Biztos érezte már úgy egy-egy brutál ivászat után, hogy teljesen kifordult önmagából, és amit tett, az csakis az alkohol csúnyagonosz hatásának volt köszönhető. Eszerint az agysejtgyilkoló ital tehet arról, ha éppen az asztalon táncol nyakkendővel a fején félmeztelenül, vagy a túlcsorduló szeretet jegyében mindenkire rámászik, aki szembejön, de az alkohol hibáztatható azért is, amikor kisírt szemű drámakirálynőként szűköl egy sötét sarokban, vagy épp mindenkinek kegyetlenül az arcába tolja a véleményét, ha érdekel valakit, ha nem.  

Nos, van egy rossz hírünk: ezeknek a tetteknek semmi köze az alkoholhoz, ön bizony ilyen személyiség, barátkozzon meg vele. Legalábbis ezt tanácsolják a Missouri és a Purdue Egyetem kutatói, akik 156 személyen tesztelték elméletüket, az eredményeiket pedig a Clinical Psychological Science-ben publikálták még 2017-ben. Tanulmányukban arra kívántak rávilágítani, hogy hiába hisszük, részeg alteregónk véletlenül sem tőlünk különálló személyiség. Sőt, gyakorlatilag nem is létezik olyan, hogy részeg alteregó, hiába próbáljuk egy kellemetlen végkifejlettel zárult éjszaka minden pillanatát rákenni. 

A kísérletben tehát 156 személy vett részt, akik előzetesen számot adtak arról, milyennek találják a valós és milyennek az ittas jellemüket. Két héttel később a csapat felét leitatták a laborban, míg a többiek csak valami lónyálat kaptak. Beszélgetniük kellett egymással, játékokat és feladatokat végrehajtaniuk, amelyek alapján folyamatosan értékelhették egymás személyiségét és annak változásait.

Utólag a részeg alanyoknál megfigyelhető volt, hogy az esetek nagy többségében a sajátjuktól egészen eltérő személyiségjegyekkel ruházták fel magukat akkor, amikor ittak, és sokkal több változást véltek felfedezni magukon, mint a külső szemlélők. Ez azt jelenti, hogy részegen úgy érezték, nem önmaguk, csak a körülmények (vagyis az alkohol) áldozatai. Meglepő módon azonban a kísérletben részt vevő józan személyek semmiféle személyiségbeli változást nem tapasztaltak a józan és a kapatos alanyok viselkedésében, ami a kutatóknak is egyértelmű válaszul szolgált a kérdésben. 

A kísérletet egy öt tényezős modellen keresztül végezték, amely tényezőkből minden esetben csakis egy jelent meg az összes (részeg) alanynál: az extraverzió. Tehát - nem meglepő - az emberek sokkal nyitottabbak és extravertáltabbak lesznek azután, hogy isznak, de nem változnak meg annyira, hogy a viselkedésükben más, rájuk amúgy nem jellemző jegyek jelenjenek meg. Tehát, ha egy haverja azt mondja, hogy bocs a tegnap éjszakáért, részegen mindig idióta vagyok, ne higgyen neki, mert józanul is az. Sajnáljuk.

(Curiosity)