Előzetes letartóztatásba került egy férfi, aki november elején egy

pár sérelmére követett el szexuális erőszakot

Győrben – írja a 24.hu.

A 42 éves támadó a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség pénteki tájékoztatása szerint egy bokros részen támadt rá egy párra az 1-es főúton. A férfit fejbe ütötte egy üveggel, majd őt és partnerét is megfenyegette késsel.

Egyelőre nem derült ki, hogy ezután pontosan mi történt, de az ügyészség úgy fogalmazott:

irányában megvalósuló szexuális tevékenység kifejtésére kényszerítette, illetve megverte őket.

Az ügyészség közlése szerint egy többszörösen büntetett előéletű férfiról van szó, akinek nincs bejelentett lakhelye, ezért a bűnismétlés veszélyén kívül tartani lehet attól is, hogy elszökne vagy elrejtőzne, esetleg megpróbálná befolyásolni a tanúkat, ezért indítványozták előzetes letartóztatást.