Noha mi magyarok igencsak kedveljük a sört és a pálinkát, elsősorban inkább boros nemzetként szeretünk tekinteni magunkra. Most, hogy itt a nyár, folynak is a fröccsök literszámra, de ahhoz, hogy büszkén vállaljuk, hogy az alkoholfogyasztás a kultúránk szerves részét képezi, nem árt olykor némi fejlődést is mutatnunk a témában. Tehát, ha kicsit újítani szeretnénk, itt az idő, hogy a megszokott piák mellett egy évek óta közelítő trendet is gyorsan a magunkévá tegyünk.

Ne aggódjon, nem fogunk teljesen elrugaszkodni a boros valóságtól, a külföldön egyre nagyobb teret hódító frosé nevű koktél alapja ugyanis – nem meglepő módon – a rosé. Itt a különbség az eredeti italhoz képest csupán annyi, hogy fel van turbózva némi jégkásával, ezért a fr a szó elején, amely logikus módon a frozent, azaz a fagyottat jelzi. De persze nemcsak bor és jégkása az egész, a frosé egymillió módon elkészíthető, de mi, lévén, kezdők vagyunk, inkább a nem túl bonyolult alaprecepttel ismertetnénk meg önt elsőként.

Az elkészítéséhez turmixgépet javasolnak, amelybe kellő mennyiségű rozé mellé gyümölcsöket, cukrot és némi jeget pakolunk, majd az egészet összedolgozzuk, és stílusos koktélospohárba öntve rögtön ihatjuk is. A dinnye a legkedveltebb összetevője egyébként, ami még színvilágában is illik a roséhoz, de állítólag ízében még inkább. Amire azonban sok helyen felhívják a figyelmet, hogy ez a pia rettentően sunyi: finom, gyümölcsös karaktere miatt igencsak itatja magát, amit ha túlzásba viszünk, nem leszünk túl szimpatikusak a környezetünk számára

Summer is in full swing! Celebrate with this refreshing Watermelon Frosé. 🤤 Link in bio for more! 🍷

PeopleTV (@peopletv) által megosztott bejegyzés,

A pontos recept így hangzik tehát: 3 és fél bögre jégkocka, másfél bögre összedarabolt, mag nélküli görögdinnye, negyed bögre cukor, két bögre rosé. Ezeket kell a turmixgépben összekeverni, és kész is. Ha akar, tehet szörpöket és egyéb alkoholtartalmú italt is bele, és tuti lesz az élvezet.

Ha pedig nem inni, hanem nyalni vagy rágni szeret, készíthet az alapanyagokból fagyit, de gumicukrot is, íme: 

Ha a fentiek nem hozták meg kellőképp a kedvét a froséhoz, motiválja a tudat, hogy egyre több híresség fogyasztja (alant Brie Larson kezében láthatja), szóval ha ön is megkóstolja, pontosan úgy fog berúgni, akár egy sztár. Vagy nem. De legalább finom.

Went to NOLA for the movie, stayed for the Frose. 📷: @alexandergreenwald

Brie (@brielarson) által megosztott bejegyzés,