Karácsony: Könnyebb a berlini vagy a bécsi főpolgármesterrel beszélni, mint a tisztifőorvos asszonnyal

Percről percre a parlament népjóléti bizottságának üléséről

Vége
12
PL
nyg
2020.04.28. 19:47
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
    • Az operatív törzs meghallgatása zajlott a parlament népjóléti bizottságában kedden 13 órától. A maratoni ülés első két napirendi pontja este 19 óra után fejeződött be. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nem jelent meg a meghallgatáson, helyette Rétvári Bence államtitkár adott beszámolót. A hiányzást szóvá is tette Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke, de érdemi választ nem kapott.
    • Rétvári Bence államtitkár szerint nem hetekre, hanem hónapokra kell felhalmozni az egészségügyi védőfelszereléseket, ezért nem lehet azokból akárkinek osztogatni, pláne nem idejekorán szétosztani.
    • A DK-s Varga Zoltán nekiment az országos tisztifőorvosnak a parlament népjóléti bizottságának ülésén, de Müller Cecília nem hagyta magát.
    • A képviselői kérdésekre sok esetben nem érkezett konkrét válasz, de az kiderült: Müller Cecília nem javasolná, hogy a veszélyeztetett csoportokra vonatkozó kijárási korlátozásokon és szabályokon enyhítsen a kormány.
    • Az országos tisztifőorvos egészségügyi zárlatot rendelt el a tatabányai kórházban, ahol már több tucat fertőzést igazoltak, és egy egészségügyi dolgozó elhunyt.
    • Müller azt is elmondta, hogy 16 ember fordult panasszal a népegészségügyi központhoz, egyikük sem daganatos megbetegedéssel hazabocsátott beteg, minden ügyet kivizsgál.
    • Menczer Tamás külügyi államtitkár a kérdésekre reagálva hangsúlyozta, hogy csak európai tanúsítvánnyal rendelkező termékeket vásárolnak. Nem tud olyan maszkokról, amelyek hibásak.
    • A népjóléti bizottság Karácsony Gergely meghallgatását is kezdeményezte, a főpolgármester szerint tájékoztatást, segítséget nem nagyon kapnak, a Pesti úti idősotthonban pedig politikai lejáratókampány indult a főváros ellen, holott a csatározásoknak nem most lenne itt az ideje.
    • A kormányoldal több ponton kritizálta Karácsony Gergelyt, elsősorban a Pesti úti idősek otthona ügyében tettek fel kérdéseket, fogalmaztak meg állításokat, a főpolgármester azonban bemutatta 58 pontos eddig intézkedési csomagját, valamint egyértelművé tette: az önkormányzatok számára komoly probléma az információhiány, mert a hatóságok nem, vagy csak későn tájékoztatják a fővárost, de összefogásra van szükség a járvány kezelésében.
  • Müller Cecília kimenti magát innen, mondván, hogy folyik a hatósági vizsgálat, miközben különböző szóvivők kiállnak és eredményt hirdetnek. De 

    miért hirdetnek eredményt még azelőtt, mielőtt ennek a vizsgálatnak vége lett volna?

    – kérdezte Karácsony.

    Selmeczi Gabriella újra megkérdezte a főpolgármestertől, hogy „tudja-e garantálni, hogy március közepétől április végéig folyamatos volt az orvosi jelenlét a Pesti úti idősotthonban?”

    Karácsony erre azt válaszolta, hogy a főváros minden jogszabályi feltételt teljesített.

    Igen, a válaszom egy határozott igen. 

  • „Mindannyiunk számára méltatlan, könnyen cáfolható állítások hangzottak el: semmiféle titoktartási szerződés nem volt az orvossal, nem is tudom, miről beszélnek” – kezdte Karácsony Gergely zárószavában. Ugyanezt mondta a rühösségről is, sajnálva, hogy sok politikus megismételt sok, „sajtóban megjelent marhaságot”.

    Azért nagyarányú a fertőzés a Pesti úton az idősotthonok között, mert itt 600 embert leszűrtek.

    Úgy könnyű kimutatni magas fertőzést, ha valahol mérünk, máshol meg nem!

    Ráadásul Karácsony szerint a kevés információból is vitatható a 10 százalékos arány a halottak között, mert ha 68 halálos áldozat van 25 intézményből, „akkor az eddig publikus halálesetek többsége tehát nem a Pesti útról származik.”

    „Ha majd végigmegyünk minden intézményen, egész más számok lesznek.” „Könyörgöm, hogy csináljuk”, „emberéletet mentünk meg.” „Sokat téptük a szánkat, hogy ez bekövetkezzen, örülök, ha ez a munka elindul” – mondta Karácsony, aki szerint sok más számot sem tudunk. Például:

    „Tudjuk, hogy az összes elhalálozásban hány budapesti?  Engem ez rohadtul érdekelne. Tudjuk? Nem tudjuk.”

    Karácsony felhívta a figyelmet, hogy 17 ezer maszkot kapott az államtól, köszönik, de 

    a főváros 2 millió maszkot vett,

    csomó nem fővárosi intézménynek is adott belőle, például a Máltai Szeretetszolgálatnak.

    „A főváros kezdte el a tesztelést, 10 ezret fogunk még, ami országosnak is nagy szám. Igen, lesz fertőzés, azért tesztelünk, hogy tudjunk, ha nem tesztelünk nem biztos, hogy nincs fertőzés.”

    Karácsony szerint a főváros a kerületeknek is ad ötezer tesztet, és már egymilliárd forintot költött az intézkedésekre. 

    „Mi is követünk el hibát. Senki sem tökéletes” – mondta Karácsony. De „mi partnerséget szeretnénk, azért vagyok itt, küldözgetem a leveleket, hívom a minisztereket, hogy egyeztessünk.”

    Ha elindul a szigorítások oldása – hiszen életet védünk, de a munkahelyeket is meg kell menteni, pokoli nehéz a kettő között –, de amikor döntenünk kell, sok információt nem kapunk meg – mondta Karácsony, aki abban bízik, hogy a meglépett kötelező maszkviselés a BKV-járatain, az üzletekben hasznos tapasztalatot ad, hogy a kormány helyesen döntsön.

    Állami feladatokat látunk el, és most azt kapjuk, hogy hatósági vizsgálat van folyamatban.

  • Rétvári Bence elmondta, hogy a szociális intézmények vonatkozásában az állami intézmények aránya 20 százalék alatti. Védőfelszereléseket juttattak az összes szociális intézménybe, és elindultak a tesztelések is, ehhez viszont ott kell lenni az orvosnak, mert csak ő kérheti a mentőt, hogy hozza ki a tesztet, mondta az államtitkár. 

    Rétvári a Pesti úti idősotthonnal kapcsolatban hozzátette, hogy

    ez nem politika, ez matematika, hogy miért figyelünk ennyire erre az idősotthonra. 

    És éppen a matematikai arányok miatt volt indokolt a tisztifőorvos jelenléte.

  • Gy. Németh további kérdésekre adott válaszai:  

    • higiéniai probléma nincs az otthonban,
    • az intézmény orvosa nem kért titoktartást,
    • az izoláció megoldott volt,
    • a cselekvés 58 pontjáról beszélt Karácsony Gergely,
    • a találkozások mennyisége és minősége is fontos. A Fővárosi Védelmi Bizottság egyetlenegyszer ülésezett az elmúlt két hónapban,
    • a fertőtlenítés a Pest úti idősotthonban megtörtént, azt pedig kifejezetten köszöni a honvédség, mert az egy igazi tisztességes együttműködés volt. 
  • A válaszok körét Gy. Németh Erzsébet kezdte azzal, hogy örül, hogy végre hajlandó széles körben tesztet végezni az állam az idősotthonokban, úgy, ahogyan azt a főváros már csaknem három hete javasolta.

    Teszteket először az idősotthonban a főváros végzett, nem más – hangsúlyozta a főpolgármester helyettese.

    „Április 3-án kezdte meg az önkormányzat, április 5-re derült ki, hogy 31 fertőzött van, őket izolálták. Az orvosi team is ott volt, az ő döntésük alapján járt el az önkormányzat.”

    Április 8-ig ezután sem lépett az állam, ekkor végzett el 300 tesztet a mentőszolgálat.

    Ezután jött a csütörtöki-pénteki elszállítás. „Joggal gondolhatta mindenki”, hogy az otthonban sem tünettel, sem tünetmentesen nincs fertőzött az otthonban.

    Ezután 9 napig nem történt értesítés, sem a főváros, sem az intézmény nem kapott információt a mentőszolgálat tesztjeiről.

    Annyi viszont történt, hogy honvédség vegyvédelmi alakulata lefertőtlenítette az intézményt. Ennek vége után néhány órával, április 19-én postai úton kapott értesítést a főváros: 74 teszt értékelhetetlen, kevés volt a sejtszám vagy kifolyt a minta. Erről addig senki, a kerületi tisztifőorvos sem kapott tájékoztatást.

    Ha a teszt értékelhetetlenségéről a jogszabályok szerint levélben kell értesítést küldeni, akkor a jogszabály rossz. Ha ezt a jogszabály nem mondja ki, akkor valaki nagyot hibázott

    – vont mérleget a főpolgármester helyettese.

    Ekkor kilenc ember maradt csak az otthonban, amikor tünetük lett, akkor az ott lévő orvos döntése alapján izolálták őket.

    Utána jött új tesztelés, és akkor derült ki, hogy van újabb 60 fertőzött – mondta Gy. Német, aki rákérdezett a kormánypárti képviselők által többször elmondott 67 százalékos arányra is, amely szerint az idősotthonokban regisztrált fertőzések kétharmada esik a Pesti útra.

    „Minek a 67 százaléka? Mi még olyan számról sem tudunk, hogy pontosan hány beteg van a Pesti útról, hiszen akiket elszállítottak, de tesztjük értékelhetetlen volt, azokat nem is ismételtek meg, így nem tudjuk”, hogy ők tünettel vagy tünetmentesen, betegként vagy egyelőre nem is regisztrált betegként vannak kórházban.

  • A kérdésekre Gy. Németh Erzsébet főpolgármester-helyettes reagált. Szerinte mindez fényesen bemutatta azt, hogy valaki csak a szavak szintjén akar együttműködni, vagy a valóságban is.

    „Ezeket az időseket nem a Bajcsy kórházba, hanem a város másik végébe, a Korányiba vitték. Itt arról volt szó, hogy ezzel valakik, valamit demonstrálni akartak.

    Minden vizsgálat elé állunk, egyet kérünk: ez a vizsgálat legyen pártatlan!”

    – kérte a főpolgármester-helyettes.

    Gy. Németh helyretette Rétvári Bence államtitkár állítását, miszerint „közismert volt, hogy a tisztifőorvos mikor megy ki a Pesti úti idősotthonban”.

    Nem volt ismert, hogy ő kimegy, ezt valamikor a tévében bejelentette, ezért Karácsony Gergely kérésére én is azonnal kimentem. A tisztifőorvos asszony nem vett fel jegyzőkönyvet. Utána kapott az idősotthon egy határozatot, amiben három észrevétele volt

    – mondta a főpolgármester-helyettes.

  • Rig Lajos szerint szomorú, de tény, hogy sok intézmény működik országszerte, úgy, hogy van egy orvos, aki telefonon érhető el, legfeljebb heti egy vizittel.

    „De ha visszaküldenek vírussal fertőzött beteget a kórházból, akkor meg tudják akadályozni a vírus terjedését, ha ott áll három orvos? Nem.”

    A jobbikos politikus szerint Karácsony helyesen kérte korábban, hogy csak úgy legyen visszafogadható az otthonokba egy lakó, hogy két negatív tesztje van a kórháztól. Ez sem garancia mindenre, de növelné a biztonságot – mondta Rig.

    A jobbikos képviselő szerint a 41 éves tatabányai betegápoló is úgy halt meg a kórházban, hogy a halál fő okaként megadott bakteriális fertőzést valójában a kórházban szedte össze.

    Rig szerint egyébként a Pesti úti idősotthon ügyét a média kapta fel, „gerjesztette a helyzetet, utána a politikusok rácsimpaszkodtak, mint pióca a tetemre.”

  • Zombor Gábor tisztázott néhány dolgot, így azt is, hogy minden idősotthonba került be fertőzött idős beteg. A fideszes politikus elmondta, hogy nem megítélni akarja Karácsony Gergelyék tevékenységét, szurkol azért, hogy ne legyen tömegfertőzés, a gócok csillapodjanak le.

    Azt látni kell, hogy a legnagyobb probléma Budapesten van, ha itt berobban a fertőzés, akkor majd mi is egyre kevesebben ülünk majd itt

    – mondta.

  • Selmeczi Gabriella szerint a mai alkalom kiváló lehetőség arra, hogy a politikusok megmutassák, képesek fontos kérdésekben megállapodni és együttműködni. 

    Majd rátért arra, hogy Karácsony Gergely 

    mit tett a járvány első ismert és regisztrált megbetegedése óta.

    A fideszes képviselő úgy tudja, hogy a hatóság már bekéretett minden dokumentumot, hogy megtudják, hogyan történhetett a tömeges megbetegedés a Pesti úti idősotthonban. Selmeczi szerint a cselekvésnél nincs fontosabb, és elvárható, hogy a főpolgármester is tudjon a rendeleteknek megfelelően cselekedni.

    Lehetséges, hogy azért robbant be a járvány a fővárosnál a Pesti úti idősotthonban nem volt jelenlét? Tudja garantálni a folyamatos orvosi jelenlétet?

    – kérdezte Selmeczi.

  • Nacsa Lőrinc azzal vezette fel felszólalását, hogy Karácsonynak megvan a lehetősége, hogy kommunikáljon a kormánnyal.

    A KDNP-s képviselő szerint a hatósági vizsgálódást a Pesti úti idősotthonban az teszi indokolttá, hogy az ország 55 ezer idősotthoni férőhelyéből 3800 fővárosi, ami 6 százaléka az idősotthon férőhelyeknek, mégis az idősotthoni fertőződések kétharmada van a fővárosi fenntartású Pesti úti idősotthonban.

    • Főállású orvos volt folyamatosan jelen az intézményben?
    • Miért kötöttek vele titoktartási szerződést korábban?
    • Mikorra rendezi megnyugtatóan az orvoskérdést?
    • Volt belső protokoll a járvány kezelésére, megelőzésére?
    • Miért írta az intézményvezető három hete, hogy akadozik az ellátás, majd írt később arról, hogy minden rendben. Nacsa szerint az az okirat-hamisítás árnyéka rávetül az önkormányzatra ebben az ügyben. Karácsony közbeszólt, mire Nacsa azzal védekezett, hogy csak annyit mondott, „az árnyéka rávetül.”
  • Nincsenek különleges tulajdonságaink, Müller Cecília nyilvánvalóan jelezte, hogy nem jön, reagált a DK-s Varga Zoltán szavaira Pesti Imre.

    A fideszes képviselő szerinte nyilvánvaló, hogy a kormány és a főváros is követ el hibákat.

    Amikor indult a járvány, és a tömegközlekedésben ritkították a járatokat, nem segített, de jó lépés volt az ingyenes parkolás bevezetése

    – mondta. 

    Pesti Imre a Pesti úti idősotthonra kitérve megjegyezte, hogy érdemes tisztázni, hogy a lakóknak háziorvost kell választaniuk, az intézménynek pedig egy főállású orvost is kell fogadnia. „Az a 6 milliárd forint, amit támogatásként kap a főváros, az azért komoly dolog” – vélte a képviselő. 

    Végezetül arra kérte Karácsonyt, hogy

    közelítse meg ezt a kérdést sokkal nagyobb nyíltsággal, és a budapestiek érdekében sok sikert kívánt a járvány helyes kezeléséhez.

  • Varga Zoltán DK-s politikus szerint több dolgozó is felmondott a Pesti úti idősotthonban, mert nem bírta a nyomást. „Azt látjuk, hogy a hasonló, állami fenntartású intézményben nem történtek ilyen intézkedések, az országos tisztifőorvos nem járt máshol.”

    Mezőszilason volt orvos? Mezőszilason nemhogy az intézményben, a településen nincs orvos! Ott is hatósági vizsgálatot kezdeményeztek?

    – kérdezte a politikus.

    Varga szerint azért felháborító ez a helyzet, mert a politika az idős emberek lelkével, helyzetével játszik. Nem érti, hogy miért nem beszélnek a Szent Imre Kórházról. 

  • „Ha cinikus lennék, azt mondanám, a kormány most lőtte lábon magát” – mondta Varga Zoltán, akire az ülés korábbi szakaszában megorroltak a kormány képviselői, amikor a DK-s képviselő politikai elfogultsággal vádolta meg az országos tisztifőorvost.

    „Furcsa fintora a sorsnak: különleges spirituális viszony lehet önök között, hogy a tisztifőorvos kiment az ajtón, de önök már tudták, hogy nem lesz jelen” – mondta Varga, utalva arra, hogy az ülés szünete után Selmeczi Gabriella bizottsági alelnök összeférhetetlenségre hivatkozva javasolta Müller Cecília távolmaradását, ami után néhány perccel az országos tisztifőorvos emailt küldött a bizottság elnökének épp ezzel a tartalommal.

    De azért is lett volna jó, ha itt van az ülésen a tisztifőorvos, mert láttuk, hogyan ment ki mentőkkel a Pesti úti idősotthonba, „de nem láttunk hasonló akciókat Mezőszilason, Borsodnádasdon, ahol szintén felütötte a fejét a vírus”.

  • Az országos tisztifőorvos az üzenetben azt írta Kórózs Lajosnak, a bizottsági ülés elnökének, hogy nem kíván részt venni a mai ülés második napirendi pontjának megvitatásán. 

  • Üdvözli azt a meglátást, hogy a korlátozó intézkedések enyhítésének feltétele: a maszkviselés általánossá tétele és a tömeges tesztelés. 

    Első körben Rétvári Bence államtitkár reagált a főpolgármester szavaira. Hosszasan beszélt arról, hogy szakmai alapon kell küzdeni a koronavírus-járvány ellen. Furcsállta, hogy Karácsony Gergely miért nem volt ott, amikor az országos tisztifőorvos személyesen járt a Pesti úti idősotthonban. Maga helyett mást küldött.

    Hozzátette, hogy a vizsgálat jelenleg is folyik, „amely egy objektív, tényeken alapuló vizsgálat”.  Jelenleg jóval több a kérdés, mint a válasz, mondta Rétvári.

    Az államtitkár elmondta azt is, hogy a kormány 6 milliárd forintot ad a fővárosnak arra, hogy megfelelő szociális ellátást biztosítson az idősek számára. A kormányrendeletek mindenkire kiterjednek, minden szociális intézményre vonatkozik, ezek azért születnek meg, hogy védjék az ott gondozottakat. 

    Rétvári szerint Budapest nincs kivételezett helyzetben, hiszen Veszprém megyében több helyen is járt az ombudsman, ezért arra kérte Karácsonyt, ne állítsa be úgy, mintha nem országosan folynának a vizsgálatok. Ezek láthatóan sok-sok helyen folynak, mondta Rétvári. 

  • Rétvári szerint jobb lett volna, ha az ülés a Pesti úti idősotthonban folyó vizsgálat lezárultával történik meg.

    Miután Menczer Tamás már nem volt jelen, így Rétvári mondta el, hogy a külügyminisztérium több önkormányzattal együttműködött, politikai színezettel függetlenül, olyan felszerelésekhez is szervezett repülőgépet, amelyeket az önkormányzatok rendeletek meg.

    Sőt, 17100 maszkot 8700 pár gumikesztyűt is küldött a kormányzat a Pesti úti idősotthonba - mondta az államtitkár, ezt azzal is indokolva, hogy  "a halálozás tizede, és a fertőzések hetede ehhez az intézményhez kötődik."

    "A kormány igyekezett mindenkinek segítséget nyújtani, ha a főpolgármester azt mondja, hiányos volt a kommunikáció, akkor ez politikai mondat" - jelentette ki Rétvári, aki szerint Karácsony találkozhatott volna Müllerrel a Pesti úti idősotthonban is, volt olyan alkalom, amelyikkel élt a főpolgár,mester és volt, amelyikkel nem - zárta Rétvári, aki szerint politikamentes együttműködésre van szükség.

  • A főpolgármester elmondta, amit korábban is sokszor: „A hatékony védekezés egyik lehetséges eszköze, ha a tömeges tesztelést ott indítjuk el, ahol a legtöbb áldozat lehet.” Ilyen hely az idősotthon, Karácsony példaként Csehországot hozta, ahol kéthetente minden idősotthonban lakót szűrnek PCR-teszttel.

    A Pesti út fertőzöttségét onnan tudhatja a nyilvánosság, hogy a fővárosi önkormányzat ezt elvégezte, akkor, amikor a tisztifőorvos szerint nem volt orvos az intézményben. Ha nem volt, akkor hogyan végeztetett el 200 tesztet?

    Karácsony megjegyezte, hogy a főváros mind kezelésében álló 28 idősotthon mindegyikét letesztelte, ebből csak kettőben volt fertőzött. Mindkét esetben kórházból visszatérő betegnél.

    Eközben máshol ma már 25 idősotthonban ütötte fel a fejét a fertőzés, de a hatóságok már betegjogi hivatkozással utasítják el a részletes tájékoztatást. „Ha ez így van, az azt jelenti, hogy a Pesti úti lakók betegjogai senkit nem érdekeltek.”

    „Nincs olyan vizsgálat, amely azt mutatná, hogy bármely fővárosi intézményben bármilyen jogszabályt megszegett volna bárki” – mondta az idősotthonra is utalva Karácsony, miközben vizsgálatból van elég:

    „A budapesti kormányhivatal egy nap alatt végez vizsgálatot az intézményben, és keresik az általuk házi karanténba helyezett orvost. A Nemzeti Nyomozóhatóság és az ombudsman is most érezte indokoltnak a vizsgálatot" – mondta Karácsony, helyenként örkényinek minősítve a helyzetet.

  • A főpolgármester hangsúlyozta, hogy helyesek a kormány által meghozott korlátozó intézkedések. A főváros nemzetközi tapasztalatokat nézett, sokszor ugyanis

    könnyebb a berlini vagy a bécsi polgármesterrel beszélni, mint az országos tisztifőorvos asszonnyal

    – mondta a főpolgármester.

    Karácsony elmondta, hogy bevezették a maszk, sál vagy kendő kötelező viselését. Magyarországon volt egy szakmai vita, hogy ez indokolt-e vagy sem, ez a kérdés azonban mostanra eldőlt. A főpolgármester arra biztatja a kormányt, hogy lépje meg, hogy bevezeti a kötelező maszkviselést.

    Karácsony egyetért azzal, hogy a lakosság fegyelmezett, de vitatkozik azokkal, akik másként nyilvánulnak meg a budapestiekkel kapcsolatban.

    A szociális intézményekre is kitért. Világos volt számunkra, hogy a szociális intézményekre és a hajléktalanszállókra különösen figyelnünk kell. A fővárosi önkormányzat már akkor elkezdte a felkészülést, amikor még semmilyen utasítást sem kaptak erre. Karácsony szerint továbbra is teljesen egyértelmű, hogy a

    védőfelszerelések beszerzése a kormányhivatalok feladata. 

    Szerinte nyilvánvaló volt, hogy a járvány kezdetén sokkal több egészségügyi dolgozó fogja elkapni a fertőzést, éppen ezért minden erővel azon dolgoztak, hogy a vírus ne kerülhessen be az intézményekbe.

    Hangsúlyozta, hogy szakmai vitát akar folytatni. Az általuk ismert összes esetben ezekben az intézményekben az első tüneteket produkáló beteg a kórházi ellátásból visszatérő beteg volt.

  • Karácsony Gergely a védekezésről és a fővárosra háruló feladatokról beszélt, de előbb Selmeczi Gabriella alelnök megjegyzésére reagált, miszerint ennél a napirendi pontnál összeférhetetlen volna, ha Müller Cecília jelen lenne, mivel ő országos tisztifőorvosként vizsgálatot indított a Pesti úti idősotthon járványügyi helyzete okán. 

    Másról is szól az élet, mint a Pesti úti idősotthonról – mondta a főpolgármester, aki szerint az operatív törzs és a főváros közötti kommunikáció nem elegendő, ezért minden fórum hasznos lenne, ahol lehetőség volna a párbeszédre.

    A kommunikáció annyira nem elegendő, hogy erről be is mutatta a főváros és az operatív törzs közötti levelezés teljes dokumentációját.

    Ez egyetlen papírlapra elfért: az operatív törzs ebben válaszolt a fővárosnak, amely Tüttő Kata főpolgármester-helyettes vezetésével megalakította a fővárosi operatív törzset. Ez a testület fel akarta venni a kapcsolatot az operatív törzzsel, ám annak válasza annyi volt, hogy „majd tájékoztatjuk önöket”. 

    „Ez az első és utolsó levél , amit a főváros kapott az operatív törzstől.” Karácsony megjegyezte, hogy ennek alapján hivatalos dokumentuma van, hogy a fővárosi önkormányzatnak nincs is felelőssége, teljesítendő feladata a járvánnyal kapcsolatban.

    „Akár meg is köszönhetném a részvételt, és ki is sétálhatnék innen” – mondta a főpolgármester.

    De nem ezt tette, helyette hozott sok dokumentumot és egy 58 pontos intézkedéscsomagot, amelyet a főváros már meglépett, mert „sok parlamenti képviselő is felül az álhíreknek, amelyek a nyilvánosságban is megjelennek”.

    Mit tehet a fővárosi önkormányzat?

    Karácsony elmondta, hogy a kormány ugyan adott hétvégére érvényesen jogköröket a települési önkormányzatoknak, hogy saját hatáskörben hozzanak intézkedéseket, ám ez azt jelenti, hogy a kerületek külön-külön tehetik meg ezt, ami nem optimális. Kérte, hogy a rendeletben megadott jogkört Budapesten a fővárosi önkormányzatnak címezzék, de ez nem történt meg.

    „A főváros ennek alapján zárhatta le a Margitszigetet” – hiszen ez fővárosi terület, így Karácsony ironikusan elmondhatta, hogy ők a legszigorúbb önkormányzat. A Margitsziget lezárása megmarad a jövőben is, de Karácsony szerint egységes szabályozásra volna szükség Budapesten.

  • Korózs Lajos az ülés kezdete után négy órával felvetette, hogy miután az első pontjukat megtárgyalta a bizottság, az utolsó három napirendi pontot, amelyek határideje csak a jövő héten jár le, május 4-én, hétfőn vitassák meg.

    A bizottság megszavazta a bizottsági elnök javaslatát. Most öt perc szünetet rendeltek el, és a javaslat nyomán már csak egy napirendi pontot tárgyalnak meg, amelynek határideje ezen a héten lejár.

  • Leginkább az osztrák és szlovák határ érintett az ingázó munkavállalók miatt, reagált az erre vonatkozó kérdésekre Lakatos Tibor, az operatív törzs ügyeleti központjának vezetője. Éppen ezért több határátkelőt megnyitottak. A napi adatokból látszik, hogy az osztrák határon naponta több mint 6268 magyar lépett be, szlovák oldalról pedig 1645 magyar érkezett az országba. 

    A Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai folyamatosan monitorozzák az internetet, és figyelik a híreket, amelyek alkalmasak arra, hogy riadalmat keltsenek. Ma jelentették be, hogy három esetben befejezték a nyomozást. 

    Beszélt a polgármesterek hétvégi rendelkezéseiről, melyeket a jövőben is támogatnak. Tapasztalataik szerint ugyanis a legtöbb szabályszegés éppen abból adódik, hogy az emberek gyülekeznek, nem tartják be a szociális távolságot.

  • Menczer Tamás Selmeczi Gabriellát biztosította arról, hogy a raktárban lévő készletek biztonságban vannak, „senki nem dézsmálja a készleteket”. A beérkező szállítmányokat őrzik, és a kiszállításkor a kórházi parancsnokok felügyelik a munkát.

    A külügyi államtitkár ezután a Müller Cecíliát politika elfogultsággal vádoló Varga Zoltánhoz fordult, akivel szerinte nem kell olyan elnézőnek lenni, mint Rétvári Bence volt: 

    „A gyurcsányista képviselőnek hadd mondjam, szégyellje magát. Ön egy szégyen.

    Ha csak egy napig csinálná azt, amit a tisztifőorvos,

    végelgyengülésben, térden járva könyörögne irgalomért.

    Menczer szerint „még egy gyurcsányistától is felháborító”, amit Varga mondott.

    „Ön beszél arról, hogy számokkal könnyű zsonglőrködni, amikor hazudtak éjjel, hazudtak nappal?” Amit művel, az „ócska politikai hangulatkeltés, aminek semmi köze nincs a valósághoz”.

    „Csak arra bazírozik ön és a pártja, hogy a magyar emberek elfelejtik, hogy az önök pártja tönkretette ezt az országot.” „Számonkéri azt a főorvost, akik éjjel-nappal azért dolgozik, hogy ezt a helyzetet kezeljék, szégyellje magát!”

  • Menczer Tamás külügyi államtitkár a kérdésekre reagálva hangsúlyozta, hogy csak európai tanúsítvánnyal rendelkező termékeket vásárolnak. Nem tud olyan maszkokról, amelyek hibásak. Ugyanott vásárolnak, ahol az egész világ, nem lehet kizárni, hogy nem lesz közte hibás, de olyat adnak az orvosnak, ami nem hibás.

    Abban bízik, hogy mire ennek a járványnak vége lesz, Magyarország stratégiai kapacitással fog bővülni.

  • Rétvári Bence az ágyak felszabadításáról elmondta, a határidő csak 50 százalék felszabadítására szólt. A 60 százalékos felszabadításra nincsen határidő.

    Az egészségügyi dolgozók fertőzöttsége az átlag alatt van Magyarországon, 13 százalék. Romániában a fertőzöttek között az egészségügyi dolgozók aránya 14,3, Spanyolországban 15, Hollandiában 28 százalék.

    Ezután a korábbi, néhány álhíres megjegyzés után a közérdekű adatigénylésről beszélt az államtitkár:

    „Ezt sokan arra használják”, hogy kórházakat terhelnek le vele. „Nemcsak politikusok”, de mások is, akik miatt „adatokat gyűjtenek azok, akiknek most a betegekkel kellene foglalkozniuk”. Mindenki ítélje meg, hogy ideje van-e „közérdekű adatigényléssel bombázni most a kórházakat vagy a mentőket”.

    Rétvári szerint Kásler Miklós miniszter nem elérhetetlen, a múlt héten a parlamenti ülésen is ott volt, válaszolt a kérdésekre, az ülésszakot is ő kezdte, megtartotta a tájékoztatást, „aki kérdezni akart, mindig megkapta a válaszát”.

    „Bármilyen lazítás a mostani korlátozásokon csak fokozatosan, a legnagyobb szigor mellett képzelhető el.” Európa sok országában ezeket megteszik, van, ahol az iskolában, a közlekedésben engednek nagyobb szabadságot az embereknek.

    Ebben segítenek az osztrák tapasztalatok is, de a lényeg a fokozatosság – mondta Rétvári, aki ezután Varga Zoltánt vette elő. A DK-s képviselő „meglepte”. Kifogásolta, hogy Varga környező országokról beszélt, amikor azt tette szóvá, hogy a kormány határon túli magyaroknak biztosított védőfelszereléseket. 

    A hazai védőfelszerelések azért vannak raktáron, „hogy a megfelelő ütemterv szerint biztosítsák az ellátást, és ne fordulhasson elő, hogy egyszer csak elfogytak a raktárkészletek”.

    Aztán kitért arra, hogy Varga politikai elfogultsággal vádolta meg Müller Cecíliát. Pont annak a pártnak a képviselője teszi ezt, amelynek tájékoztatóit a járvány kapcsán az egykori tisztifőorvos, Falus Ferenc tartja, és „utána olyan köztisztviselőt, aki soha semmilyen politikai felhangon nem beszélt...” – emelte meg hangját Rétvári, de a bizottsági elnök közbeszólt: „olyan jól kezdődött ez a bizottsági ülés”. Korózs szavai után Rétvári túllépett Varga megjegyzésén, amelyért nem sokkal korábban Selmeczi Gabriella is felvetette, hogy a DK-s képviselőnek bocsánatot kellene kérnie.

  • Rétvári további reakciói: 

    • A betegek továbbra is megkapják a szükséges kezeléseket.
    • Az államtitkár az otthon ápolással kapcsolatban elmondta, hogy annak támogatása az elmúlt években 15 milliárd forintról 55 milliárdra emelkedett.
    • Senkitől semmilyen ágyszámot nem vettek el. Aki egészségügyi dolgozóként koronavírussal megfertőződik, annak 100 százalékos táppénz jár, nem csökken a jövedelme.
    • A várólistákkal kapcsolatban érdemi választ nem adott, de törekedni fognak arra, hogy a járvány után leszorítsák a várólistán szereplők számát.
    • Tíz nappal ezelőtt a kormányhivatalokon keresztül juttattak el védőfelszereléseket az alapellátásban dolgozóknak.
    • Hohn Krisztina kérdésére elmondta, hogy közérthető módon kell leírni, mit kell tenni a hazaküldött betegekkel. Erre törekszenek is, mert az elmúlt napokban erre több panasz is érkezett.
  • A gyermekotthonokra az összes zárlat ugyanúgy vonatkozik, de a kijárási tilalom nem jelenti azt, hogy kulcsra zárjuk a gyereket. Őszintén remélem, hogy a gyermekotthonok egy része rendelkezik egy kis kerttel, mondta az országos tisztifőorvos.

    A járványügyi intézkedések nem öncélúak, mondta Müller, aki ezen a ponton reagált a DK-s Varga Zoltán kritikájára. A tisztifőorvos szerint a jelenlegi helyzet nem könnyű, és

    „ senkinek nem árt, ha kapna egy kis mentális segítséget ennek az elviselésére, képviselő úr!”

    „Pontosan tudom, hogy a háziorvosi ellátás itt-ott döcög, máshol pedig tökéletesen működik” – mondta Müller, aki szerint azonban összességében lelkiismeretesen végzik a munkájukat, és ezt nem győzi megköszönni.

    Elmondta, hogy a rezidensek képzése megtörtént a lélegeztetéshez. Valóban a szakorvosképzés nagyon hosszadalmas folyamat. „Arról van szó, hogy háborús helyzet van, a rezidensek most végezték el az egyetemet, felügyelet mellett igenis meg lehet őket tanítani azokra a folyamatokra, melyeket be kell vetni. Mert ilyenkor be kell vetni mindenkit!”

  • A Nemzeti Népegészségügyi Központba 16 panaszbejelentés érkezett, de egyik sem daganatos beteg esetében – mondta az országos tisztifőorvos.

    „Az elbocsátott betegnél többszörös konzultáció kell.” Ehhez kell a klinikus, akár többtagú grémium, a háziorvos, aki azt is meg tudja vizsgálni, hogy milyen körülmények közé kerül a beteg. „Ez tisztán orvosi kérdés.”

    62 szakmai kollégium határozta meg a protokollt, amely alapján a hazaküldésről és az otthoni ápolásról lehet dönteni. Volt azonban kifogás, mind a 16 panaszt ki fogják vizsgálni.

    Ez a dolgom, és meg is teszem

    – mondta Müller.

    2020-04-28 13 36 57-ÉLŐ  Müller Cecília, Kásler Miklós meghallga
    Fotó: atv.hu / Facebook

    Nem mindegy, hol betegszik meg az egészségügyi dolgozó

    Nem minden esetben kaphat teljes fizetést biztosító baleseti táppénzt az egészségügyi dolgozó pusztán azon az alapon, hogy megfertőződött. Ennek körülményei is fontosak: a hatóság megvizsgálja az esetet, biztosított volt-e az egyéni védőfelszerelés, viselte-e az érintett, és milyen körülmények között történt a fertőzés.

    Ha mindent betartva, munkahelyen fertőződött meg, akkor foglalkozási betegségnek minősül, 100 százalék táppénzzel. 

    Ennek megvan a szabályozása.

    Ki biztosítja az egyéni védőfelszerelést?

    „A munkáltató kötelezettsége a kockázatbecslésen alapuló kockázatértékelés, annak a kezelése. Ez lehet specifikus – tehát ha van védőoltás –, vagy aspecifikus, ebben az esetben egyéni védőfelszerelést kell biztosítani.”

    Ám nem elég a védőfelszerelés, a szakszerű fel- és levétel is fontos. „Ezt oktatni kell, dokumentálni kell az oktatást, ismételnie és ellenőriznie kell ezt a munkáltatónak. A járvány ez alól nem ad felmentést.”

  • Müller Cecília kezdte meg a válaszok körét. Az országos tiszti főorvos a tesztekkel indított, jelezve, hogy abból biztosat tudni nem lehet: 

    „A betegség lezajlása során figyelembe kell venni a tesztelés időpontját:  a WHO a PCR-t ajánlja két alkalommal, mert ha az pozitív, az bizonyosan fertőzést jelent.” A negatív eredmény esetében azonban nem biztos, hogy a beteg nem fertőzött, mert lehet, hogy már fertőzött, de még nincs kimutatható mennyiségben jelen a szervezetében a kórokozó.

    A PCR magát a vírust mutatja ki. Ha van elegendő mennyiség, akkor használható a teszt. „De a betegség előrehaladtával maga a vírus kevésbé kimutatható, de az ellene termelődő ellenanyag, jellemzően 5-6., de 14. napon már mérhető lehet az ellenanyag."

    Teszt és lazítás

    A tesztek növelése egyenes arányban van azokkal az intézkedésekkel, amelyeket nagyon óvatosan hozunk meg. Ez követési lehetőséget is ad arra, hogy ezek az intézkedések ne eredményezzék a megbetegedések számának  növekedését. 

    A vírust kimutató PCR-rel  párhuzamosan jön az a teszt, amely az ellenanyag szintjét vizsgálja. Ez „arról tájékoztat, hogy hányan eshettek át már a fertőzésen és megfelelő szint ellenanyaggal rendelkeznek”. „Náluk már mérhető IGG”, ők valamelyest védettnek tekinthetők.

    Az idősotthonokban a tesztelést támogatjuk, sok otthonban már többször meg is történt, elsőként a magasabb létszámú intézményekben – közölte a tisztifőorvos.

    „Az egészségügyi dolgozók vizsgálatát támogatom, és a hőmérőzést is" – mondta Müller Cecília. A láz azonban csak az egyik szűrhető tünete a megbetegedésnek, de nem teljes, mert „számos alkalommal zajlik le a betegség tünetszegényen vagy tünetmentesen, ezért a teljesség ezzel nem tárható fel”.

  • Több tudományos kutatócsoport végzett modellszámításokat, még abban sem vagyunk biztosak, hogy a járvány lecseng és maradandóan elmúlik. Többen úgy vélekednek róla, hogy szezonálisan alakul, besimul a humán koronavírusok közé, és szelídül. Becslések vannak.

    Egyfajta kiegyensúlyozottság tűnik ki nekem az elmúlt napokból

    – mondta az országos tisztifőorvos. Hogy mit tartalmaz és milyen ütemben zajlik majd az enyhítés, az kormányzati döntés lesz. „Mi is megtettük a javaslatainkat” – tette hozzá.

    A  tatabányai kórházzal kapcsolatban elmondta, hogy a járványügyi vizsgálat már lezajlott, de további kiegészítést kért, ezért az ezeket érintő kérdésekre nem tud válaszolni.

    Hétfő késő estére a kórház 53 egészségügyi dolgozójáról tudták, hogy fertőzött, ezért zárlatot rendelt el a tatabányai kórházban.

    A kórház 41 éves dolgozója múlt héten halt meg koronavírus-fertőzés miatt. A beteghordó ügyében Müller vizsgálatot kért. Elmondta, hogy a férfit egy hónapig a székesfehérvári kórházban kezelték, itt is halt meg. „Amennyiben neki semmilyen alapbetegsége nem derül ki, szakorvosi vizsgálatot is fogok kérni” – ígérte Müller.