Jó reggelt, a napot ma is lapszemlénkkel indítjuk, tartson velünk! 

Garázdaság miatt körözést adott ki Bárdosi Sándor ellen a Budapest Környéki Törvényszék büntetésvégrehajtási csoportja, írta meg a 24.hu. Ugyan feltételezhető, hogy annak a 2014-es ügynek lehet köze az élethelyzethez, amikor a magyar kempószövetség feljelentette őt garázdaságért, ennek ellenére a kétszeres Európa-bajnok és olimpiai ezüstérmes birkózó azt nyilatkozta a lapnak, hogy ő egyáltalán nem érti, mi zajlik most körülötte. 

Azt állítja, hogy a két és fél évvel ezelőtti ügyével kapcsolatban mindent elrendezett, befizetett, és el is felejtett. Ugyanakkor fel van háborodva azért, hogy olyan dolgok miatt kell magyarázkodnia, amelyek nem is igazak. 

Frissítés: visszavonták az elfogató parancsot a sportoló ellen. Erről először maga Bárdosi számolt be Facebook-oldalán, majd a rendőrség közleményben is megerősítette a hírt. 

„A Budapest Környéki Törvényszék Büntetés Végrehajtási Csoportja visszavonta az elfogatóparancsot B. S. ellen.

A Budapest Környéki Törvényszék Büntetés Végrehajtási Csoportja (BV Csoport) 2017. december 14. napján elfogatóparancsot bocsátott ki B. S. ellen, akit a Budakörnyéki Járásbíróság 2016. február 25-i elsőfokú határozatával, majd a Budapest Környéki Törvényszék mint másodfokú bíróság 2016. október 27-én meghozott jogerős ítéletével, garázdaság vétsége és testi sértés vétsége miatt, 250 ezer forint pénzbüntetésre és 80 óra közérdekű munkára ítélt.

A pénzbüntetés egy részét az elítélt megfizette, azonban a fennmaradó összeg befizetetlen maradt, ezért a bíróság a pénzbüntetést szabadságvesztésre változtatta át. A BV Csoport a végrehajtás érdekében elfogatóparancsot bocsátott ki B. S.-el szemben.

Figyelemmel arra, hogy időközben a pénzbüntetés fennmaradó részének befizetése megtörtént, az elfogatóparancsot a BV Csoport visszavonta"

- idézte a Budapest Környéki Törvényszék közleményét a Blikk

Tekintsük meg, mi történt még a magyar celebvilágban, nehogy véletlenül lemaradjon!

Ördög Nórát  méhek csipkedték meg elefántamászás közben Ázsiában, de mivel nem allergiás rájuk, ezért némi kellemetlenségen kívül más nem érte. Videoblogjukban látható az eset.

Aztán a  Blikk ír arról, hogy Kovács Patrícia nem reklámoz fogyasztószert. Ezt így önmagában egész könnyű elhinni, a színésznő azonban mégis magyarázkodni kényszerült, amikor észrevette, hogy egy román cég celebekkel késztett interjúkkal reklámozza termékét, ugyanúgy, ahogy ezt annak idején Tóth Verával és Ábel Anitával is megtették. Az alapvető probléma ezekkel az interjúkkal viszont az, hogy nem történtek meg. Ezért Kovács Patrícia jogi útra terelte az ügyet, és közben mindenkit biztosított Instagramján, hogy ő sokkal inkább az egészséges ételek és a mozgás híve.

Földes Eszter a Facebook-on jelentette be, hogy Lovasi Andrással közös gyermekét várja, és nagyon boldogok. 

A Blikk szerint Budapest, Siófok és Dunaújváros lehet az a három város, ahol a meggyilkolt Novozánszki Fanni holttestét kiemelt figyelemmel keresi a rendőrség. A lap azért feltétezei ezt, mert a gyanúsított állítólag ezeken a helyeken járt november végén.

 

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Már nem körözi a rendőrség Bárdosi Sándort

Kovács Patrícia nevével visszaéltek, Lovasi András és Földes Eszter pedig közös gyereküket várják.

0 · Dec 15, 2017 08:04am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments