A CBS most 43 éves tudósítóját, Lara Logant 2011 februárjában a kairói tüntetések során támadta meg egy nagyobb, férfiakból álló csoport, majd csoportos nemi erőszakot követtek el rajta. Legalább 40 perc eltelt, mire Logant a segítségére hívott katonák ki tudták szabadítani a tömegből.

A brutális erőszak úgy tűnik, maradandó nyomot hagyott a tévés szervezetében, lelkileg és fizikailag is, ugyanis újra kórházba került, és egészségügyi problémáinak az eddigi információk szerint köze van a négy évvel ezelőtti támadáshoz, írja a Daily Telegraph.

A Breitbart szerint Logan évek óta szenved a támadás során elszenvedett sérülések komplikációitól. Ed Butowsky, aki a riporter családi barátja, arról mesélt a lapnak, hogy bár Logan azóta is folyamatosan dolgozik riporterként és neveli két gyermekét, közben állandóan kórházba jár, amióta visszatért Egyiptomból, és csak ebben az évben már négyszer szorult kezelésre.

A legutóbbiról több hírforrás is beszámolt, februárban belső vérzéssel és divertikulitisszel (bélgyulladás) kellett sürgősen beszállítani egy washingtoni kórházba. Jelenleg is egy fővárosi klinikán fekszik, ám az intézmény nevét a kérésére nem hozták nyilvánosságra.

Lara Logan 2011-ben Hoszni Mubarak lemondása után a kairói Tahrir térről tudósított a tömegből, amikor egy több száz főből álló csoport elszakította televíziós stábjától és a biztonsági őröktől.