Különleges horgásztanyák 10 millió alatt

Több mint 200 horgásztanya eladó országszerte. Klímás, panorámás, saját stéges, csónakos, szuper tetőtérrel rendelkező tatai kis házat és óriási terasszal, kemencével, fóliasátorral felszerelt felsőpáhoki nyaralót is mutatunk. Egyik sem kerül többe 10 millió forintnál. 

Széles és értő közönsége van Magyarországon a horgászatnak, az igényeket pedig szerencsére megannyi tó és folyó képes kiszolgálni Győr-Moson-Sopron megyétől a Dél-Alföldig. 

Az ingatlankínálat is igyekszik követni az aktuális trendeket, szinte minden árkategóriában bőven találunk eladó horgászparadicsomot – ez derült ki legalábbis, amikor rákerestünk az Otthontérkép adatbázisában erre a speciális szegmensre.

A valamivel több mint 200 találatból válogattunk néhány árban, fekvésben vagy extrák tekintetében különleges ajánlatot. 

Tatán a Derítő-tavon 8,5 millió forintért hirdetik ezt a hűtő-fűtő klímás, felújított, saját stéges 54 négyzetméteres házikót – korántsem csak a csend és a nyugalom szerelmeseinek, hanem akár befektetőknek is.

Kattints a képre még több fotóért!

Az ingatlanhoz saját csónak is és a tó egyik legjobban megközelíthető, saját parkolós stége tartozik.

Kattints a képre még több fotóért!

A házban konyha, fürdő, a tetőtérben nappali és háló található.

Kattints a képre még több fotóért!

Gyönyörű panoráma, szuperül felszerelt kisház. 

Tasson 6,2 millió forintért kínálják ezt a nyaralót teljes felszereléssel együtt, közvetlenül a Kiskunsági-főcsatorna partján. Bármilyen időjárási körülmények között jól megközelíthető, horgászni a kert végén álló stégről lehet. 

Kattints a képre még több fotóért!

A telek 330 négyzetméter, füvesített, tujákkal beültetett, és két épület található rajta. Területük összesen 70 négyzetméter. A vízellátást fúrt kút biztosítja, a villany be van kötve, a fűtés jelenleg szieszta kályhával történik, de kandallóval vagy vegyes tüzelésű kályhával is megoldható.

A horgásztaváról nevezetes Zalacsánytól nem messze hirdetik 7,99 millió forintért ezt az 50 négyzetméter alapterületű felsőpáhoki hétvégi házat. Könnyen megközelíthető, békés helyen fekszik, egy valamikori szőlőbirtok területén.

Kattints a képre még több fotóért!

A házat 3498 négyzetméternyi jó adottságokkal bíró, lankás, gyümölcsfákkal beültetett terület veszi körül, de van néhány sor csemege szőlő is.

Az eredeti hegyi pincére ráépítettek egy szintet, ahol egy szobát és erkélyt alakítottak ki. A földszinti bejárat előtt egy mintegy 30 négyzetméteres, térköves terasz terül el, de van gyönyörű épített kemence, bortárolásra is alkalmas pince és fólia sátor is.

Kattints a képre még több fotóért!

Mindez csupán néhány perc autóútra 

  1. a hévízi gyógyfürdőtől,
  2. Keszthelytől, a Balaton kulturális fővárosától,
  3. az új golfpályáról, kastélyairól és horgásztaváról nevezetes Zalacsánytól, illetve 
  4. a kehidakustányi élményfürdőtől.

 

Ajánlott ingatlanok


Mfor.hu legfrissebb cikkei

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Mégis ráhúzta Moszkva a terrortámadást Ukrajnára

Ez történt ma az orosz-ukrán háborúban és ahhoz kapcsolódóan.

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Megint javított a forint, lehet szaladni a váltókhoz

Erősödött a héten a forint, ami jó hír. De pezsgőt azért ne bontson!

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Produkciós irodájuk is van már Mészáros Lőrincéknek

Már csak az a kérdés, hogy mi lesz a produkció. Mészáros Lőrinc a feleségének is konkurenciát alapított.

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Eltűnt a Forbes-listáról Varga Judit és Novák Katalin

Lekerült a Forbes magazin legbefolyásosabb magyar nők listájáról közélet kategóriában Varga Judit és Novák Katalin.

© 2024 (v2.202102)