Mai lapszemlénk első híre, hogy Kiss Ramóna influenzás lett. De ez biztos, hogy nem valami sima influenzácska volt, hanem az a brutális, vérmes fajta, ami miatt még orvosi felügyelet alá is került. A színésznő  azt mondja, már megszokta, hiszen minden lázas betegséggel kórházba szokott kerülni, de ez most annyira durva volt, hogy el sem tudta képzelni, hogy ilyen borzalmas lehet az influenza. Pedig de:

Iszonyatos volt! Alig láttam a fájdalomtól. Mintha ki akart volna fordulni mind a két szemgolyóm.

A megdöbbentő élethelyzetről a Blikk számolt be.

Lássuk, mit írnak még a lapok! 

  • Muri Enikő a Blikknek adott interjújában elmondta, hogy rengeteget dolgozik, amióta ő lett a Sugarloaf énekesnője, de nem is bánja, mert állítólag a zenekar segítségével teljesedett ki. A sok elfoglaltság mellett nincs ideje a magánéletére, amibe így most bele sem férne egy új kapcsolat. 
  • Boros Lajos egy hete pacemakert kapott, mert sokat szédült, és lassú volt a pulzusa. A szerkezetet Ferinek nevezte el. Mivel sokszor volt rosszul az utóbbi időben, ezért árulni kezdte az autóját, ami nagyon fontos a lelkének, így csak rajongónak hajlandó eladni. Ha a műsorvezető ínyének vérellátásáról és a fogai lazaságáról is szeretne többet megtudni, akkor a Bors cikkét ajánljuk figyelmébe
  • A Blikk ír róla, hogy a nagy sikerű Jimmy-musicalben is fellépő Zámbó Krisztián az egész országnak megadta a mobilszámát. Ha ön is szeretne neki üzenetet írni (nem, kéretlen telefonhívásokra nem kíváncsi), akkor az Instáján megtekintheti az elérhetőségét. 
  • Drámai vallomás felütéssel írja meg a Blikk, hogy Pápai Jocinak nem mindig volt elég pénze új cipőre. 
  • A drámai után egy meglepő vallomással is szolgál a lap: Csonka András nem bánná, ha egyszer apa lenne, bár amíg nincs társa, egy kutyáról is nehezen tudna gondoskodni, mondja. 
Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Kiss Ramóna: mintha ki akart volna fordulni mindkét szemgolyóm

Boros Lajos Ferinek hívja a pacemakerét, Muri Enikőnek nincs ideje pasizni, Zámbó Krisztián pedig az egész világnak megadta a mobilszámát.

4 · Feb 22, 2018 09:06am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments