Bő egymilliót spórolhatunk a lakáshitelen
2017.10.19. 06:00 I MeNa

Bő egymilliót spórolhatunk a lakáshitelen

Bő fél éve jelentette be a jegybank, hogy bizonyos lakáshiteleket minősítéssel lát el, a cél az volt, hogy a hitelkamatok csökkenjenek ezáltal. Mivel egy kivételével az összes nagybank felfedte a kártyáit és legalább egy kategóriában megméretteti magát a fogyasztóbarát hitelek között, ezért megnéztük, hogy mire számíthatunk. Az eredmény csodás, ha jól választunk, akkor 1 millió is megfoghatunk a hitelen.

A hitelkalkulátorunk szerint tényként kezelhetjük, hogy ahol minősítést szereztek a bankok a hitelükkel, ott kategóriájuk legjobbjai lettek. A legtöbb bank az 5 és 10 éves kamatfixálásra pályázott a hitelével, de volt példa ennél rövidebb, de ennél hosszabb kamatrögzítésre is. Nem véletlen egyébként, hogy olyan nagy a verseny az 5-10 éves kamatfixálásnál, hiszen a piaci hiteleknél is volt nagy versengés a bankok között.

2_41.jpg

Egy átlagosnak tekinthető szituációt néztünk meg, és azok alapján hasonlítottuk össze az elérhető lakáshiteleket. Mint látható, a fogyasztóbarát lakáshitelek között is van bank és bank között különbség, de kamatperiódustól függően az induló kamat 3,2-6,0% között szóródik. Ehhez képest jelenleg a piaci hitelek kamata 3,9-6,7% között alakul.

Szándékosan azt is feltüntettük, hogy mi lesz a pénzügyi előnyünk, ha a legjobb nem minősített hitel helyett a legjobb minősített fogyasztóbarát hitelt választjuk. A teljes visszafizetésben most becsléseink szerint 0,5-1,1 millió forintot spórolhatunk. Ez azt jelenti, hogy a 14,4-18,4 millió forintos visszafizetés helyett megúszhatjuk a hitelfelvételt 13,7-17,3 millió forintos teljes költséggel.

Nem kell külön hangoztatnunk, hogy mennyire sokat jelenthet, ha a számunkra legkedvezőbb hitelt találjuk meg. Ezért is tanácsoljuk azt, hogy feltétlenül hasonlítsuk össze a bankok ajánlatait, mert most mutattuk be, hogy egy jó döntéssel bő 1 milliót is spórolhatunk. Egy hitelkalkulátor nagy segítségünkre tud lenni, mert kézzelfogható pénzügyi előnyt jelent, nagyobb idő- és pénzráfordítás nélkül. Továbbá vannak olyan szakértő kollégáink, akik képesek a legbonyolultabb kérdésre is megoldást adni.

Már láthatók a jegybank intézkedésének hatásai

A jegybank 2017 májusában jelentette be, hogy a lakáshitelek egy részét minősítéssel láthatja el, ha a bank pályázik a címre. A cél az volt, hogy a banki verseny növekedése következtében a hitelkamatok is lecsökkenjenek. Először nem volt nagy tülekedés, de az utóbbi hónapokban egy kivételével az összes nagybank előállt a farbával, így meg tudjuk nézni, hogy mennyire volt előnyös a várakozás a fogyasztóbarát lakáshitelekre.

Kiderítettük, hogy a lakáshitel kalkulátorunk alapján a bejelentés előtt és most melyek a legjobb induló kamatozású hitelek, ha a kamatperiódus legalább 3 éves. Nem lehet meglepetés, hogy csökkentek az utóbbi hónapokban a kamatok, a legjobb piaci hitelekhez képet most már fél év után a fogyasztóbarát hitelek a példánkban átlagosan 0,87%-kal alacsonyabb kamattal érhetők el. A bejelentés idején a legjobb piaci hitelek kamata 3,9-6,7% között mozgott, míg most a fogyasztóbarát hitelek kamata 3,2—6,0% között.

Mivel a fogyasztóbarát hitelek esetében is az induló kamat kiszámításakor egy referenciakamathoz (a kamatrögzítés idejével azonos állampapír hozamához) mérik magukat a bankok, ezért részben volt hatása a kedvező folyamatokra a csökkenő kamatszintnek is. Az állampapírhozamok a vizsgált időszakokban átlagosan 0,41%-kal csökkentek, így a jegybank intézkedésének már rövid távon is kimutatható hatása volt a lakáshitelek kamatára, méghozzá számunkra előnyösen.

Nézd meg kalkulátorunkkal, hogy számodra melyik a legjobb lakáshitel!

Címkék: lakáshitel fogyasztóbarát lakáshitel