A Teréz körúti robbantásban megsérült két rendőr szerda este jelent meg először a nyilvánosság előtt azután, hogy tavaly szeptember 24-én szolgálat közben egy 23 éves férfi célzottan, egy házilag készített szögesbombát robbantott fel mellettük. A 23 éves rendőrnő életveszélyesen, 26 éves társa pedig súlyosan megsérült.

Majdnem egy hónappal a támadás után, október  18-án hagyhatták el a kórházat, de rehabilitációjuk még hosszabb időt vesz igénybe. Többek között ezért is rendeztek jótékonysági estet kedden este az Újszínházban, ahol mások mellett Tóth Vera is fellépett.

Szabina és Laci. Tegnap fotózkodtunk. Ők votak a körúti robbantásban megsérült rendőrök.. Nagyon, nagyon fiatalok még.. Értük énekeltünk az ÚjSzínházban. Szerencsére fizikailag jól vannak, de a mosoly mögött még sokszor felvillannak a múlt kegyetlen képei és még idő, míg a psziché és a lélek sebei begyógyulnak.. Nagyon drukkolok nektek, hogy ez hamar sikerüljön. Igazán kedves, jólelkű, jószándékú fiatalok vagytok, akik továbbra is szeretnék szolgálni a hazát, szeretnének tenni értünk és a biztonságunkért.. Azt hiszem ők az igazi hősök... Gyógyuljatok és nyerjétek vissza a bizalmatokat a világ felé... ❤️ Köszönöm kollégátoknak, D. Tóth Norbertnek, hogy összehozta az estet. Nagyon jó dolog làtni, hogy még mindig össze tudnak fogni az emberek és egy jó ügyért. Norbi nélkül ez nem ment volna. Nagyon köszönöm, hogy segíthettem, szolgálhattam, hogy aztán ti is szolgálni tudjatok..❤️

Tóth Vera (@verajuska) által közzétett fénykép,

Szerencsére fizikailag jól vannak, de a mosoly mögött még sokszor felvillannak a múlt kegyetlen képei és még idő, míg a psziché és a lélek sebei begyógyulnak... Nagyon drukkolok nektek, hogy ez hamar sikerüljön.

– írta az énekesnő. 

A hajtás alatt talál egy videót is, amiben a két rendőr megköszöni azt a rengeteg támogatást, amit az elmúlt hónapokban kaptak.