Ő is komoly kapcsolatot keres – havi 500.000 forint támogatást várna

Az utóbbi, rémes randikat átélt hölgyek leveleire reagálnék pár sorral, amit tényleg pár sornak szánok, aztán meglátjuk.

Ivó álnevű olvasónk azért írt, mert az utóbbi időben inkább női olvasónk meséltek randizási tapasztalataikról – elsősorban a negatív élményekről. Persze tudjuk, hogy a netes társkeresés nemcsak a nők számára veszélyes terep, szóval Ivó nélkül se voltak illúzióink arról, hogy milyen a társkeresés világa egy harmincas férfi szemével nézve, de még így is megdöbbentünk jópár sztorin-részleten, amit az alábbi levél tartalmaz. Ha ön is hasonlóan meglepődik, vagy ha még durvábbat tudna mesélni, kérjük, írjon nekünk a Randiblog e-mailcímére! Ez a rovat az önök által beküldött levelekből épül fel, ezúttal önön a sor, ha van kedve, mondja el a magáét ön is!

„Üzenném: a férfioldalon se jobb a helyzet, szóval vagy nagyon elkerüljük egymást, vagy ha találkoznak is útjaink, a kommunikációs csatornánk nincs összehangolva, vagy én nem tudom, mi a helyzet manapság.

36 éves, nőtlen, gyermektelen, jóvágású(nak mondott), sportos férfi vagyok, stabil munkahelyen, vezető pozícióban, fix+prémium fizetéssel, lakással (nem garzonnal), autóval, hitelmentesen, és komoly kapcsolatot keresek – bocsi, ezeket csak azért osztom meg, hogy valahogy éreztessem, a boxok kipipálva, megfelelek az elvárásoknak. Aztán kiderül: mégse.

Baráti körben nálam ismerkedés kizárt, mindenki házas, már második gyerek is úton stb. Sokat melózom, eljárni tinédzserek közé 30 alatt lehet egy ideig poén, de nekem már másra van szükségem. Jöjjön a netrandi...

Eleve a terepszemlénél, mikor sorra futom át az adatlapokat, na szóval már ott felszalad a szemöldököm. Persze rákattintok a csöcsös-segges képre, mert mégis pasiból vagyok, de aztán jön a felismerés, hogy lehet, hogy pasi vagyok, de nem töketlenkedő tinédzser. Persze, csóváltam a fejem a sokszor inkább közönséges, mintsem izgató képek láttán, és nem éreztem késztetést, hogy felvegyem a kapcsolatot az illetővel.

A bemutatkozásokról (ha van egyáltalán) ne is beszéljünk. Értem, ismerjelek meg, ha akarok valamit írjak, meg IGAZI FÉRFIT keresel, aki tanult, művelt, intelligens, de te 3 értelmes mondatot nem tudtál kanyarítani magadról.

Akkor lépjünk tovább az első pár levélváltásig. Semmi kedvem már hónapokig levelezni. Kialakul a nőkben és bennem is egy kép a másikról, belelátunk a másikba magunk által elképzelt dolgokat, idealizálunk, amik csalódásként hullanak szét az első (pár) találka után. Szóval azt mondom, találkozzunk személyesen, a többi eldől. Sok hölgynek persze ez nem szimpatikus, jönnek az „előbb ismerkedjünk még” szöveggel.

Jöhet a randi, ha válaszoltál egyáltalán a levelemre, beszélgettünk kicsit, és kölcsönös a szimpátia. Számos nem tudom hova tenni, kiábrándító viselkedésbe futottam bele.

Rendkívül csinos, okos és tanult hölgy közölte a második találkozón, hogy úgy érzi, meg tudna kedvelni, és ő is komoly kapcsolatot keres, de ahhoz, hogy a jelenlegi életét hátrahagyja, stabil anyagi háttérre lenne szüksége – havi 500.000 forint támogatást várna. Ja és ebben nincs benne a gyerek költsége (ha lesz).

A hölgy legalább konkrét és egyenes volt, akadnak olyanok, akik finoman puhatolóznak, mit tudnék biztosítani. Hol dolgozom, el tudnék-e értük menni a kocsimmal (így!!!) a randi előtt. Hol lakom, merre voltam nyaralni...

Értem én, hogy fontos az anyagi biztonság, amit reális mértékben garantálni tudok, de ne keverjük már össze az anyagiassággal. Miért lett egy olyan érzésem a rossz tapasztalataim miatt, hogy a kedves, intelligens, csinos hölgyeknek szó szerint ára van? Én egy kapcsolatomban sem hagytam, de még barát barátnőimnek sem, hogy étteremben, nyaraláson, egyéb programokon ők fizessenek. Szeretek a párom kedvében járni kisebb-nagyobb dolgokkal, de könyörgöm, ne ez legyen már a kapcsolatunk mozgatórugója, hogy tudok-e valaki feneke alá autót rakni.

De tudjátok mit, ezzel sincs még gond, elfogadom! Hanem jöhet, hogy cserébe mit nyújtasz... Ugyanis sok nő „csak” csinos, bombatestű és erre alapoz. Van, akinek ez elég lehet, nekem nem. Akadnak, akik, kiegészítve az előző kategóriát, intelligensek, lehet velük beszélgetni, de az életük céltalan, jóformán kiégtek, és csak az anyagi dolgokban látják a megváltást... nem is kívánok többet kategorizálni, nehogy megkapjam az általánosításért, hogy mekkora szemét vagyok. Szóval kérdezem: hol vagytok TI, többi, rendes, nem arcpirítóan anyagias NŐK (így nagybetűvel), saját élettel, elképzelésekkel a jövőt illetőleg...?”