Hét elején végre ítélet született a melbourni Alfio Anthony Granata ügyében, aki 2012-ben elrabolt egy 21 éves lányt, majd miközben hat héten át fogva tartotta szállodai szobájában, folyamatosan kínozta, bántalmazta és számos alkalommal követett el rajta nemi erőszakot. A bíró 17 év letöltendő börtönbüntetést szabott ki a férfira,  írja a Vocativ.

Az áldozat, egy holland turista, egy születésnapi bulin ismerkedett meg későbbi brutális kínzójával. Miután a férfi szállodai szobájába csalta, többet nem engedte el, és válogatott módszerekkel, lelki és fizikai terrorban tartotta 2012 novemberében és decemberében.

Többek között késsel egy keresztet vágott a fiatal nő homlokába, folyamatosan azzal fenyegette, hogy megöli, és számtalanszor megverte különböző tárgyakkal, amelyekkel néha meg is erőszakolta. Volt, hogy annyira súlyosan bántalmazta, hogy időlegesen megvakult, és enni sem tudott.

A szexrabszolgaként tartott nőnek a zuhanyzóban kellett aludnia, és Granata többször pórázt kötött a nyakába, amivel kutyaként vonszolta a szobában. A kínzásokat és a megalázásokat a súlyos metamfetamin-függő férfi  kamerával is rögzítette.

Az áldozat végül úgy tudott kiszabadulni fogvatartója markából, hogy öngyilkosságot próbált elkövetni, miközben a férfit is megszúrta.  A pár ekkor kénytelen volt mentőt hívni, akik végül elvitték a rettenetes állapotban lévő lányt, a férfit pedig a rendőrök elfogták.

Granata barátnője, Jennifer Peaston szintén jelen volt a kínzásoknál, ám végül a bíróság felmentette a bűnrészesség vádja alól, miután bizonyítást nyert, hogy a férfi őt is bántalmazta, és fenyegette.

Granata a jogerőssé vált ítélet szerint leghamarabb 13 év múlva folyamodhat feltételes szabadlábra helyezésért.