Október 19-én délután egy 27 éves nő, B. Zsanett magával vitte 17 éves barátnőjét egy közeli férfiismerőse lakására, a miskolci Avas lakótelepen. A két nő úgy gondolta, hogy sok pénzhez jutnak aznap, hiszen a 49 éves férfi már többször fizetett korábban B-nek, válogatott szexuális szolgálataiért, egy hármasszexért pedig még többet szerettek volna elkérni.

A nőknek hamarosan csalódniuk kellett, ismerősük rövid idő után közölte ugyanis, hogy nagyon örül nekik, maradjanak nyugodtan, 

de csak italozni, mert éppen nincs pénze. 

Édes bor mellé édes bosszú

B. és társa nem hagyták annyiban a dolgot, elhatározták – vagy előre kitervelték (ebben egyelőre ellentmondásos a vallomásuk) –, mindenképpen megszerzik a férfi értékeit, ha kell, akkor cselt alkalmaznak. Végül egy régi trükk is megtette. 

Az egyikük lefoglalta a férfit, míg társa altatót kevert a borába. A férfi kis idő elteltével el is aludt, majd reggel arra ébredt, hogy eltűnt a pénztárcája és mobiltelefonja.

– tudtuk meg a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőrség szóvivőjétől. 

Eközben B. Zsanettet hat gyermek várta otthon

A rendőrök fél nap leforgása alatt beazonosították és elfogták a két nőt. Megtudtuk: B. Zsanett előzetes letartóztatás helyett házi őrizetbe került, tekintettel arra, hogy hat gyermekről kell otthon gondoskodnia. 17 éves társát pedig visszavitték a nevelőintézetbe.