A Bors úgy tudja, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda egy magyar sztárfocistát idézett be az évek óta zajló prostibotrány okán. Két lány ugyanis azt vallotta, hogy a válogatott labdarúgó rendelte meg őket.

A lap szerint miközben Répás Lajos prostiügye kapcsán napok óta az örömlányokkal hempergő politikusokról folynak a találgatások, akad olyan országszerte ismert, sőt külföldön is ismert magyar sztár is, aki ugyancsak fennakadt a nyomozók hálóján. A focista neve – a politikusokéval ellentétben – szerepel a nyomozati anyagban, amelyből az is kiderül, hogy a sportolót Répás Lajos telefonja buktatta le: az elkobzott készülékből sikerült azonosítani őt és később az ügyfeleit is.

A focistának állítólag nem esett nehezére kifizetni a luxusprostik „tiszteletdíját”. Többször is rendelt szexpartnert a hálózattól. Amikor a két lányt kérte magának, édesapja telefonját használta. A sportolót tanúként idézték be az ügyben, de azt reagálta, hogy a megjelölt időpontban külföldi munkája miatt nem tud megjelenni. A nyomozók végül lemondtak a közismert kuncsaft kihallgatásáról, azzal az indokkal, hogy Répás ügye kapcsán nem indokolt a külföldi hatóságokhoz fordulni. A két lány esetében enélkül is bizonyítható a kerítés bűncselekménye.