    Putyin egyetértett, hogy az alkotmányt be kell tartani, de érthető Kadirov érzelmi kirohanása, hiszen a közelmúltban 14 rendőr halt meg terrorista támadásban, ami után lakóházakat semmisítettek meg a csecsen szervek. "Ezt meg kell vizsgálni. Vannak kemény eszközök a terrorizmussal szemben, például Izraelben." Szeptember 11 után kínzást legalizáltak az Egyesült Államokban" – mondta Putyin, aki szerint a törvényt be kell tartani.

  • Megérte a szocsi olimpia, még ha sajnos Ukrajna miatt tragikus világpolitikai helyzetben fejeződött is be. "Többet értünk el, mint akartunk, hiszen megnyertük az olimpiát. Köszönet ezért az olimpia és a paralimpia résztvevőinek "– mondta Putyin, tapsot kiváltva. Az elnök szerint Szocsiban nem lesznek szellemépületekké az olimpiai épületek. Most is tele vannak, sportrendezvények, sakkbajnokság, síversenyek zajlanak. Hokicsapat jelent meg Szocsiban, tízezer ember van az arénában.

    "Pedig mondták sokan, hogy nem erre kell költeni, inkább a futballt kell ott fejleszteni."

  • Nem bánja, hogy Hodorkovszjnak kegyelmet adott? Hiszen akkor megígérte, hogy nem foglalkozik politikával, most pedig már majdhogynem elnöki ambícióiról beszélt – kezdett bele a Lifenews.ru újságírója. "És melyik országban fog indulni" – kérdezte Putyin, nevetést váltva ki. Az elnök szerint minden állampolgárnak megvan a joga arra, hogy politizálhasson. Nem bánja, hogy kegyelmet adott a Jukosz 10 évet ült egykori vezérének, Oroszország egykor leggazdagabb emberének, aki haldokló édesanyjára hivatkozva kért kegyelmet. "Ez a legszentebb dolog, minden irónia nélkül mondom" – jelentette ki Putyin.

  • Hol van vége az ellenzéknek? Felelős-e az ötödik hadoszlop kifejezés visszatéréséért? – nem érzek, mondta Putyin a Gazeta.ru konfrontatívabb kérdésére válaszolva. A dolgokat néha a nevükön kell nevezni. "Nagyon nem éles a határ az ellenzék és az ötödik hadoszlop között" – hintette el újra a gondolatot Putyin, ezzel ismét megengedve – de közvetlenül nem kimondva –, hogy aki a kormány ellen van, az könnyen lehet hazaáruló."De Lermontov ellene volt a hatalomnak, mégis hazafi volt" – hozott történelmi ellenpéldát Putyin.

    De a határ az ellenzék és az ötödik hadoszlop között csak belül látható. A lényeg, hogy ők nem az országért küzdenek, hanem végrehajtják más országok utasításait – mondta Putyin, akinek köszönhetően a külföldről vállaltan pénzt elfogadó civilszervezetek külföldi ügynökként kell, hogy bejegyezzék magukat. Az ötlet ragadós.

  • Oda jönnek, ahol lehetőséget látnak a spekulánsok, az elnök szerint ez természetes a piacgazdaságban. Nem őket okolja a rubelre nehezedett nyomásért, ellentétben sok más kormánypárti politikussal.

  • Az ITAR-TASZSZ azt kérdezi, megérte-e keletre fordulni energetikai területen, és Törökországgal, Kínával megállapodni a földgázszállítást lehetővé tévő infrastruktúra kiépítéséről.

    Putyin szerint a világ is keletre fordul, hiszen az a leggyorsabban fejlődő régió. "Nem veszteséges a megállapodás" – biztosított mindenkit az elnök a megállapodásról. Ez nemcsak exportcső, hanem Oroszország keleti részének gázellátását is biztosítja, ami életet lehet a távoli térségbe.

    A törökökkel a kapcsolatok szorosabbra vonása energetikai területen is hasznos. Hogy Törökországból lesz fontos európai gázelosztó pont, az Putyin szerint az nem Oroszországon, hanem az EU-n múlik. Ha akarják, akkor megvalósítjuk.

    "Európa számára olcsóbb és megbízhatóbb beszállító, mint Oroszország nem létezik."

  • Az ukrán krízisnek egyszer vége lesz, és Putyin szerint erre politikai tárgyalás útján kell véget vetni. De Moszkva továbbra is kész segítséget nyújtani Donbassznak. Természetesen a humanitárius támogatásra gondolt. Nem szól a szeparatist államok függetlenségének elismeréséről. A gazdasági kapcsolatok felélesztését tartja fontosnak Ukrajnán belül és a szeptemberi minszki tűzszüneti megállapodás betartását támogatná. Szerinte azonban érthető, hogy a donyecki fegyveresek nem tudtak belemenni erőik visszavonásába, amíg ezt nem teszi meg az ukrán fél. "Még mindig ott ülnek a donyecki repülőtéren" – mondta Putyin, aki szerint azonnal ki kéne cserélni kölcsönösen a hadifoglyokat Kijev és a felkelők között.

  • Mondjuk ki nyíltan, ez a gazdasági helyzet a Krím miatt alakult így? – kérdezett alá egy újságíró az állami tévétől. Putyin szerint nem erről van szó.

    "Azért fizetünk, mert önálló államként, nemzetként akarjuk megőrizni magunkat."

    "Néha én is gondolok rá, hogy esetleg meg kéne nyugodnia a mi medvénknek és málnát eszegetnie, nem pedig a malacokat kergetnie a tajgán? Akkor talán megnyugodna a világ? Nem, akkor sem nyugszanak meg, kitépik a fogát, és láncra verik." Putyin szerint csak a katonai erő biztosítja, hogy Oroszországgal számoljon a világ, és "ne terítsék ki a bőrét".

  • Mennyi orosz katonát és haditechnikát küldött Ukrajnába? Mennyi halt meg? Mit üzen az orosz halott katonák rokonainak? Milyen áron engedi el az Oroszországban ülő ukrán foglyokat? – kérdezte az ukrán újságíró, többek között Nagyezsda Szavcsenóra utalva. A pilótanő ismeretlen módon került orosz területre.

    Putyin szerint Szavcsenko emberölésekben vett részt. "Ha kiderül, hogy mégsem érintett, akkor szabadon engedik a bíróság döntése alapján. Megnézzük, hogyan halad a vizsgálat." A többi ukrán fogoly sem hadifogoly, hanem terrorizmussal gyanúsított személy – mondja Putyin.

    Nehezen tér rá az orosz katonákkal kapcsolatos válaszra.

    Ha valaki önként vesz részt a harcokban, az nem zsoldos, mert nem kap érte pénzt – mondta Putyin lényegében elismerve, hogy ott oroszok harcolnak. Szerinte a gond nem ez, hanem, hogy Kijevben puccs történt februárban, majd az ukrán erők büntetőakciókat indítottak a keleti rész ellen. "Ahelyett, hogy párbeszédet kezdtek volna, bevetették a rendőrséget, majd a hadsereget, végül a gazdasági blokádot a keleti rész ellen".

  • Leomlott a berlini fal, most mégis új épül Putyin szerint. Parnereint úgy döntöttek, ők győztek, a többiek csak viselkedjenek vazasllusként. Falakat épít Nyugat, terjeszkedett a NATO a Szovjetunió lebomlásával, az amerikai rakétaelhárító-rendszer fejlesztésével. "Hagyják abba a falépítést!"

  • Putyin szerint nem az a baj, hogy túl sok papírmunkán keresztül zajlik a kormány útmutatásainak megvalósítása. „Nézze meg, mi zajlik Brüsszelben” – mondta az elnök, aki szerint ott van igazi bürokrácia. Putyin szerint megvalósíthatók a programjai, ha nehezebben is, mint eddig. Szerinte azonban a jelenlegi helyzet jó alkalom arra, hogy az orosz gazdaság enyhítse az olajexporttól való függőséget.

  • - legalábbis euróban számolva. A 34 rubeles benzinár most alig 45 eurócent, vagyis úgy 140 forint. Csak az elmúlt hét rubelzuhanásával lett olcsóbb, mint az Egyesült Államokban.

  • Putyin helyesnek tartja, hogy a valautatartalékokat és az aranytartalékokat nem használta fel az árfolyam befolyásolására a Központi Bank (CB). Putyin szerint helyesen cselekedett a CB, még ha néhol kicsit léphetett volna gyorsabban is. Elvira Nabiullina széke ezek szerint nem inog.

  • Putyin szerint a legrosszabb helyzetben fog két évig elhúzódni a válság, de előbb is elmúlhat. Akár jövőre is. "Senki nem tudja megmondani. Ezért krízisnek nevezni, lehet ugyan, de a lényeg, hogy a kormányzat és a Központi Bank adekvát módon cselekszik" – mondta Putyin, aki szerint a kamatszintemelés fontos volt, de bízik benne, hogy nem kell végig 17 százalékon tartani. "A gazdaság igazodni fog a realitáshoz. Ha olcsóbb lesz az olaj, akkor ahhoz igazodik."