Ha szokták olvasni Európa blogunkat, akkor bizonyára többször találkoztak már Dániel történetével. Ő fiatalon Bécsbe költözött, és megosztotta velünk, hogyan alakult az élete külföldön. Most azért írt nekünk, mert pontosan öt éve, hogy elhagyta Magyarországot – így szedte össze gondolatait arról, megérte-e.
Napra pontosan ma van öt éve, hogy határátkelő lettem. Az elmúlt esztendők főbb történéseit a korábbi posztjaimban már különböző helyeken leírtam, ezen írásom inkább egy összefoglaló, és válasz arra, hogy megérte-e és arra, hogy hazamennék-e belátható időn belül.
Aki nem akar sokat olvasni, annak a válaszok a fenti két kérdésre sorrendben: igen, nem.
Igen, megérte kijönni, mert a dolgaim úgy alakultak, ahogy terveztem, tudtam és tudok egyről a kettőre jutni, tudok előre tervezni, s nem érzem úgy, hogy bármiben hiányt szenvednék. Mindenhez, ami szerettem volna elérni, elég voltam én, nem kellett egy jó helyen levő ismerős, vagy valaki, aki „okosba“ majd megoldja nekem. Lettek itt is nagyon közeli barátaim, akik nem egy nehéz napomon segítettek át, és előbb tették fel a „mi újság veled“ kérdést, mint azok, akikkel azelőtt otthon együtt nőttem fel.
Nem mennék haza, mert Magyarország az akkori állapotokhoz képest meg mélyebbre süllyedt, mindaz, ami akkor elűzött otthonról, nem lett egy hajszálnyit sem jobb, sőt egy sor új bicskanyitogató intézkedés történt, melyek bár rövid hazalátogatásaim idején nem annyira, de hosszabb otthon töltött idő alatt hamar szembeötlenek. Nem is a status quo az, ami elkeserít, hanem az, hogy halvány jele sincs annak, hogy belátható időn belül változna bármi is.
Az elmúlt fél évtized szinte úgy telt, hogy észre sem vettem. Mintha tegnap lett volna, hogy kiszálltam a kocsiból az első munkahelyem előtt, és bementem a portán. Akkor még közelebb voltam a húszhoz, ma már közelebb vagyok a harminchoz. Ilyen számadásos helyzetekben adódik a kérdés, „na, és mit tudsz felmutatni?“.
Tanultam. Rengeteget. A nyelvtudás, ami a leginkább kézzelfogható , ugyanis németül nagyjából anyanyelvi szinten tudok. Szakmailag is sokat fejlődtem: a kezdetkor csak elméleti tudással felvértezett egyetemista voltam, de ma már odaülhetek egy addig ismeretlen projekt elé, és nagy valószínűséggel nem fog beletörni a bicskám. Rengeteg helyen jártam a világban, ahová azokból a lehetőségekből, amelyek otthon voltak, biztos nem jutottam volna el. Rengeteg új embert ismertem meg, volt akivel csak rövid ideig tartottam, van, akivel évek óta tartom a kapcsolatot.
Ilyen kerek évfordulón szokás a jövőbe is tekinteni:
úgy érzem, itt a helyem továbbra is, haza nem megyek.
A munkahelyemen megannyi lehetőség vár, hogy fejlődjek és új kihívások elé állítsam magam. A következő években lassan aktuálissá válik a családalapítás kérdése is, amely magába foglalja a házasság, lakás, gyermekvállalás hármasát. A tervezhető jövő miatt azonban pozitívan látom ezt is, és minden esélyem megvan rá, hogy a következő évek is sikeresek legyenek.