Jennifer Lawrence színésznő és rendező barátja, Darren Aronofsky már nem alkotnak egy párt, ráadásul már a múlt hónap óta, csak eddig nem derült ki.

A pár közös filmjük, az anyám! forgatásán jött össze, és körülbelül egy évig voltak együtt. Viszonyuk ezentúl baráti, a szakítás óta már hivatalos eseményen is bazsalyogtak együtt, úgyhogy nem történt nagyobb összeveszés.

Mindketten rettentően sokszor nyilatkoztak már arról, mennyire nagyra tartják egymást szakmailag, úgyhogy még azt sem mernénk kizárni, hogy dolgoznak még együtt.

Egyébként a pár még együttlevős korában sem volt az a folyamatosan tutujgatjuk egymást-típus, már az is eseményszámba ment, ha végre összefogódzkodtak. (Ezek szerint az a gyűrű nem eljegyzési volt. Vagy, ha szeretik az összeesküvés-elméleteket, az lehetett az oka mindennek!)

Ha tippelhetünk, akkor a következő időszakban még több ciki sztorira és ökörködésre számíthatunk Lawrence-től.

(ET)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Jennifer Lawrence és pasija szakítottak

Egy évig voltak együtt, de már nem.

7 · Nov 23, 2017 08:16am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments