Tegnap délután négy embert is elgázolt az Erzsébet térnél egy fiatal nő  egy Volvóval, miután hirtelen felhajtott a járdára, és több száz méteren mindent letarolt.

A Blikk megszólaltatta a gázoló autó tulajdonosát, akitől megtudták, a fiatal nő gyakorlatilag ellopta az autót, miközben jogosítványa sem volt.

„Csak pár perccel korábban hagytuk magára a kocsiban" - emlékezett vissza a neve elhallgatását kérő autótulaj, aki elmesélte, hogy egy ismerőséhez szaladt fel, utasát pedig az autóban hagyta, hogy várja meg. A nő ekkor átmászott a vezetőülésbe, sebességbe tett az autót és elhajtott, a dugóban először áttért a kerékpársávba, majd felhajtott a járdára.

Az autó fékezés nélkül, végül egy villanyoszlopnak ütközve állt meg, a lány először el is akart menekülni, de a rendőrök elfogták.