Orbán: Nagy a feladat, nagy összefogás kell

2010.09.13. 17:07

Fontosabb részletek
  • Orbán Viktor kilenc nap alatt negyedszer tartott kormányzásértékelő beszédet.
  • A miniszterelnök szerint a legnagyobb gond, hogy sok ezer milliárd forintot kell adósságtörlesztésre fordítani a következő években.
  • Az ellenzék konkrét terveket követelt, elsősorban arra volt kíváncsi, mik a kormány tervei az önkormányzatoi választások utáni időszakra.
  • Orbán viszonválaszában határozottan bírálta a cigánybűnözés kifejezés használatát és használóit, azt mondta, emberi méltóságában mindenki egyenlő.
  • A miniszterelnök szerint az ország előtt álló feladatok nagyok, ezért komoly összefogásra van szükség.

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az interpellációknak vége. Követvetítésünknek is vége.

  • A jobbikos Zakó László a diplomahamisítások ügyében interpellálta a közigazgatási minisztert. Szerinte sok csaló van, aki a józsefvárosi piacon szerzi az érettségijét vagy a diplomáját, ezzel elkedvetleníti azokat, akik becsülettel tanulnak. Szerinte megoldás lenne, ha az oktatási intézmények nyilvánossá tennék az elmúlt negyven évben náluk végzettek névsorát és azonosító adatait.

    Rétvári Bence államtitkár szerint Zakó létező problémára világított rá. A diplomahamisítás szankcionálására és megelőzésére is van lehetőség, például megnehezíthetik a bizonyítványok hamisítását. Az okmányok valódisága amúgy jelenleg is ellenőrizhető, hiszen a felsőoktatási végzettséget igazoló okiratok eredetijét nyolcvan évig kell megőrizniük az intézményeknek. Zakó nem fogadta el a választ, a parlament igen.

  • Skandallum.

    Lamperth Mónika, a szocialisták kaposvári elnöke azt az ügyet melegítette fel, amit két hete már sajtótájékoztatón is próbált felvetni. Egy olyan városi térképről beszélt, amin fel van tüntetve, hogy az egyes körzetekben kik a fideszes képviselők, miközben a térképet EU-s forrásokból finanszírozták. Amikor azt állította, hogy a szocialisták sosem használtak ilyen kampánycélokra uniós forrásokat, az egész parlament hangos nevetésben tört ki. A kormány nevében Fónagy János államtitkár válaszolt, illetve válasz helyett arról beszélt, hogy Lamperth is csak kampányol. A térképről azt mondta, hogy azt a Kaposvár Polgáraiért Egyesület adta ki, a hátoldalán ingyenes reklámfelületet biztosított, amivel élt a város. Ezen hirdettek európai uniós támogatásból finanszírozott futó projekteket, és az uniós szabályok szerint ilyen esetekben fel kell tüntetni, hogy a projekteket az EU is támogatja. Szó sincs tehát arról, hogy az EU a kaposvári várostérkép kiadását támogatta volna. Lamperth nem fogadta el a választ, a parlament viszont igen.

  • "Meddig tartanak még a törvénytelen kirúgások a munkaügy területén?" – kérdezte a szocialista Gúr Nándor Matolcsy Györgytől. Szerinte például a közalkalmazottakat a magyar törvények szerint ki lehet rúgni, bár ez megcsúfolása a jogállamiságnak. Ekkor Latorczai házelnök közbeszólt, mert Gúr eltért benyújtott interpellációja szövegétől. Ha jól értettük, azt kifogásolta, hogy hat munkaügyi központ vezetőjét is törvényellenesen rúgták ki. Matolcsy miniszter helyett Cséfalvay államtitkár válaszolt. Szerinte Gúr arra a törvényre hivatkozott, amit azóta egy másik törvény már felülírt. Mármint a munkaügyi központok vezetői a kormánytisztviselők jogállásáról szóló, a nyári törvényalkotási hullámban elfogadott új jogszabály szerint már nem köztisztviselők, hanem kormánytisztviselők, így a munkaügyi tanácsok megkérdezése nélkül is kinevezhetők és leválthatók. Gúr nem fogadta el a választ, de hiába.

  • Lágy völgyek és szelíd dombok.

    "Narancskaszinó a banánköztársaságban?" – kérdezte volna Schiffer András a miniszterelnöktől, aki helyett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter válaszolt. Ezt Schiffer fájlalta, de megértette. Mint kiderült, azt kifogásolja, hogy a sukorói kaszinót engedélyező kormányrendelet még mindig hatályban van. Schiffer ennek alapján azt sejti, még sincs a Fidesz ellenére a kaszinóberuházás. Mi a fontosabb a kormánynak, a kaszinóberuházások, vagy a hazai vállalkozások támogatása? Miért nem volt elég száz nap a kormányrendelet visszavonására, kérdezte.

    "Sukorón kaszinó nem lesz" – jelentette ki Matolcsy György, hiszen a miniszterelnök szereti a Velencei tó környékét, a "lágy völgyeket és szelíd dombokat". Okos, inteligens tavakról beszélt – ilyen szerinte a Bodeni –, a kormány ilyen fejlesztésekre készül Velencén. Schiffer András üdvözölte a bejelentést, de hiányolta a kérdésre adott választ, ezért nem fogadta el. A kormánytöbbség viszont igen.

  • A kereszténydemokrata képviselő családtámogatás ügyében barátkozott a humánerőforrás-miniszterrel.

  • Szomszédok.

    Eltérünk szokásainktól, Láng Zsolt fideszes képviselő ugyanis mégsem alákérdezős interpellációt olvasott fel. Láng a Gyorskocsi utcai börtön újranyitását kifogásolta, mivel a budai belvárosban lévő börtön turisztikai szempontból sem előnyös, ráadásul a foglyok sokat hangoskodnak, kiabálva kommunikálnak az utcán várakozó rokonaikkal, ami zavarja a környék lakóit. Kontrát Károly belügyi államtitkár szerint a baj az, hogy miközben a kormány megfelelő szigorral lép fel a bűnözők ellen, nincs lehetőség elhelyezésükre, ezért kénytelenek újranyitni a bezárt börtönöket, így a Gyorskocsi utcait is. A hangoskodást folyamatos rendőri jelenléttel kívánják orvosolni. Megígérte, hogy ha a költségvetés helyzete megengedi, visszatérnek a Gyorskocsi utcai börtön kiváltásának a lehetőségére. Láng elfogadta a választ.

  • Huncut az etno.

    A miniszter nevében Szabó Erika, a közigazgatási minisztérium államtitkára válaszolt. Mint mondta, tartózkodna a konkrét esetek elemzésétől, inkább általánosságban válaszolna. A kormány szerinte tisztában van az etnobiznisznek nevezett jelentéssel, de ezzel a mostani választásokon már nem tudnak mit kezdeni. A választások után azonban igyekeznek kezelni a problémát. Ehhez meg kell vizsgálni, hogy van-e mód egy egyén kisebbséghez tartozásának vizsgálatára. Ha van, akkor a probléma orvosolható. Megoldás lehet még az is, hogy csak azok a kisebbségi önkormányzatok juthassanak állami támogatáshoz, amelyek bizonyítottan tesznek az adott kisebbségért. A megoldás megtalálásához segítséget kértek az országos kisebbségi szervezetektől is. Szávay István boldogan elfogadná a választ, de nem teszi, mert ő már a jelenlegi helyzeten is változtatni szeretne. A kormánytöbbség viszont elfogadta.

  • Jórészt.

    Kisebb zavar előzte meg a jobbikos Szávay István felszólalását, nehezen derült ki, hogy mi is a téma. Végül tisztázódott, hogy az etnobiznisz. "A Jobbik messzemenőkig támogatja a kisebbségek jogait" – kezdte felszólalását, majd rátért arra, hogy a jóhiszemű jogalkotás lehetőséget teremtett az etnobiznisz néven ismert jelenségre. Példákkal illusztrálta, hogy a bejelentések alapján négyévente újabb és újabb településen bukkannak fel újabb és újabb kisebbségek. Például Szalonnán idén lengyelek, ruszinok és szlovénok is lettek, bár a szlovénok végül nem állítottak jelöltet. Az etnobizniszt szerinte "jórészt cigányok" űzik.

  • Kakukk.

    "Hogyan kívánja segíteni a kormány a csaló fészekrakók kilakoltatását" - kérdezte Orbán Viktortól sajátos hangulatú interpellációjában Káli Sándor, Miskolc szocialista polgármestere. Elmondása szerint városát "invázió érte" a kilakoltatási moratórium miatt, melynek felülvizsgálatát kérte. Szerinte ugyanis a moratóriummal visszaélnek olyanok is, akik nem akarnak fizetni, és csalással jutottak lakástulajdonhoz. A kilakoltatási tilalom ahhoz vezethet, hogy azok sem fognak fizetni, akik eddig erejükön felül teljesítve is igyekeztek. Káli szakértői felülvizsgálatot kért.

    Orbán helyett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter válaszolt. Azzal kezdte, hogy ők már az elején szóltak, hogy a Fészekrakó program kudarc lesz. Ráadásul legalább harminc esetben visszaéltek vele. Ugyanakkor a csalókat jogerős bírósági végzéssel ki lehet lakoltatni, mondta. Ennyiben az egész rendőrségi és bírósági ügy. Káli nem fogadta el a választ, bár dicséretesnek minősítette a miniszter szándékát. A kormánytöbbség viszont elfogadta azt.

  • Orbán Viktor jobboldali korszakának legliberálisabb napját futja a parlamentben, megható szavakkal áll ki a cigányozás ás származás alapján való megkülönböztetés ellen, erre egy órával később milyen közlemény érkezik a postaládámba? "Már emelkedik a liba exportára". Ez az igazi nemzeti politika!

    Kövér Lászlót kerestem, de nem lett meg, első házelnöki napjára így távollétében kapja meg a bíztatásnak szánt ötös alát. Nem volt túl bevatkozó, de azért észrevétette magát, elviselhető mértékben tanítóbácsiskodott,  nem vágott pofákat a szamárpadon, és nem piszkálta a fülét a rotiringjával, mint a gimnáziumi osztályfőnököm. Egy szerzetes!

  • Naná, hogy egyedül vagyunk, Tibor.

    Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár úgy értette Szanyi Tibor felszólalását, hogy az állam pénze van az emberek autóiban és házaiban, ami szerinte rossz – előtte Rogán Antal meg pont azt tartotta rossznak, hogy a szocialisták eltörölték az államilag támogatott lakáshiteleket, amelyek az állam pénzét az emberek lakásaiba csatornázta. Cséfalvay szerint a szocialistáknak kéne bocsánatot kérniük azért, hogy IMF-hitelt vettek fel, mert azt a magyar állampolgároknak kell visszafizetniük.

    hi17
    Fotó: Huszti István
  • Egyedül vagyunk, Tibor.

    Szanyi Tibor saját bevallása szerint elképedve hallgatta a miniszterelnököt, aki úgy beszélt a hitelekről, mintha abból nem autókat, házakat vettek volna a hitelfelvevők, vagy az önkormányzatok nem ezekből a hitelekből finanszírozták volna fejlesztéseiket. Mindeközben szerinte pont az Orbán-kormány volt az, ami bedöntötte a forintot, ezzel mélyen belevágott a családok kasszájába. Számon kérte a beígért adóságkezelő intézmény létrehozását, illetve a világos, a bevételeket és a kiadásokat is bemutató költségvetési javaslat bemutatását. Ezután a fékek és ellensúlyok rendszerének felrúgásával vádolta a kormányt, valamint azzal, hogy a pozíciókba saját pártkatonáikat ültették. Kikérte magának "a méltatlan pocskondiázást", ami a szocialisták osztályrésze az elmúlt hónapokban. Egy Huszti Szabolcs-idézettel zárta a felszólalását, miszerint "ami most folyik, az hülyítés".

    hi18
    Fotó: Huszti István
  • Házasodjatok és sokasodjatok 2.

    A kormány úgy érezte, válaszolnia kell Pállfy felszólalására. Soltész Miklós államtitkár szerint korábban csak azért nem csökkent tízmillió alá az ország lakossága, mert sokan áttelepültek a határon túlról. Azt is mondta, hogy "az MSZP–SZDSZ liberális ámokfutása miatt" idén 12 százalékkal kevesebb házasság köttetett, ebből szerinte egyenesen következik, hogy kevesebb gyerek fog születni – bár az adatok szerint a született gyermekek csaknem fele már így is házasságon kívüli kötelékből születik. Szerinte szét kell választani a segély- és a családtámogatási politikát, hogy a segély a rászorulóknak járjon, családtámogatás meg azoknak, "akik nem csak megszülik, de fel is nevelik a gyerekeket".

    hi16
    Fotó: Huszti István
  • Házasodjatok és sokasodjatok!

    A kereszténydemokrata Pállfy István a fogyó magyarságról beszélt napirend előtti felszólalásában. Azt mondta, Magyarország esetén a bevándorlás nem megoldás, mert az "nagy vérveszteséggel járna a határon túli magyarság körében". A megoldás szerinte csakis a családalapítás lehet, ezt pedig már az óvodában is propagálni kéne, a médiában pedig fel kéne mutatni a családi értékeket.

    13
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Cui prodest?

    Rogán Antal szerint a hitelválságért a szocialisták a felelősek, mert megszüntették az államilag támogatott – tehát mindannyiunknak pénzbe kerülő – lakáshiteleket, helyette devizalapú jelzáloghitelek felvételére kényszerítették az embereket. Ezután ő is ismertette a Fidesz nyolcpontos tervét a devizahitelesek megsegítésére.

    12
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • Bár eredetileg csak Staudt és Jávor jelezte felszólalási szándékát, a fideszes Rogán Antal és a szocialista Szanyi Tibor is felszólalnak.

  • Demszkyt lecsukták, és nem vettük észre?

    Tállai András önkormányzati államtitkár kampánybeszédnek minősítette Jávor felszólalását. A rendszer átalakításánál szerinte fontosabb annak vizsgálata, hogy mi történt az elmúlt húsz évben. Szerinte nem biztos, hogy a hiba a rendszerben van, erre szerinte az is bizonyíték, hogy húsz év után a főpolgármester meg sem méreti magát. Ezután botlott egyet a nyelve, arról beszélt, hogy Budapest az egyetlen város, aminek a főpolgármestere börtönben van. Később ezt javította. Mondandója lényege ugyanakkor az volt, hogy nem a rendszer rossz, hanem Demszky volt rossz főpolgármester.

    hi12
    Fotó: Huszti István
  • Jávor Benedek, az LMP főpolgármester-jelöltje a Fidesz elmúlt száznapos teljesítményének bírálatával kezdte felszólalását, kifogásolta, hogy a választási rendszer átalakításával és a közmédia elfoglalásával voltak elfoglalva, miközben Budapest a kétszintű önkormányzati rendszer hibái miatt nem képes fejlődni. Jávort érdekelné, hogy milyen átalakításokra készül a Fidesz a főváros önkormányzati rendszerében. Mint mondta, Tarlós István eddig legalább három javaslatban beszélt már kerületösszevonásokról, ám programjában erről szó sincs. Attól tart, hogy a Fidesz majd csak az eredmények tükrében kíván csak változtatni az aktuális érdekei szerint az önkormányzati rendszeren.

    hi11
    Fotó: Huszti István
  • Keszkenő.

    "Önkormányzatiság, végállomás?" – címmel szólalt fel napirend előtt Staudt Gábor, a Jobbik főpolgármester-jelöltje. Arról beszélt, hogy az elmúlt húsz év "bűnöket halmozott fel" az önkormányzatisággal szemben, amely immár az összeomlás határán van. Szerinte a kormányok kötelező kormányzati feladatokat "oktrojáltak" az önkormányzatokra. A helyzetre az sem megoldás, hogy ha "narancsba borul az ország", mivel "a felelősséget nem lehet elkendőzni". Az önkormányzatok eladósodtak, ráadásul svájci frankban, aminek az árfolyama "a Fidesz felelőtlen politikája miatt" elszabadult. "Milyen intézkedésekkel próbálja megakadályozni a kormány az önkormányzatok összeomlását" – kérdezte, majd Demszky Gábor főpolgármesteri tevékenységének bírálatára tért át. Budapest is az összeomlás szélén van. Ezután Tarlós Istvánt bírálta, aki szerinte többször is kiállt "egykori elvtársa", Demszky Gábor mellett, utóbbit ő egyébként börtönbe küldene. Ezután arra panaszkodott, hogy hétfőn egy késsel felfegyverzett támadó megtámadta egyik standjukat, és "komoly kárt, ötszázezer forintot" okozott.

    hi13
    Fotó: Huszti István
  • Eddig tolta a bringát a debütálásán, két óra elteltével vette a bajszát és lelépett a pódiumról. Elkolbászolok utána, hátha ott sztorizik a hátsó folyosón. Közben Harrach Péter egy órával ezelőtt kimondott szavai csengenek a fülemben: "A kis kábítószer is kábítószer". Bár látnoknak bizonyulna, de kiforgattam minden zsebem, és tök üresek.

    hi15
    Fotó: Huszti István
  • A Nap Sajtóközleménye szerint "Nik Kershaw is a gyümölcslevekre esküszik, de kortyolna némi minőségi bort is, na meg jöhetnek szendvicsek és némi rágcsa is." Kövér viszont nem rágja a bajszát! És tuti, hogy sosem használná a visszataszító "rágcsa" szót. Ha képes fenntartani ezt a száraz humorral átszőtt, közepesen visszafogott modort, kellemes házelnök is lehet belőle, mondom ezt úgy, hogy még nem került igazán nehéz helyzetbe. A kérdés továbbra is csak annyi, hogy minek házelnöknek lenni olyannak, aki vár még valamit az élettől.

    hi10
    Fotó: Huszti István
  • Ehej, uhnyem.

    Óriási fába vágta Magyarország a fejszéjét tavasszal. Szükség van az együttműködés képességére, és ez nem arról szól, hogy mindenki ugyanoda szavazzon. Köszönet és tisztelet hangján kér együttműködést mindenkitől.

  • Minden nehézség ellenére még mindig a házelnök a nap embere.

    Paul Young és kísérete az egészséges táplálkozást néhány adag chipsszel bolondítja, na meg fél üveg whiskey is lecsúszna a koncert után. Kövér Lászlót ilyesmi nem kísérti meg: úgy ül a pulpituson, mint aki 20-25 éve házelnökösödik. A házelnökség egyébként borzalmas dolog lehet, képtelen vagyok felfogni, hogyan vállalhatta el egy ennyire agilis és impulzív ember.

  • "Említette a cigánybűnözés kifejezést is, sajnálom hogy a magyar parlamentnek erről kell gondolkodnia, szerintem ez nem kívánatos. A valóságot meg kell nevezni – mondja Orbán –, de az elfogadhatatlan, hogy ha valaki valaminek születik, akkor potenciális bűnözőként kezeljék. Az emberi méltóság szempontjából mindannyian egyenlőek vagyunk."

    08
    Fotó: Barakonyi Szabolcs
  • A politikusi álláshalmozás nem drága, de meg kell fontolni. A külföldi cégek esetében fontos, hogy olyan technológiákat hoznak az országba, ami nélkülük itt nem lenne. Azt kell előnyben részesíteni "aki olyat hoz, ami nincs itt meg". Azt kell elvárni, hogy tisztességes adót és bért fizessenek. Az EU-n belül ennél többet kívánni nem lehet.

  • A jó oldalon állunk.

    Afganisztán kapcsán nem a kivonulás kérdését ajánlja megvitatni, hanem azt, hogyan védje meg magát az ország. Szövetségi rendszerben vagy magányosan? Előbbi olcsóbb, külföldi szerepvállalással jár és nagyobb biztonságot nyújt.

  • Muci.

    A nyugdíjbiztosítók államosítását fontos kérdésnek tartja. Meg kell védeni a nyugdíjasokat, nem lehet figyelmen kívüli hagyni a magánpénztárak faramuci helyzetét. De meg kell várni az EU-s döntést arról, hogyan lehet a költségvetésben elszámolni a magánpéztárakba érkező pénzeket.

  • Aki szegény, az a legszegényebb.

    A hitelek felmondását Orbán Viktor nem támogatja, nem lehet nem visszafizetni. Orbán szerint morális és racionális érvek is szólnak amellett, hogy az adósságot vissza kell fizetni. "A legszegényebbek mennének először tönkre" – mondja a jobbikos javaslat várható hatásáról.

    hi09
    Fotó: Huszti István
  • A politikai álláshalmozásról azt mondja, majd a kisebb parlamentről szóló szabályok részletezésekor térjenek vissza rá.