Kormányinfó: a határok még nyitva, de itthon biztonságosabb

A csütörtöki kormányinfó percről percre

CsFD
2020.07.09. 15:12
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Kormányinfó - 2020. július 9.
    • Ha az operatív törzs szerint szükség van rá, akkor lehetnek határzárak akár napokon belül is, erről a következő napokban várható hivatalos tájékoztatás.
    • A kormány a Kaleta-ügy kapcsán foglalkozott a gyermekvédelem kérdésével, és áttekintette a kiskorúak büntetőjogi védelmét. Most azt várják, hogy a Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető irányításával felálló, a gyermekvédelmi rendszert áttekintő munkacsoport tegyen javaslatokat, és ha kell, készek támogatni Btk.-módosítást.
    • Az Országgyűlés jövő heti ülésén megtárgyalhatják a rövid távú lakáskiadást. A kormány olyan törvénymódosítást kezdeményez, amely „teljes szabadságot ad az önkormányzatoknak” a kérdésben.
    • Igazságos EU-s csomagra van szükség a kormány szerint, erről a hétfőre és keddre összehívott összehívott Országgyűlés dönthet.
    • A kormány csak elvi támogatását adta a hajógyári sportközpont létesítéséhez, a gátépítésnek felmerültek alternatívái.
  • Ezt korábban kétszer is szerettük volna megtudni, de az írásban feltett kérdéseinkre sem kaptunk választ.

    Amikor a vitatható – például nem bányaterületet, hanem sima telkeket érintő – ingatlanokra kivetett elővásárlási jogról érdeklődött az Index, a Miniszterelnökséget vezető miniszter az egyes eljárásokkal szembeni jogorvoslati lehetőséget ajánlotta a figyelmünkbe.

    Ahogy korábban már megírtuk: külföldi kivásárlások akadályozásával indokolta a kormány, hogy az egyik veszélyhelyzeti rendeletében lehetővé tette, majd pedig sebtiben be is jegyeztette az állami elővásárlási jogot olyan magánkézben lévő ingatlanokra és bányaterületekre, amelyek építőipari nyersanyag- és alapanyag-lelőhelyek lehetnek.

  • A kormány még nem tárgyalt konkrét tervekről a Hajógyári-szigetre tervezett kajak-kenu központ kapcsán, de van alternatív árvízvédelmi megoldásra is terv – válaszolta Gulyás, amikor az Index arról kérdezte, hogy mennyire elkötelezett a kormány azzal a beruházással kapcsolatban, amely nagyszabású gátépítési terveket vetett fel (ezek egy hatástanulmányban kerültek nyilvánosságra múlt héten), és amely ellen szerdán néhány százan tiltakoztak a szigeten.

  • Ezt válaszolta Gulyás az Indexnek, amikor arról kérdeztük, lehetséges-e, hogy már ma bejelentenek szigorításokat.

    Arról is beszélt, hogy nem lenne szerencsés, ha a most külföldön tartózkodó magyar állampolgárok esetében karanténkötelezettséget vezetnének be. Gulyás nem akart jóslatokba bocsátkozni, de elképzelhetőnek tartotta, hogy szűrés jelleggel tesztelik a hazatérőket, amennyiben ezt az operatív törzs ezt indokoltnak találja.

  • Nem tudjuk, hogy mióta folytatta ezt „a beteges tevékenységét” – válaszolta Gulyás a fenti kérdésre. Politikailag nehéz bárkit felelőssé tenni, de ha lehet, akkor mindenki hibás, nem csak a Fidesz-kormány a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint, hiszen Kaleta diplomatakarrierje korábban indult.

  • A kormányinfón Gulyást többen is kérdezték a Lánchíd felújításáról. A Miniszterelnökséget vezető miniszter ezekre válaszolva arról beszélt, hogy:

    • olyan veszély, hogy összeomlik a Lánchíd, nincs, de a híd állapota így is veszélyes;
    • a híd a fővároshoz tartozik, a kormány nem tudja, mennyibe kerül a felújítás, mivel Budapest vezetése miatt nincsenek érvényes közbeszerzési árajánlatok;
    • a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a főváros
      nem nyitott a párbeszédre.
  • A Magyar Tudományos Akadémiával korrekt együttműködésre kell törekedni, a kormány erre nyitott – mondta Gulyás, aki gratulált az MTA elnökévé megválasztott Freund Tamásnak.

    Szívesen tárgyalunk az új elnökkel a konstruktív és gyümölcsöző együttműködés reményében

    – mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter.

  • Az Országgyűlés ülésének összehívását kezdeményezik a kormánypártok hétfőre és keddre, hogy a parlament egy határozat formájában világos mandátumot adhasson a kormánynak a koronavírus-járvány miatt tervezett európai uniós hitelcsomag ügyében – közölte Gulyás Gergely.

    OLYAN UNIÓS CSOMAGRA VAN SZÜKSÉG, AMI IGAZSÁGOS, AMI POLITIKAMENTES, ÉS AMELYBŐL A GAZDAGABB ORSZÁGOK NEM KAPNAK TÖBBET.

    Gulyás Gergely arról is beszélt, hogy a kormány szerint az eladósodás nem jó válságkezelés, ezért nem tartják szerencsésnek az EU által kijelölt irányvonalat. 

  • Gulyás a fenti kérdésre adott válaszában arról beszélt: örömmel látja, hogy „a baloldal” ítéleteket kommentál. A konkrét esetben Gulyás személyes véleménye szerint enyhének tűnik első hallásra az ítélet,

    de Magyarországon a vádemelés és az ítélkezés is független a kormánytól.

    A tényállások szigorítására ugyanakkor készen áll a kormány, mert csak itt tud hatással lenni ítéletek alakulására, tette hozzá.

    A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszélt, hogy három kormánytagot és a legfőbb ügyészt is a pedofília cinkosának nevezett a Párbeszéd, ezt Gulyás szintén „gyomorforgatónak” nevezte, és hangsúlyozta, hogy a szóban forgó személyek hány gyereket nevelnek összesen.

  • Airbnb-ről szóló viták végigkísérték az elmúlt éveket, gazdasági és együttélési problémákról is szól ez a jelenség, mondta Gulyás. A kormány szerint a kerületeknek és a helyhatóságoknak kell megadni a szabályozási lehetőséget ebben a kérdésben. 

    Az Országgyűlés jövő heti ülésén megtárgyalhatják a rövid távú lakáskiadást, jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Olyan törvénymódosítást kezdeményeznek, amely "teljes szabadságot ad az önkormányzatoknak" a kérdésben.

  • A Kaleta-ügy kapcsán a kormány foglalkozott a gyermekvédelem kérdésével, és áttekintette a kiskorúak büntetőjogi védelmét. Gulyás erről azt közölte: a Btk. ezen a területen már most is szigorúbb, mint korábban volt, de a kormány várja a Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető irányításával felálló, a gyermekvédelmi rendszert áttekintő munkacsoport javaslatait, és ha kell, kész támogatni Btk.-módosítást.

    Azt kell mondanunk, hogy gyomorforgató, ami a konkrét ügyben történt

    – jelentette be Gulyás, és arról beszélt, hogy a volt nagykövet esetében a lehető legszigorúbb büntetés kiszabása indokolt.

  • A legfontosabb tegnapi kormányzati döntéseket Gulyás Gergely ismertette. A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról beszélt, hogy a járványügyi készültség van Magyarországon, az első csatát megnyertük, de mindaddig, amíg nincs vakcina, a fertőzés velünk él.

    Magyarországon csökken az aktív megbetegedések száma, de a környező országokban aggasztó adatok látnak napvilágot, mondta Gulyás, kiemelve a horvát, a szerb, a szlovák, az osztrák, a montenegrói, a cseh és a bolgár adatokat.

    Nem zárható ki, hogy szigorúbb intézkedéseket fog hozni a ma ülésező operatív törzs

    – mondta Gulyás, és hozzátette, egyelőre lehet külföldre menni, de itthon biztonságosabb. Ha az operatív törzs szerint szükség van rá, akkor lehetnek határzárak akár napokon belül is.

  • Csütörtökön fél 11-re hirdették meg a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely és a kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra szokásos heti tájékoztatóját. 

    A legutóbbi kormányinfón többek között arról volt szó, hogy szigorítják a katát, és hogy többet kereshetnek a szülő nők.