Az idei Emmy-díjkiosztó nemcsak azért marad örök emlék Lindsay Shookus életében, mert a Saturday Night Live producereként megkapta a legjobb varietéjelenetek sorozatának díját, hanem mert Ben Affleck ismét bizonyította neki, mennyire őrültmód szereti őt.

Ben Affleck a legtámogatóbb szerető a világon

– ezt nem mi mondjuk (bár készséggel elhisszük), hanem egy jó szemű forrás, aki a díjátadón végignézte, miként viszonyult egymáshoz ez a két ember. Kijelentését pedig arra alapozza, hogy látta, Ben Affleck mennyi fényképet készített a díját szorongató Shookus-ról, kettejükről és a nő kollégáiról is, miközben szerelemtől izzott a tekintete.

Sokat nevettek és viccelődtek

 tette hozzá, majd azt is elmondta, Affleck mennyire visszafogottan viselkedett, és hogy ez láthatóan kicsit sem esett nehezére. Alighanem tudta, hogy most nem ő a főszereplő, és ennek megfelelően nem is próbált az lenni. A forrás azt mondja, hogy szófogadóan, mosolyogva követte a barátnőjét mindenhova, és úton-útfélen közölte mindenkivel (hátha valaki nem vette volna észre), hogy micsoda őrült boldogság ez az este Shookus számára. 

Bármit megtett, amit csak kért. Azon is szorongott, hogy Lindsay ne maradjon éhen, ezért már ott kinézett egy éttermet, hogy a rendezvény után legyen hol megetetnie.

Még júliusban derült fény arra, hogy a páros randevúzni kezdett egymással, és ahogy az lenni szokott, a hírrel együtt gyorsan kiderültek olyan eltitkolt dolgok is, minthogy a kapcsolatukat nem is mostanában kezdték, hanem már akkor, amikor még mindketten házasok voltak. Aztán persze előmásztak a barlangjaikból a jól értesült informátorok, akik arról is beszámoltak, hogy liezonról nemcsak ők maguk, hanem a házastársaik is tudtak, így Jennifer Garner is, aki állítólag mégsem emiatt, hanem ezer más dolog miatt hagyta el a férjét  amiben Affleck dadusbotránya is szorosan közrejátszhatott. Ezek szerint viszont szorosabban, mint Shookus legyeskedése a(z akkor még) férje körül. 

Ezeken a sokkoló tényeken szerencsére már túl vagyunk, és mindenki kezdi elfogadni, hogy Affleck már nem Jennifer Garner szerelméért epekedik minduntalan, hanem Lindsay Shookus-szal van együtt, és láthatóan kiegyensúlyozottabb, mint az utóbbi években bármikor. Talán pont ennyi is a lényeg.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Ben Affleck a legtámogatóbb szerető a világon, állítólag

Azok után, hogy még meg is eteti a barátnőjét, mit is gondolhatnánk?

7 · Sep 20, 2017 01:07pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Forrás: US Magazine