Mai lapszemlénket sajnos egy szomorú hírrel kell kezdenünk: péntek délután 18 óra 44 perc körül frontálisan ütközött Audijával Pityinger László, Dopeman. A barátnőjével utazott, amikor Dunakeszin, a Pálya utcában karambolozott egy Suzukival, amelynek sofőrje egy idős nő volt. Az asszonyt és Dopemant is kórházba kellett szállítani.

A rapper testvére, Pityinger Péter a 24.hu-nak elmondta, hogy bátyja komoly térdsérülést szenvedett, ezen felül a kezén égési sérülések vannak, és a fejét is beütötte, amikor kinyílt a légzsák.

A Pest Megyei RFK szóvivője a lapnak azt mondta, a baleset körülményeit a továbbiakban a Dunakeszi Rendőrkapitányság vizsgálja.

A sajnálatos eseményen túl a következőket írják még a lapok: 

  • Gáspár Győző január 7. óta nem szedi a gyógyszereit, amelyeket a pánikbetegségére írtak fel neki. Orvosi döntés volt a leszokás, ő mégis most, három hónap után érzi azt, hogy komoly elvonási tünetei vannak. (Sztár Magazin)
  • A Bors  arról tartott értekezést az egyik cikkében, hogy Marsi Anikónak nem befelé, hanem kifelé szárították a haját a Tényekben, ezért úgy fest, mint Kudlik Júlia. Oké. 
  • Varga Viktor 30 éves, és már nem vonzzák az egyéjszakás kalandok. (Blikk)
  • Vasvári Luxus Vivien külföldön tartózkodik, így lehet, hogy nem Magyarországon fog szülni, spekulál a Bors.
  • Janza Kata volt pasija, Pesák Ádám szerepet kapott a Barátok köztben, amit a Blikk szerint épp a színésznőnek köszönhet, ugyanis "ő biztatta arra, hogy menjen el a castingra". (Blikk)
  • Azt írja a Blikk, hogy Cicciolina fia nem tud munkát találni Olaszországban, állítólag azért, mert a munkaadók azt feltételezik, hogy a híres szülei miatt nincs szüksége pénzre. (??????)