Janukovicsot leváltották, de feszült a helyzet

2014.02.23. 19:55

A leváltott ukrán elnök Viktor Janukovics gépét nem engedték felszállni Donyeckből, nem tudni hol lehet most. Kiszabadult börtönéből legfőbb ellenfele, Julija Timosenko, aki szombaton megjelent a Majdanon, de vasárnap jelezte, hogy nem pályázik a miniszterelnöki tisztségre. A parlament nem hozta össze az új kormánykoalíciót, de megbízta az államfői feladatok ideiglenes ellátásával Timosenko bizalmasát, Olekszandr Turcsinovot. A kormányfőről, később döbntenek, Jacenyuk, Timosenko és az ő korábbi külügyminisztere, Pjotr Porosenko jöhet szóba. Kijevben már nyugodt a helyzet, de több kelet-ukrajnai városban meglehetősen feszült, mindkét oldalról utcára vonultak tüntetők. Közben az államcsődöt is el kéne kerülni, az EU segítséget ígért – a legfrissebb hírek szerint 20 milliárd eurót is adhatnak a reformokhoz –, Catherine Ashton külügyi főképviselő hétfőn Kijevbe érkezik tárgyalni. Az is kiderült, hogy Moszkva mégis hajlandó tovább folyósítani a tavaly megígért 15 milliárd dolláros hitelt.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Oké, győztek, és akkor most mi jön?

    Forradalmak jönnek, poliitkusok mennek, a gazdasági problémák és Ukrajna gazdasági, történelmi, politikai megosztottsága marad. Nem oldódnak meg Ukrajna problémái azzal, hogy úgy tűnik, az ellenzék célba ért, megszerezte a hatalmat Kijevben. Mi lesz ezután a 46 milliós posztszovjet országgal?

  • Percről percre közvetítésünkkel egyelőre búcsúzunk:

    • A korábbi elképzelésekkel szemben vasárnap még nem alakították meg a kormánykoalíciót, keddig állhat fel a kormány. Az ideiglenes államfő Timosenko bizalmasa, Olekszandr Turcsinov lett.
    • Miniszterelnökjelölt még nincs hivatalosan, az biztos, hogy Julija Timosenko jelezte, nem pályázik a posztra, pártjából a Batykivscsinától Arszenyij Jacenyuk viszont esélyes lehet.
    • Az államcsőd elkerülésére az EU ígért segítséget, Catherine Ashton, az EU külügyi főképviselője hétfőn utazik Kijevbe, hogy tárgyaljon a megoldásról. Az ideiglenes elnök az egyik elsőrendű célnak nevezte, hogy visszatérjen az ország az európai integráció útjára. A legfrissebb hírek szerint az EU akár 20 milliárd eurónál is nagyobb támogatást adhat Ukrajnának, ha az ország teljesít bizonyos feltételeket.
    • De úgy tűnik, Moszkva is kész a hitelek további folyósítására, habár Szergej Lavrov külügyminiszter megint hangsúlyozta, hogy az ellenzék megsértette a pénteki megegyezést. Az ideiglenes államfő, Turcsinov is kész együttműködni Oroszországgal, amivel jószomszédi viszonyt akarnak kiépíteni. Moszkva hazahívta konzultációra a kijevi nagykövetét.
    • Péntek óta az egyik legnagyobb kérdés, hogy merre bujkál a hétvégén leváltott ukrán elnök. Donyeckből nem szállhatott fel a volt elnök, így őrségével elhajtatott. A határon nem látták.
    • Kelet-Ukrajnában, Janukovics hátországában több városban is utcára vonultak ellenzéki tüntetők, de ellentüntetők is, feszült a helyzet.
    • Több ezer iratot halásztak ki, Janukovics megpróbálta megsemmisíteni a luxusrezidenciájánál megtalált dokumentumait. Ezeket most újságírók nyálazzák át a következő napokban, hetekben.
  • A lövöldözés és rendőrattak révén elhíresült Majdan tér vasárnapra teljesen átalakult. A barikádok közt hemzsegnek a jól öltözött kijeviek, akik a forradalom ikonikus helyszínei előtt fotózzák magukat. Tisztes polgárok pózolnak a kiégett autókon, barikádokon és a még őrséget teljesítő maszkos védelmi erők tagjaival. Rengetegen hoztak virágokat, a sebesültek és halottak kegyhelyei virághalmokká változtak.

    A tér tele van, de nagyjából száz tüntető állhat a parlamentnél is, ahol amúgy egyetlen képviselő sem tartózkodik. A megmozdulásokon a kezdetektől résztvevők továbbra is azt állítják, hogy a demonstrációnak nincs vége, maradnak, amíg lényegi változást nem látnak a politikában. Estére a tér körül kinyitottak a jó ideje bezárt éttermek, kávézók és egy szusibár is. A McDonald's még nem.

  • Elég kényszeredetten mosolygott és tapsolt, írja Gyula a szocsi olimpia záróünnepségének pp-jében.

  • Ukrajnának csak két érmet sikerült szereznie, egy arany és egy bronzot. Az aranyat a női biatlon váltó szerezte, a bronzérmet Vita Szemerenko kapta 7,5 kilométeres biatlon sprinten.

  • A volt kormánypárti képviselők életének és testi épségének védelmét kérte az ellenzék irányítása alá került belügyminisztériumtól és az ukrán biztonsági szolgálattól (SZBU) Szerhij Tihipko, a Régiók Pártjának egyik befolyásos képviselője. Szerinte mindkét oldalon mindenkit meg kell büntetni, aki átlépte a törvény, az erkölcs és az emberiesség határait, de bíróságon kell felelniük. (MTI)

  • Vasárnap nyújtotta be az ukrán parlamentnek a Szabadság (Szvoboda) nacionalista párt azt a törvényjavaslatot, ami megtiltaná, hogy olyan személyeknek állítsanak szobrot, akinek közük volt az ukrán kommunizmus kiépítéséhez. A törvény azt is megengedné, hogy az eddigi szobrokat elbontsák. (Kommerszant)

    unnamed copy

    Ukrajnában az elmúlt hónapok zavargásaiban összesen 17 Lenin-szobrot döntöttek le a tüntetők

  • Kijevbe utazik hétfőn Catherine Ashton, az Európai Unió külügyi főképviselője, aki arról tárgyal majd, hogyan támogatná az Európai Unió a politikai válság tartós megoldását és a gazdaság stabilizálását. (MTI)

  • Még mindig nem lehet tudni, hogy hol tartózkodik Viktor Janukovics. Pletykáltak arról, hogy Dubajba vagy Oroszországba menekült, Donyeckbe van,  de azt is, hogy valamelyik keleti távozott.

    A Majdan hivatalos Twittere csinált egy mémet a volt elnökről, a képen olyan feliratok láthatóak, hogy „ Figyelem, körözik“, „ Ha valaki tud valamit a személy hollétéről, azonnal hívja a rendőrséget!“

  • Az Euromaidan Twittere szerint Dnyeprodzerzsinszkben tyituskik kutyákkal támadtak ellenzéki tüntetőkre, akik az áldozatokra emlékeztek.

  • A Kyiv Post rengeteg hátrahagyott iratot is begyűjtött Janukovics rezidenciájáról, szerintük elég dokumentum van, hogy hónapokig munkát adjon a jogászoknak és újságíróknak. Több dokumentum szélei megperzselődtek, láthatóan megpróbálták megsemmisíteni őket a nagy rohanásban, de nem jártak sikerrel. Több ezer papírlap a folyóban lebegett a víz felszínén, egy búvár pedig 160 dossziét hozott a felszínre. A luxusvillában talált elképesztő dolgokról itt olvashat bővebben>>>

  • Hétfőn nagy tömeg gyűlik majd össze Ungváron a polgármesteri hivatal előtt. Azt szeretnék, ha a hétfőn összeülő városi gyűlés leváltaná a polgármestert. Ehhez 41 szavazat kell, amihez szükség van a régió párti képviselők szavazatára is. Nem tudják még, hogy napirenden lesz-e a szavazás, mindenesetre oda mennek, hogy nyomást gyakoroljanak.

  • Hihetetlen luxus az ukrán elnöki rezidencián

    A Kijevtől 30 kilométerre lévő Mezsgorjében hihetetlen luxusban élt az elnök, a saját állatkerten, autó- és jachtgyűjteményen kívül állóhajóban tudta fogadni a vendégeit, finnek által, fából épített luxusházban lakhatott. A terület repüléstilalmi övezet volt, a szárazföldtől ötméteres fal választotta el és légvédelemmel is fel volt szerelve. Végül mégis a nép győzött, az elnök pedig elmenekült.

  • Odesszában is Janukovics-párti tüntetők gyülekeznek, miközben a közép-ukrajnai Vinyicában a majdaniakat támogató menet vonult az utcákon.

  • Az 5-ös csatorna szerint egy krími városban huligánok támadtak az ellenzéki aktivistákra.

  • Ukrajna felosztása vagy az erőszakhoz való visszatérés sem Ukrajnának, sem Oroszországnak, sem az Európai Uniónak, sem pedig az Egyesült Államoknak nem áll érdekében

    – mondta Susan Rice amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó az NBC televíziónak. Rice szerint „súlyos hiba“ lenne Oroszország részéről, ha katonai csapatokat küldene Ukrajnába.

  • Amit kb három napja foglaltak el, mindenféle konfliktus nélkül. A benti barikádokat először rendőrök kezdték építeni, de miután ők átadták az épületet, a tüntetők/forradalmárok erősítették meg azokat.

    Az épület műemlékvédelem alatt áll, így senki sem akar kárt tenni benne. Az épületen belül diákok szendvicseket készítenek, teát osztanak. Bárki bemehet, csak a táskákat ellenőrzik, nem visznek-e be alkoholt vagy fegyvert. Az épület előtti téren délután gyűlést tartottak, ahol megemlékeztek az áldozatokra, illetve felszólalt néhány ember. A tüntetők addig akarnak maradni az épületben, amíg kell, egyelőre nem tervezi kelhagyni.

  • Ukrajna területi épségét meg kell őrizni, és az országnak sürgősen szüksége van egy működő kormányra

    – jelentette ki Angela Merkel német kancellár és Vlagyimir Putyin orosz elnök, akik vasárnap telefonon egyeztettek az ukrán helyzetről. Mindkettőjük szerint közös érdek egy politikailag és gazdaságilag stabil Ukrajna. (MTI)

  • Az USA kijevi nagykövete szerint Amerika mindent meg fog tenni azért, hogy Ukrajna nemzetközi pénzügyi segítséghez jusson, és szerinte a pénzt minél hamarabb meg kell kapnia az országnak, hogy talpon tudjanak maradni. (Liga.net)

  • Janukovics már csak történelem. Már az országban sincs

    – mondta Harkov polgármesetere Gennadij Kernesz újságírók előtt a harkovi repülőtéren. Korábban olyan hírek terjengtek, hogy Kernesz a kormányzóval együtt Oroszországba menekült, a polgármester azt megerősítette, hogy járt Oroszországban, de szerinte csak hivatali ügyet intézet, így szó nincs menekülésről.

    Azt mondta, hogy nem fog lemondani a polgármesterségről, mivel szeretné folytatni a munkáját. Janukovics menesztésére csak annyit mondott, hogy amúgy sem volt annyira jó a kapcsolatuk, így ő már csak történelem.

  • Állítólag Szlovákiába jutott Szerhij Harcsenko, a csapi határátkelő vámparancsnoka, aki a Pravij Szektornak vallott a buszoktól feketén szedett sápokról, amiket Kijevből érkező megbízottak gyűjtöttek be.

  • Ugrin György az Majdanon önálló csoportként megjelent Avtomajdan helyi vezetője szerint abból a pénzből, amit a határokon a korrupt vámosok lehúztak a beutazóktól, abból egy év alatt Svájcot lehetne csinálni Kárpátaljából. Ha ez a pénz itt marad, vagy befolyik az államkasszába és fontos dolgokra visszaosztják ide, akkor utak, iskolák épülhettek volna belőle.

  • A kórházban lévő volt házelnök Vlagyimir Ribak cáfolja azt az információt miszerint ismeretlenek támadtak rá tegnap, és lőtték szét az autóját, valamint őt meg megverték.

    A hírt szombaton Janukovics terjesztette el egy videóüzenetben.

  • Így menekült el Janukovics

    Felkerültek az internetre azok a felvételek, amelyeket a Viktor Janukovics Kijev melletti rezidenciáján működő biztonsági kamerák rögzítettek. A videón az látszik, ahogy több teherautó hagyja el a rezidenciát, majd egy felszáll egy helikopter is, feltehetőleg Janukoviccsal a fedélzetén.  

    A Kijev melletti rezindencia még mindig üresen áll, csak az újságírókat engedik be.

    Így menekült el Janukovics
  • Ukrajna a történelme során most éli át az egyik legnehezebb és legtragikusabb időszakát. Az országot átverték és kifosztották, de ez még semmi ahhoz képest, amit a több száz ukrán családdal csináltak, akik elvesztették a hozzátartozóikat. Ukrajnát elárulták. Ezért az állapotért teljes felelősség terheli Viktor Janukovicsot és az ő politikai körét.

    – írja közleményében a Régiók Pártja parlamenti frakciója, akik néhány nappal ezelőttig még teljes mellszélességgel kiálltak Janukovics és a politikája mellett. (zn.ua)

  • Az ellenzéki tüntetésekben aktív Pravij Szektor tagjai tegnap este megkötözték, majd kihallgatták a csapi vámparancsnokot az átkelőn folyó korrupcióról. A harmincas éveinek elején járó férfi elárulta, hogy tudomása szerint a Nyugat-Európába menő, főként ruhákat átcsempésző buszoktól 300-700 eurót fogadtak el. Köbméterenklént 250 eurót kellett fizetni. Naponta átlagosan 50 busz megy át. A pénzek beszedéséhez Kijevből hó végén jöttek, mindent ők intéztek. Mondta a vámparancsnok, akit állítása szerint ezekhez az ügyekhez nem engedtek közel. Megadta a magas rangú kapcsolatainak a telefonszámát és megígérte hogy elhagyja Kárpátalját.

    Ez a történet is jelzi, hogy a kijevi tiltakozásokon aktív Pravij Szektor egyre több helyen viselkedik rendőrségként, az új belügyminiszter megígérte, hogy be is vonja őket a belügyi erőkbe.

  • Holnap elkezdjük takarítani Kijevet, bontani a barikádokat. Persze előtte egyeztetni fogunk azokkal az állampolgárokkal, akik építették azokat. Lépésről lépésre fogunk haladni, mert eljött az ideje, hogy elássuk a csatabárdot. 

    – mondta Vlagyimir Makeenko a kijevi városháza szóvivője az ITAR-TASZSZ-nak.

  • A tavaly júliusban életbe lépett nyelvtörvennyel kapcsolatban azt mondták Kárpátalján, hogy kár érte, de sok helyen, például Csapon sem akarták betartani a hatóságok. Csapot felerészben magyarok lakják, az ukránok kisebbségben vannak. Ott a Kárpátaljai Magyarok Kulturális Szövetsége meg az újságírók folyamatosan beszámoltak az eseményekről, a helyi hatalom terroristáknak kiáltotta ki őket, azzal vádolták őket, hogy szítják a nemzetiségek közti feszültséget. Gyakorlatilag sehol nem hajtották végre a nyelvtörvénytб mert nem volt pénzügyi fedezete. A Janukovics mögött álló – mostanra már a leváltott elnöktől egyre inkább elhatárolódó – Régiók Pártjának helyi tagjai mondták, hogy hiába van 29 nemzetiség, úgyis csak az oroszok tudják érvényesíteni a nyelvtörvényt.

  • Teljesen meglepett az, hogy engem javasolnak miniszterelnöknek, azúttal kérek mindenkit, hogy ne számoljanak velem kormányfőként

    – mondta Timosenko sajtósa az ukrán lapoknak.

  • A Youtube-ra tegnap felkerült videón Janukovics kegyetlen rohamrendőr-különítményének, a Berkutnak az egyik osztaga látható. A terepruhás, fekete maszkos karhatalmistákat tapssal és virággal köszöntötték a volt elnök hátországának számító Krím-félszigeten, Szevasztopolban.