23 éves férfi olvasótok vagyok. Nagyon rég óta követem a Randiblogot, jó olvasni, hogy mások is érzik magukat olyannak, mint én. A kevés közül ez az egyik, amiben teljes mértékben egyet tudok érteni Brúnóval: örülök, hogy vagytok. Viszont az írásának többi részével szinte teljesen képtelen vagyok azonosulni, ennek okát szeretném most kifejteni.

Ez itt a Randiblog Inbox

A Randiblognak ebben a posztsorozatában olvasóink névtelenül, e-mailben beküldött leveleit közöljük, minimális változtatással, tartalmi ellenőrzés nélkül. Ezeket tehát nem a Velvet szerkesztősége írja. Ha bármilyen kérdése maradt, kattintson ide!

A fenti bekezdés Előd álnevű olvasónk levelének bevezetője, a Brúnó írását tartalmazó korábbi posztnak a címe az volt, hogy Tudom hol a helyem. Prostikkal szexelek, ha ön olvasta, bizonyára emlékszik rá. Elődnek nagyon köszönjük a kedves üdvözlést, és mi is örülünk, hogy végre írt nekünk! Természetesen neki sem ez az igazi neve, dehát a címnek választott vallomás után nyilván senki nem csodálkozik, hogy ő is álnéven szerepel a Randiblogban.

Pedig közben meg Előd igazából egy irigylésre méltó fiatalember, amit persze nem ő mond, hanem mi bocsátjuk előre. Hogy miért, azt nem áruljuk el, hadd mesélje el ő. Ön is szívesen mesélne? Kérjük, írjon a Randiblog e-mailcímére!

Tudni kell rólam, hogy, mint gondolom sok fiúnak, a tinédzser korom közepe felé volt az a pillanat, amikor a tükörbe nézve rájöttem, csúnya vagyok. Ez fokozódott azzal, hogy míg a körülöttem lévők kivállasodtak, férfiasodtak, én az elmúlt 8-9 évben alig változtam, egyedül az öregedés jelei kezdtek megmutatkozni rajtam (kopaszodás, ízületi panaszok). Ennek következtében a magabiztos fiatalkori beszédstílusom, ami a külsőm ellenére még néha be is jött lányoknál, mára halk, motyogós és enyhén dadogós lett. A személyiségem még megmaradt alfa részeit pedig könnyedén elnyomják az ezekből fakadó szorongások. A péniszméretem, talán mondanom sem kell, átlag alatti. (Ennek jelentőségét vitatni lehet, de azzal hogy ezt leírtam, gondolom világossá vált, hogy nekem mi a véleményem erről.) Tippeljetek, kinek a fényképe áll az értelmező kéziszótárban a „Béta” szó mellett...

Nem szeretném tovább szaporítani a szót, de képet akartam adni magamról, hogy amikor azt mondom, nem csak hogy van remény, de megéri a számtalan sikertelen próbálkozás után a következő randira is elmenni, akkor ne tűnjek hiteltelennek.

Ugyanis már több mint hat éve párkapcsolatban élek, van egy gyönyörű barátnőm, és bár az élet mindig tartogat nehézségeket (mondom ezt „vén” 23 éves fejjel), elmondhatom azt, amit kevés Randiblog-bejegyzésben láttam leírva: boldog vagyok.

És ennek két fontos tanulsága van számomra, amiben nem tudok Brúnóval egyet érteni (és amit szerintem ő tagad az levelében), az első az, hogy megéri keresni azt az embert, akit tudsz szeretni, és akit nem csak hogy boldoggá tudsz tenni, de boldoggá is akarsz tenni. Nem hiszem, hogy valaki egyedül lehetne ilyen boldog.

A második az, hogy nem csak hogy jó ilyen társat találni, de szerintem akármilyen jószándékú ember meg tud találni ilyen társat. Brúnó szerint a párkeresés nem nektek (nekünk) való, én azt mondom, vannak társkeresési módszerek, amik ezekkel a tulajdonságokkal kevésbé sikeresek, míg vannak, amik sikeresebbek. (Ahogy kevés a kisnövésű sztárkosaras, és kevés a magas és szekrényméretű sikeres zsoké is.)

Szerintem olyan környezetben és módszerrel érdemes ismerkedni, ahol rá van a „célszemély” kényszerítve arra, hogy belső tulajdonságokat is észrevegyen. Nincs azzal semmi bajom, ha valaki egyéb információ híján külsőségek alapján ítél (ez a másik pont, amiben egyet kell értsek Búnóval), hiszen ha két ismeretlen ízű ételt raknak elénk, a számunkra gusztusosabbat választjuk. De nem hiszem el, hogy van olyan nő, akit ha boldoggá tudok tenni, szakítana mert nem vagyok szép vagy nincs házam. Illetve ennek a fordítottját sem hiszem el, hogy van olyan, akit ház és kocsi nélkül nem lehet boldoggá tenni (persze ha már együtt vagyok valakivel, szeretnék neki mindent megadni, ebben benne van a közös lakhely, de ilyenkor ő is tekintettel van arra, hogy nekem mik a lehetőségeim.) Hogy milyen környezet az, amiben szerintem ez lehetséges? Minden olyan, ahol beszélgetni kell a beszélgetős társkeresőktől a chatszobákon és a baráti körben sörözésen át egészen a könyvklub és társastáncórákig.

Még egy dolog van, amivel nem értek egyet Brúnó írásában: ő az igénytelen és a csúnya/rossz külső tulajdonságokkal rendelkezőt embert egy kalap alá veszi. Az igénytelenség egy hiba, amin mindenki változtatni tud. Ez vonatkozhat a tisztálkodástól kezdve az egész életstílusra is. Nem kell hozzá gazdagnak lenni, de időt és energiát kell rá szánni. De a csúnyaságon nem tudunk és talán nem is kell változtatni. Én hiszem, hogy aki igényes és jószándékú, az meg fogja találni azt a személyt, aki nem csak hogy észreveszi ezt benne, de szeretni is tudja ezért. Aki viszont nem ad magára, az ne csodálkozzon, ha messziről kerülik a nők, hiszen ez nem csak a külsőről, hanem a belsőről is sok mindent elmond.

Köszönöm, hogy ezt leírhattam, remélem nem tűnt ez egy fiatal gyerek álomvilágának, ha mégis, remélem, jót derültetek a naivitásomon. Mindenesetre én úgy gondolom, hogy ha nekem sikerült, akkor aztán tényleg akárkinek sikerülhet.

Ön is írna?

Véleményét, hozzáfűznivalóját és főleg saját tapasztalatait vagy történetét küldje be nekünk e-mailben! A Randiblog e-mailcímén folyamatosan várjuk az üzeneteket. A levelekkel kapcsolatos leggyakoribb kérdések válaszaiért pedig ide kattintson!