Esther Adina Sash, a 30 éves, New York-ban élő zsidó nő, szinte naponta találkozik azzal, hogy leribancozzák, mert túl hosszú parókát hord. A parókára azért van szüksége, mert a zsidó vallás úgy rendelkezik, hogy nők  az esküvőjük után nyilvánosan nem mutathatják meg a hajukat, ezzel is jelezve azt, hogy hűek a férjükhöz. Ezt a törvényt egyesek úgy tartják be, hogy kendőt hordanak, mások a parókás megoldást választják. A hagyomány szerint ezeknek a műhajaknak illik viszonylag rövidnek lenniük, körülbelül vállig érőnek, és törekedni kell arra, hogy ne legyenek feltűnőek. Egyre több fiatal feleség azonban szembemegy ezzel a tradícióval és hosszú parókát választ, ahogy Sash is, ennek pedig gyakran nagyon kellemetlen következményei vannak. Erről mesélt több nő is a New York Postnak.

Az emberek állandóan azt mondják, minél hosszabb, annál kurvásabb

– meséli Sash a lapnak. Ám a fiatal nő néha még ennél is durvább beszólásokat kap amiatt, hogy ezt a típusú parókát részesíti előnyben:

Ezzel szemben:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

✡️ You know the feeling. It’s Shabbos morning and you’re getting ready for the meal. Or you’re going Shul 🕍 It’s tempting to reach into your Makeup bag for a little touchup. @shabbosshimmer is a line of powder makeup that has Rabbinical approval for use on Shabbos and Yom Tov. 🎨Choose from a selection of pigmented powders - Order today to receive 18% off your order with coupon FlatbushGirl18 (Link in Bio) #sponsored ⚠️ There are different views from different poskim regarding using cosmetics on Shabbos. You are encouraged to follow the opinions that you feel comfortable with. #shabbos #sabbath #pigment #color #powder #rabbi #jewish #kosher #makeup #cosmetics #vibrant #bobhaircut #wig #bangs #bob #colorful #mua #shorthair

Esther Adina Sash (@flatbushgirl) által megosztott bejegyzés,

Sash, akinek közel 40 ezer követője van az Instagramon, kapott már olyan kommentet is, hogy fojtsa inkább vízbe magát, ahelyett, hogy fiatal, még házasság előtt álló, lányoknak rossz példát mutat a megjelenésével.

A 33 éves Gitty Berger szintén szeret hosszú parókát viselni, de már megtanulta, hogy ezt nem teheti meg bárhol. Elmondása szerint a hosszú műhajakat csak akkor veszi fel, ha nem a saját környékén van.

Ha elmész egy helyi pizzériába egy hosszú parókában, akkor az emberek beszélni fognak rólad, jelentenek a gyerekeid iskolájában és a zsinagógában, és hívogatni kezdik a férjedet

– meséli.

Ám még ennél is kellemetlenebb helyzetbe kerülhet egy nő, sőt egy család, a hosszú paróka miatt. A 34 éves Esther arról mesélt, hogy pár évvel ezelőtt azért nem adtak el nekik egy házat, mert nem az eladónak nem tetszett a külseje.

Azt mondták, elijesztenénk a többi vásárlót, nekik pedig el kell adniuk a házakat

– számolt be az esetről a nő.

A kellemetlenségek ellenére így is egyre több fiatal feleség gondolja úgy, hogy felesleges annyira szigorúan betartani a parókaviselés hagyományait.

Ortodox nő vagyok, aki ragaszkodni szeretne a tradíciókhoz, de nem értem, miért kéne ehhez úgy kinéznem, mintha a Hegedűs a háztetőnből jöttem volna

– mondja, a 28 éves Mindy Meyer, aki azt is hozzáteszi, igyekszik nem foglalkozni mások véleményével, ugyanis hisz abban, hogy amíg teszi, amit tennie kell, csak Isten ítélkezhet felette.