Abszolút igaza van a Borsnak, hogy figyelemmel kíséri Nagy Alekosz Facebookját, mert a Való Világ legemlékezetesebb győztese rendszeresen posztol valamit, amin az ember gondolkodóba esik, hogy ebből most vajon mennyit kell komolyan venni

A legfrissebb posztok arról szólnak, hogy Nagy Alekoszt hirtelen zavarni kezdte, hogy a háza 1986 óta „bepucolatlan”, ezért most „közbeszerzési tindert” hirdetett meg (nem, nem tendert), aminek a lényege az volt, hogy valaki lécci vakolja be a házát ingyen. Nyilván nem tolongtak a jelentkezők, ezért nem maradt más hátra, az egykori realitysztár úgy döntött, dolgozni fog, mégpedig testőrként, illetve magánnyomozóként.

A szolgáltatások ára 280 ezer forint havonta, azonban reméljük, hogy a  „borítékban!” kitétel nem arra vonatkozik, hogy Alekosz feketén szeretne dolgozni. Mindenesetre a pénzre már csak azért is szüksége van, mert 2011 óta fával fűt, szóval:

Most olyan vagyonos idősödő üzletasszonyok jelentkezését várom, akik nyugodt lelkiismerettel bíznák rám vagyonukat, készpénzüket, ékszereiket, lakásukat. Természetesen, saját magukat is beleértve! Kísérést és teljes felügyeletet vállalok! Privát jellegű magánnyomozás és megfigyelés, követés az árban. Diszkréció garantált!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Nagy Alekosz havi 280 ezerért vállal magánnyomozói és testőri megbízásokat

Csodás hírek vannak ma reggelre az idősödő nőket szolgálni vágyó Alekosz mellé: Kis Grófónak fogszabályzója lett, Demcsák Zsuzsa nem szereti a csokit.

142 · Jun 25, 2018 07:49am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

És még:

  • És a hét brékingjét is a Bors szállította le: Kis Grófónak fogszabályzója lett. „Grófo közösségi oldalát böngészve azonban egy fogszabályzónak látszó tárgyat véltünk felfedezni, és sokat látott szemeink nem is tréfáltak meg minket.
  • Kétségbeesett üzenetben kér segítséget a magyar műsorvezető”, írja a Blikk. A nagy dráma annyi, hogy Szebeni István elvesztette a mobiltelefonját. Az erre vonatkozó „kétségbeesett üzenet” azóta eltűnt a Facebookról, szóval erről a frenetikus sztoriról lemaradtunk.
  • Szintén a Blikkből tudjuk, hogy Demcsák Zsuzsa nem szereti a csokit, viszont hetente négy napon edz, és a tévézés mellett angolt tanít.

Mi már most érezzük, hogy ez egy fantasztikusan jó hét lesz!