A BBC legfrissebb híre szerint a halálos tragédiát okozó Andreas Lubitz egy évvel ezelőtt beszélt arról, hogy valamit tenni akar. „Egy nap tenni fogok valamit, ami megváltoztatja az egész rendszert, és mindenki meg fogja ismerni a nevemet, emlékezni fognak" –idézi a pilóta exbarátnőjét a Bildnek adott interjúból a BBC.

Az exbarátnője, a 26 éves légiutaskísérő megszólalt a lapnak, a nő öt hónapon át dolgozott együtt Lubitzcal. „Azért történhetett, mert megértette, hogy az egészségügyi problémái miatt a nagy álma, hogy a Lufthansánál kapitány legyen, gyakorlatilag lehetetlen" –mondta a nő a Bildnek. Az is kiderült, hogy a másodpilóta jól ismerte az Alpokot, többször is nyaralt a térségben egy repülő klubnál,  még kilencévesen is volt ott a szüleivel.

A Germanwings másodpilóta március 24-én egy Airbus A320 típusú repülőgépet szándékosan vezethette a hegynek, ami miatt 149 ember vesztette életét. A pilóta, Andreas Lubitz depresszióban szenvedett, mentális problémáit eltitkolta a munkaadói elől, korábban másfél évig pszichiátriai kezelés alatt állt.

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Online segítséget itt kaphat. Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.