Rokker Zsoltti, azaz Erdei Sándor, indult a miskolci időközi választásokon, amin ugyan nem nyert, viszont így is belekóstolhatott a politikusi létbe. Többek között megtapasztalhatta, mennyire vonzóvá tehet valakit, ha politikai pályára lép. A Blikknek ugyanis arról beszélt, hogy miután bejelentette, hogy indul, ismeretlen nők kezdtek el vagina és egyéb meztelen szelfiket küldözgetni neki.

Korábban is előfordult, hogy egy fellépésem után hölgyek szerettek volna megismerkedni velem, és bevallom, azon is csodálkoztam, de most már kezdem magam jóképűnek látni. Sejtettem, hogy a politika is csajozós műfaj, na de ennyire? Még Zalaegerszegről is jött vaginaszelfi, de az messze van, addig nem megyek fogadóórára. Hajdú-Bihar megye közelebb volna, és egy ottani, nem szégyenlős hölgyrajongóm a szívemhez is szólt, amikor azt írta: Láttalak egy riportban, és magával ragadott a személyiséged

- magyarázta a humoristából lett politikus a lapnak, aki azt is hozzátette, bár nem szégyenlős, ebbe ő is belepirult. Majd a végére feltette az adekvát, de zavarba ejtő kérdést:

Ha kívánatos hölgyek ilyen obszcén képeket küldözgetnek a miskolci választókerület képviselőjelöltjének, akkor miket kaphatnak a honatyák?

Erdei egyébként a lapnak néhányat meg is mutatott a fotók közül, így ha ezekre is kíváncsi, kattintson ide!