A Blikkben olvasható a ma este adásba kerülő Lakástalksow kis részlete, amikor Gáspár Laci első házasságáról beszél. Az énekes állítja, életében három komoly kapcsolata volt és mind a három házassággal végződött. Azt is hozzáteszi, hogy most a legboldogabb. Nem így volt ez az első házassága idején, amikor 17 évesen a szegénység elől menekülve, kényszerből nősült meg.

Egy játszótéren, a hintában ülve kértem meg, emlékszem, azt mondta, ennél jobban nem lehet szeretni. A családja azt mondta, bűn, hogy házasságon kívül vagyunk együtt, ezért elvettem. Aztán jöttek rögtön a problémák, azonnal kiderült, hogy nem is illünk össze. Gyakorlatilag mindig csak veszekedtünk. Miután megszületett a kislányuk, Miriam, akkor vált világossá, hogy a házasságuknak nincs jövője

- mesélte Gáspár Laci. De még így sem vált volna el feleségétől. Boldogtalan volt, de a gyerek miatt nem vetett volna véget a házasságának.

Akkor lettem volna inkább örökre boldogtalan. A cigányoknál szerintem ez így van, nem válnak el a gyerekre való tekintettel

- mondta Gáspár Laci. A felesége azonban olyat tett, amit "egy nő nem tehet", és ezt nem tudta megbocsátani neki.

(Blikk)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Gáspár Laci kényszerből házasodott, amikor 17 éves volt

Az énekes őszintén mesélt az első házasságáról és annak végéről.

0 · Dec 13, 2017 08:12am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments