Törzsolvasótokként azért írok nektek, mert Agrippa férjének címzett nyílt levelénél libabőrös lettem, mintha a saját be nem következett életem olvastam volna végig.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

Ha ön is rendszeresen olvassa a Randiblogot, akkor bizonyára rémlik még Agrippa levele, de persze az se gond, ha nem, klikkeljen ide, és olvassa el most! A véletlen úgy hozta, hogy a mai posztban megjelenő levél beküldőjének szintén egy görögös álnév jutott: a Héra keresztnév.

Héra beszámolójának két fő témája van, egyrészt, hogy férje családja, illetve különösen az anyós milyen hatással volt a házasságra, másrészt pedig az edzésről és az azt kiegészítő tevékenységekről lesz szó, amint arról Agrippa is írt, és amint arra a címnek választott idézet is utal. Biztosra vesszünk, hogy nem Héra az egyetlen, akinek hasonló problémákkal kellett szembenéznie a kapcsolatában – ha ön is tudna mesélni, kérjük tegye! A leveleket elsősorban e-mailben várjuk, íme a Randiblog szokásos címe:

Írjon nekünk, itt a címünk:
randi kukac mail.velvet.hu

A 30-at még nem betöltve túl vagyok egy 5 évet felölelő/felemésztő házasságon, kevesebb lettem egy nárcisztikus, borderline személyiségzavaros férjjel, egy 20 grammos aranygyűrűvel, több lettem egy refluxszal és tudom, milyen feltételekből nem engedek férfival kapcsolatban többé.

A volt férjemmel kapcsolatban feltűnhetett volna elsőként, hogy egyedülnevelt, egyke gyerekként személyzetként manipulálja az édesanyját és két nagyszülőjét, akik elfogultságból, akár könnyek közt is, de rajongva megbocsátanak neki, ha szétveri a lakást azért, ha az anyját pofozza fel azért („csak így tért észhez édesanya, kellett ez neki, igényli, hogy tudja, hol a helye” – csak hogy idézzem). Az exanyósom mindennap kiadta az ukázt az évek alatt vagy személyesen, vagy telefonon a férjemnek (legtöbbször cukormázasan ellenem). A szemembe szuperkedves volt mindig és a fiát fényezte, hogy „a tökéletes férfi”, én pedig miatta szerencsés vagyok.

Miután szóba jött az esküvő, 3,5 év után hetekig próbálta róla(m) lebeszélni, közben kilátásba helyeződött egy saját vállalkozásom, pálfordulás következett be, és mintha az ő esküvőjét kellett volna megszervezni a saját fiával megházasodva, akkora pozitív beleéléssel üdvözölte a házasságkötést. Az esküvőnkön próbált engem túlöltözni, a dekoráción keresztül, a gyűrűink stílusán át, a tortánk ízéhez is adta a kéretlen tanácsokat. A férjem hozzászólása mindehhez, miután kiborult nálam a bili, annyi volt: „édesanya ilyen, a jószándék vezérli, csak túl sok benne a szeretet”. Már itt hanyatt-homlok menekülnöm kellett volna. De nem az anyósom a fő oka a válásunknak.

Az exférjem babaarcú, kék tomhárdis szemvágású, magas, sportos testalkatú, napbarnítottra szolizott bőrű, frizurára, manikűrre, testszőrzetre, parfümre túl háklis, sportosan elegánsan öltöző pasi. 10-ből 9 nő megfordul utána.

Heti 7 napból 6-ot Budapest egyik legelitebb edzőtermében edzett reggelente a megismerkedésünktől kezdve, egy évig én is vele tartottam edzeni, elsősorban az újdonság varázsa és a hasznosan eltöltött, közös idő, ami motivált, nincs súlyproblémám, de nőként mindig van hova formálódni.

1 év közös edzés után feltűnt, hogy ő erős testképzavarral küzd, sose volt elég izmos, elég szálkás, sose volt semmi elég nagy rajta. Már nem volt elég a zsírégető meg a fehérjeshake és a csirkerizs napi 6-szor, 3 liter folyadékkal. Ha együtt mentünk le hajnalban a terembe, már nem barátnőjeként beszélt velem, hanem ócsárolt (mikor panaszkodtam a számomra már fájdalmas súlyzós edzés miatt), hogy ha nincs előttem edzés közben egy testépítő nő példaképként és a fejlődésért cserébe nem esik jól a fájdalom, akkor a k....anyámért járok ide. Itt is menekülnöm kellett volna. Helyette dühből végigedzettem és az öltözőben pár könnycseppet letusoltam. Nem sokat jártam már vele ezek után edzeni, akkor egy lusta tehénnek lettem titulálva.

És itt jött képbe „A KÚRA”. Egy nap tőle szokatlan módon elém állt, hogy előre is elnézést kér, de ő mostanában ingadozó hangulatú lesz, lehet, hogy többször lesz agresszív, mint kéne, és nem az én hibám, hogy nem lesz szex hónapokig, de arra kér, legyek megértő, és ő szeret. Jöttek a fecskendők és a cuccok. Kúra és tisztítókúra váltotta egymást. Ezt a családja teljesen természetesen kezelte (feltételezem, már előttem is, évek óta), volt, hogy a nagyi ment el a fecskendőkért a gyógyszertárba. Ha feszültebb volt a kelleténél velem nap közben, akkor a haver lakásán sörrel és spanglival lazult el a nap végén. Miután szépen, majd később csúnyábban közöltem vele, hogy ez mennyire beteges és oldjuk meg a bajait, kérjünk orvosi segítséget, végigcsinálom vele a leszokást, mert a régi énjét ismerve tudom, hogy jó páros tudunk lenni, visszatámadott és engem akart pszichiáterhez küldeni.

A szülinapomon 12 óra munkából hazaesve szintén valamiért a k.... anyámba kívánt és arcon vágott a keménykötésű házassági oklevelünkkel. Akkor hazaküldtem a lakásába, és egy év önmarcangolás után tudtam, hogy másnap nekiállok megírni a válókeresetet. A válásunk egy külön misét megérne.

Agrippának azt üzenem, hogy maximálisan felnézek rá, amiért ilyen erős, és tiszta értékrenddel éli tovább az életét, példát mutatva ezzel a gyermekeinek!

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Előre is elnézést kér, de ő mostanában többször lesz agresszív

Olvasónk férje a rengeteg edzés mellé egyszercsak belekezdett egy kúrába: „jöttek a fecskendők és a cuccok.” Nem lett jó vége.

5 · Jun 24, 2018 03:23pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments