Jennifer Aniston már négy napja bejelentette, hogy két és fél év házasság után szakítottak férjével, Justin Theroux-val. Mivel pedig éveken keresztül sokat bizonygatták, hogy mennyire szeretik egymást és milyen jól megvannak együtt, a nyilvánosság teljesen értetlenül áll a válás híre előtt. Főleg, hogy a két híresség nem adott semmilyen magyarázatot arra, hogy miért ment tönkre a külső szemlélő számára nagyon szépnek és harmonikusnak tűnő házasságuk

Ám, mint az ilyen bizonytalan helyzetekben általában, gyorsan felbukkant néhány állítólagos ismerős, akik különböző lapoknak nyilatkoztak arról, hogy mi vezetett az álompár szakításához - akik egy elmélet szerint egyébként nem is voltak házasok. Na, de lássuk is a lehetséges okokat!

1. Nem tudtak megegyezni abban, hol lakjanak

Egy informátor az ET Online-nak készségesen elmagyarázta, hogy a Jennifer-Theroux házasság lenagyobb problémája az volt, hogy míg a színésznő Los Angelesben szeretett volna élni, a férfi inkább New Yorkot részesítette előnyben. Ez pedig végül megoldhatatlan ellentétnek bizonyult. A forrás elmondta, mindkettejüknek megvoltak a maguk indokai. Anistont állítólag a szokásosnál is több lesifotós üldözte New Yorkban, így nem tudta ott otthonosan érezni magát. Ezzel szemben Theroux, ha nem a feleségével volt, szinte észrevétlenül mozoghatott a városban, ahol egyébként az összes közeli barátja él és akiket nem szívesen hagyott volna el.

2. Nem hozta közelebb őket egymáshoz a külön tölött idő

Nem kizárt, hogy a lakhelykérdés tényleg nagy szerepet játszott a szakításban, hiszen egy másik informátor, aki a Us Weeklynek nyilatkozott, szintén a New York vs. Los Angeles problémáról beszélt. Az előző forrással megegyezően kiemelte, hogy Aniston és Theroux más-más helyeken érezték jól magukat, majd azt is hozzátette, hogy tettek egy kísérletet arra, hogy ebből előnyt kovácsoljanak. A meg nem nevezett ismerős szerint Aniston egy ponton kifejezetten bátorította a férjét arra, hogy lakjon csak nyugodtan New Yorkban, tette ezt abban a reményben, hogy a sok külön töltött idő alatt jobban fog hiányozni a férfinak. De ez a terv végül nem jött be.

3. Elég jól elvoltak egymás nélkül

Szintén a lakhelyvita elméleteket erősíti a TMZ megfigyelése, miszerint Jennifer Aniston egy ideje már meg sem látogatta a férjét New Yorkban. Az utolsó ilyen alkalom októberben volt. Eközben pedig a pár mindkét tagja elég jól elvolt egymás nélkül az Egyesült Államok két különböző partján. Persze ebből a különélésből a nyilvánosság nem sokat érzékelt, márciusban például a színésznő még a közös házukat is megmutatta és bár a férfi nem szerepelt a fotókon, simán hihető volt, hogy a 15 millió dolláros vityillóban együtt éldegélnek boldogan.

4. Mindent megtettek, de nem lehetett már mit megmenteni

Szintén az Us Weekly információja, hogy a pár keményen dolgozott azon, hogy a megromlott kapcsolatot helyrehozzák. Ám, mikor látták, hogy erre egyedül képtelenek, baráti segítséget kértek. Egy állítólagos ismerősük szerint, 2017 végén elutaztak Mexikóba Jason Batemannal és a feleségével, az útra pedig kifejezetten azért került sor, hogy megoldják a problémákat. A vakációra egyfajta ultimátumként is tekintettek, azaz, hogy csak akkor maradnak együtt, ha mexikói út beváltja a hozzáfüzött reményeket. Mint látható, nem váltotta be.

5. Brad Pitt szingli

Van jó pár ultra, akiknek még mindig meggyőzdésük, hogy Jennifer Aniston és Brad Pitt voltak a legfantasztikusabb celebpár, most pedig eljött az ő idejük. Azt követően, hogy a színésznő bejelntette a válást elég hamar ellepték az internetet a vicces és a teljesen komoly posztok is arról, hogy Pitt végre szingli és kiheverte Angelia Jolie-t, úgyhogy ennek biztos köze van Aniston váláshoz. Mi ezt egy kicsit kevésbé érezzük erős érvelésnek, mint azt, hogy nem tudtak a lakhelyükről dönteni, mindenesetre állítólag Aniston és Pitt egy ideje tényleg újra felvették a kapcsolatot egymással.

Forrás: YourTango

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
De, miért, miért, miért?! 5 lehetséges ok, ami Jennifer Anistonék váláshoz vezetett

Bár a színésznő nem nyilatkozott a válás miértjéről, sok névtelen ismerőse mégis megszólalt, hogy megmagyarázza a megmagyarázhatatlant.

9 · Feb 19, 2018 03:12pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments