Szövetségi per indult az ellen a Rikers Island-ben dolgozó büntetés-végrehajtási felügyelő ellen, aki megerőszakolt egy női rabot a rabszállító buszban, írja a Gawker.

Az egészet gyakorlatilag közönség előtt tette, ugyanis egyik kollégáját rávette, hogy nézze végig a több mint húsz perces nemi erőszakot. A férfi, aki így tanúja volt a március 20-i támadásnak, semmit nem tett, hogy megakadályozza azt. Az őröknek csak a vezetéknevük ismert (Figueroa és Pearson), a férfiakat beperlő nő neve azonban egyelőre ismeretlen.

Az esetkor az áldozaton és a két tiszten kívül még öt férfi elítéltet szállított a busz Brooklynból a Rikers börtönig. Úgy kezdődött az egész, hogy az egyik rab lefizette az őrt, hogy hadd maradjon kettesben a nővel, mert szeretnének némi időt eltölteni egymással. Egész egyszerűen szexelni szerettek volna.

Figueroa úgy gondolta, ezek után ő is jogot formálhat a nőre, így végül a busz leghátsó ülésére taszította őt, aki hiába próbált védekezni, és végül csak azért könyörgött, hogy a férfi legalább húzzon óvszert. Az őr ezt persze nem tette meg, és azt mondta:

„Tartunk egy kis előadást Pearsonnak.”

A városi jogi osztály egyik szóvivője annyit reagált az esetre, hogy mindenkit ki fognak hallgatni, amint hivatalosan is megkapják az ügyet.

Az esemény után körülbelül egy hónappal Letitia James New York-i ügyvéd elmondta, hogy a legtöbb szexuális visszaélést a börtön személyzete között kell keresni, és hogy az esetek nagy része el sem jut a rendőrségig.

A börtön csak két incidenst jelentett a 116 panaszból, és egyet sem a 28 nemi erőszakból.

– mondta James.

A Rikers Island-i foglyok száma csökkent az elmúlt három évben, statisztika alapján az állítólagos szexuális visszaélések száma azonban nem csökkent ugyanebben az időszakban. A múlt hónapban egy másik jelentés is szólt arról, hogy milyen sokkoló mértéket ölt az erőszak a New York-i börtönökben.

Scott Stringer New York-i számvevő nyilatkozata szerint a rabtámadások száma 2014 óta 46 százalékot ugrott, míg a fogvatartottak elleni erőszakos fellépések száma 27 százalékkal nőtt.