Megtették a szükséges jogi lépéseket a szülők, akiknek a babáját felpofozta egy pap ahelyett, hogy inkább csendben megkeresztelte volna, idézi a francia Huffington Postot a 24.hu.

Az esetről nem sok információ áll rendelkezésre azon túl, hogy Franciaország valamelyik templomában történt, a család ugyanis nem szeretné nyilvánosságra hozni sem a helyszínt, sem pedig az érintettek neveit. Ugyanakkor a videó, amely az ominózus pillanatot megörökítette, sokkal több információt tartalmaz, mint bármely más, számunkra lényegtelen részlet. A kisfiú az anyukája karjában várja, hogy megkereszteljék, de ahogy minden gyerek, úgy ő sincs lenyűgözve az élethelyzettől.

A pap épp a keresztelés menetét vázolja a szülőknek, a zokogó gyerek azonban eltereli a figyelmét. Először kedves simogatással próbálja megnyugtatni, de amikor konstatálja, hogy a módszere eredménytelen, erősen megszorongatja a fejét. Mivel ez sem bizonyul hatékony megoldásnak, felpofozza a gyereket. A fentiek tükrében mérlegelje, hogy meg akarja-e nézni az azóta vírusként terjedő videót, vagy inkább elhiszi, amit írunk, a látvány ugyanis több mint vérlázító.