John Kelly Gentry Jr. még 1983-ban ölte meg akkori barátnőjét, Barbara Gerbert, illetve egy férfit, William Veith-et, akivel állítólag ugyancsak a barátságon túlmutató viszonyt folytatott. A rendőrség azóta sem tudta elkapni, de 30 év után újra elővették az ügyét, mert a tudomásokra jutott, hogy a férfi ma már nőként élhet.

Mondjuk ehhez képest - teljesen érthetetlen módon - egy olyan fantomképpel próbálnak a nyomára bukkanni, amin Gentry férfias énjét hangsúlyozzák, így kissé megnehezítik a lelkes lakosság dolgát. 

Tehát őt keresik, csak nőként:

Barbara Garbert 1983. április 12-én szúrták halálra a Michigan állambeli Summerfieldben lévő otthonában. John Gentry azért lett gyanús, mert a rendőrök megtalálták ujjlenyomatait a tetthelyen. A nyomok az ohiói Toledóba vezettek: innen került elő a 25 éves nő autója, amit gyilkosa lophatott el.

Utoljára apjának üzent

William Veith holttestére hat nap múlva bukkantak rá toledói érmeboltjában. A férfit, aki a nővel párhuzamosan volt John Gentry partnere, egy balta nyelével verték agyon. Neki szintén ellopták a kocsiját, amit aztán a indianai South Bendben találtak meg. John Gentry egy hónappal később Kaliforniából küldött képeslapot egy barátjának és édesapjának, azóta viszont semmit nem tudni róla. 

Még egy fantomkép, ezúttal sem kifejezetten nőies vonásokkal:

Nőnek öltözve élhet

A nyomozók úgy sejtik, hogy a gyilkos alaposan megváltoztatta külsejét, és Los Angelesbe költözött, hogy ne akadjanak a nyomára.

„Az elmúlt öt évben olyan információkhoz jutottunk, hogy nőnek öltözve Kaliforniában él”

– nyilatkozta Jeff Smith, az ügyben nyomozó seriff.

A másik lehetőség az, hogy már nincs életben, hiszen a gyilkosságok óta nem látták, ujjlenyomatai pedig hiába kerültek be az FBI adatbázisába, azokat sehonnan nem sikerült kimutatni.

Via Mirror