Vajon ez is eszünkbe jut lakáskereséskor?

Amikor új otthonunkat készülünk megtalálni, számtalan kritériumot sorolunk fel, melyekről úgy gondoljuk, hogy az új lakásnak mindenképp meg kell felelnie. Ezek közül az első természetesen a lokáció, és ha már itt tartunk, a közlekedés is.

Nem mindegy ugyanis, hogy mekkora távolságot kell naponta megtennünk a munkahelyünk, iskola, óvoda és a lakásunk között. De vajon tényleg a kilométerek számítanak? Lakhatunk ugyanis a munkahelyünktől mindössze 5-10 kilométernyire, ha minden reggel és délután 1-1 órát kell ülnünk a dugóban, már nem is biztos, hogy érdemes kiköltöznünk a békés kertvárosba. Ahhoz tehát, hogy jól válasszunk, a távolságot időben is fel kell mérnünk, és mérlegelnünk kell, hogy az utazással töltött idő, a csendes kertvárosi környezet vagy az alacsonyabb négyzetméterárak a fontosabbak számunkra.

Sorházi lakás 500 méterre az M2-estől, Dunakeszin

Még több képért kattintson a fotóra!

Így mérjük az utazással töltött időt pontosan!

Ahhoz, hogy az ingázással töltött időt pontosan meg tudjuk határozni, abban az időben kell lemérnünk, amikor várhatóan majd reggelenként munkába indulunk, délutánonként pedig haza. Szánjuk rá az időt, és próbáljunk csúcsidőben eljutni a kiszemelt lakás elől a munkahelyünkre majd vissza.

Ha azt tapasztaljuk, hogy jóval lassabban haladtunk, mint vártuk, akkor se adjuk fel! Mérjük fel, mennyi idő alatt jutnánk be tömegközlekedéssel, vagy biciklivel, vagy keressünk egy kicsivel hosszabb, de kevésbé forgalmas útvonalat.

Családi ház 300 méterre a Kelenföldi busz megállójától, Érden

Még több képért kattintson a fotóra!

Ha többen vagyunk bonyolultabb

Egy család esetében persze ennél jóval bonyolultabb a helyzet, hiszen nehéz lehet olyan lakást találni, ami mindkét szülő munkahelyéhez, sőt még a gyerekek iskolájához, óvodájához is közel van. Ilyenkor a jó iskolák környéke lehet a döntő.

Megéri az utazás egy nagyobb, kertes vagy olcsóbb lakásért?

Kertvárosi vagy az agglomerációban elhelyezkedő lakást választhatunk azért, mert mást nem engedhetünk meg magunknak. Ilyenkor egyértelműnek tűnik a döntés, de ekkor is érdemes mérlegelnünk, hogy autóval vagy inkább tömegközlekedéssel próbálunk eljutni a munkahelyünkre. Hiába lesz ugyanis alacsonyabb a törlesztőrészletünk, ha annyival többet költünk majd benzinre.

Lakóparki ház, ahol majdnem a porta elől indul a busz az Árpád hídhoz, Piliscsabán

Még több képért kattintson a fotóra!

Vannak azonban, akik azért választják a kertvárost vagy az agglomerációt, mert itt nagyobb, kertes házat kaphatnak egy belvárosi kis lakás áráért, vagy egyszerűen csak szeretnék legalább az otthon töltött időt a nagyvárosi nyüzsgés helyett békésebb, nyugodtabb környezetben tölteni.

De kérdés, hogy megéri-e egy nagyobb, kertes házba költözni, ha az ingázással annyi időnk elmegy, hogy nem is tudjuk kiélvezni? Megéri-e csendes, kertvárosi környezetben élni, ha közben el kell viselnünk a dugóban töltött stresszes órákat? A választ mindenkinek magának kell megadnia, ha mérlegelte az érveket pro és kontra.

Gyönyörű ház átlagár alatt 10 percre a vasútállomástól, Vecsésen

Még több képért kattintson a fotóra!

Tömegközlekedéssel akár kikapcsolódás is lehet

Ha dugóban araszolva kell eljutnunk reggel a munkahelyünkre, akkor már reggel stresszesen, rosszkedvűen kezdhetjük a napot, ami a teljesítményünkre is kihat. És ha ugyanezt kell hazafelé is eljátszanunk, akkor nem tudjuk letenni a munkahelyi gondokat, és olyan feszülten érünk haza, hogy azt családi kapcsolataink is megsínylik.

Tömegközlekedés esetében azonban akár jól ki is használhatjuk ezt az időt. Munkába menet például elolvashatjuk, megválaszolhatjuk e-mailjeinket, így ha késünk is (mert esetleg a busz is dugóba került), akkor is előrébb leszünk a munkával. A hazautat pedig tölthetjük kikapcsolódással, ha viszünk magunkkal egy jó könyvet, így nem a munkahelyi stresszt zúdítjuk majd családtagjaink nyakába.