Azt hiszem, nem is érdemes bonyolítani a címben összefoglaltakat: szeretnék megosztani önökkel néhány igazán hasznos tapasztalatot, amivel tényleg a legboldogabbá teheti mindenki az „élete legboldogabb napját”.

Az elmúlt időszakban azon túl, hogy volt szerencsém részt venni néhány esküvőn, rengeteget segítettem a legjobb barátomnak megszervezni az övét. A pár mindent együtt csinált, együtt szervezett, csak a barátokat és néhány családtagot vontak be. A tapasztalataikból kiindulva és hogy végül mit sikerült megvalósítani abból, amit szerettek volna (elárulom: mindent!), összegyűjtöttem dolgokat, amik még jobbá tehetik a hangulatot és az egész élményt nem csak a vendégek, hanem elsősorban a menyasszony és vőlegény számára is.

Összeszedtem a szokásos dolgokat is, amit mindenki tud vagy legalábbis sejt, és remélem egy-két extrát is:

  • Fontos a helyszín, és fontos időben nekilátni a keresésnek. Ez köztudott, de érdemes megfogadni, amint megvan az elképzelés, mert a népszerű helyeket egy évvel előbb lefoglalják, ha pedig olyat találunk, ami tetszene, de nem bevált esküvői helyszín, a csendháborítás, rosszfej szomszédok és a hivatalos engedélyeztetés közbeszólhat.
  • Az időpont kitalálása után az időjárás a szabadtéri lakodalmaknál lutri. Ezt egy módon orvosolhatjuk, ha készítünk minden helyzetre forgatókönyvet, felkészítjük a vendégeket és magunkat a legrosszabbra is, és elfogadjuk, hogy akkor is lehet jó a buli, ha amúgy rossz idő tombol.
  • Érdemes végiggondolni a helyszínre jutás, az alvás és a hazajutás kérdését (akár már a helyszínválasztásnál), figyelembe véve az ország vagy a világ másik végén lakó rokonokat, barátokat.
  • Jól jön a vőfély! Ha nem is a hagyományos lakodalmat szeretnénk, jó, ha van egy olyan ember, aki hangos tud lenni és elmondja mi, miért, hogyan fog történni.
  • Ezen túl, ha saját szervezésű esküvőről van szó, érdemes minden apró részletnek egy felelőst választani, lehetőleg előre, aki az adott dologról és minden eleméről gondoskodik. Például az egyes játékok levezetése.
  • Állítsunk fel prioritási listát, mire vagyunk hajlandóak egy picit többet költeni, hol tudunk spórolni, mi az, amire azt mondhatjuk, ezt megérdemeljük, ez kell. Például a menyasszony ruhája lehet, hogy az egyik legnagyobb kiadás, de a hozzá illő legtökéletesebb cipőt egy bazársoron szerzi be nevetséges összegért.
  • Engedjük el az elvárásainkat! Legyen szó bármiről, a vőlegény zakójától kezdve a zene stílusán át a programokig stb. Ha a jegyespár meg tudja ezt lépni, akkor a vendégek is könnyen partnerek tudnak lenni bármiben.
  • Vonjuk be a barátainkat! A segítség mindig jól jön és ettől ők is jobban érzik, hogy milyen fontosak ebben az egészben.
  • A saját, egyedi ötletek és személyes játékok nagyon sokat dobnak a hangulaton. Például egy szentivánéji esküvőn egy hatalmas tábortűz és gyógynövények, jókívánságcetlik tűzbe dobálása nagyon hangulatos része a bulinak.
  • Önzőnek hangozhat, de sokat ad a végeredményhez, ha kihagyjuk az összes kötelező körös ismerőst, és csak olyan vendégeket hívunk, akikkel szívesen töltünk időt, szívesen nevetünk és táncolunk.
  • Ne stresszeljünk! Ha elengedjük magunkat és szimplán örülünk a helyzetnek és annak, hogy ez a sok ember mind velünk örül, annál több nem is kell a jó hangulathoz.

Persze, a legboldogabbá úgyis az az ember teszi az egészet, aki miatt erre adjuk a fejünket.