Jó reggelt, lapszemlénk következik, tartson velünk! 

Damu Roland

A Story magazin arról ír, hogy Damu Roland mostanában konyhai kisegítőként dolgozik, de mellette azért szinkronizálni is szokott. Azt mondja, a magyaros étterem több pénzt fizet neki, mint a színészet általában. 

Vasárnap, hétfőn, kedden, szerdán tizenhárom órától éjfélig vagyok bent, csütörtök, péntek, szombaton délután háromtól hajnali kettőig. Baromi jó a társaság, nagyon kedves emberek, nem művészek. Nekem most ez nagyon jó, biztonságot ad

- mondja, amit akár úgy is érthetnénk, hogy szerinte a művészek nem olyan kedves emberek. 

Kozsó

Kozsót eddig a Zöld Teknős nevű teaházában elkövetett nagyüzemű áramlopás mellett sikkasztással is megvádolták, de a Story szerint újabb bűncselekmény miatt nyomoz utána a rendőrség. Az ok, hogy egy korábbi alkalmazottja azért jelentette fel, mert állítása szerint őt és az üzletvezetőt arra próbálta kényszeríteni, hogy változtassák meg az ellene tett tanúvallomásukat. Mivel a rendőrség megalapozottnak találta a nő kijelentését, mostantól kényszerítés hatósági eljárásban bűntett kísérletével is gyanúsítják. 

Oszter Sándor

Oszter Sándorról kiderült, hogy nem Failoni Donatella az első felesége, mert még annak idején, 21 éves korában elvett egy másik nőt, aki miatt a család kitagadta, de a nő is megcsalta, idézi a Blikk a Star Magazint.

 Jimmy-musical

A Pintér Tibor rendezte musical körül elég nagy felhajtás van mostanában, így azért is, mert állítólag a készítők nem kértek engedélyt arra, hogy a benne szereplő dalokat feldolgozzák. Az egyik ilyen dalszerzőt, Kaszás Pétert Joós István, a Magneoton ügyvezetője képviseli, aki a Borsnak azt nyilatkozta, hogy jóhiszeműen várják Pintér Tibor ajánlatát, a dalok előadásához ugyanis engedély szükségeltetik. Pintér szerint azonban elég, hogy aláírtak egy szerződést Zámbó Krisztiánnal és Edittel, így úgy tervezi, hogy a musicalt mindenképp be fogják mutatni.