Jó reggelt, a napot lapszemlénkkel indítjuk, amelyből többek között kiderül, mivel buktatta le magát Gáspár Győző a rendőrségnél, és hogy miért drogozik Hujber Ferenc. 

Nos, kezdjük akkor az utóbbival, Hujberrel, aki a Bors szerint végleg elköltözött otthonról, és a Facebook-on kezdett el csajozni. A módszere az volt, hogy felszólította az összes hímnemű egyedet, hogy ne jelöljék ismerősnek őt, de ugyanezt a nőknek engedélyezte. Sőt, állítólag egy híres asszonnyal is kikezdett, ráadásul igen erőteljesen. A Blikknek nyilatkozó forrás nem árulta el, hogy kiről van szó, csak ezt: 

Nem finomkodott, egyszerűen és határozottan közölte, mit szeretne vele csinálni. Onnan tudom, hogy nekem volt alkalmam olvasni is a sorait. Nem szégyenlős, az biztos.

A színész felesége egyébként visszavonta a feljelentést, amelyet ellene tett a rendőrségen áprilisban. A Story úgy véli, a nő azért döntött így, mert nem akarja halmozni Hujber büntetéseit, aki ellen drogbirtoklás miatt folyik eljárás. Annak ellenére, hogy fehér port találtak nála legutóbb, ő állítja, hogy csak füvezik, azt is csak azért, hogy el tudjon aludni. 

Gáspár Győző

Gáspár Győzőről a Story magazin ír: visszaemlékszik a pillanatra, amikor a showmant azért találták meg a NAV-osok, mert a gyanú szerint 50 milliós áfacsalást követett el a testvérével és három másik ismerősükkel. A helyzetét az súlyosbítja, hogy még próbaidőn volt az előző áfacsalása miatt, és ezért akár öt év börtönbüntetésre is ítélhetik. A lap arról is biztosítja az olvasót, hogy a rendőröknek nem kellett sok energiát ölniük abba, hogy mindent (így a luxusautók értékesítésének a tényét, vagy hogy hol bérel széfet) megtudjanak Gáspár ügyeiről, ugyanis 

régóta lehallgatják, és mivel Gáspár mindenkinek, aki él és mozog, gyakorlatilag mindent elmondott telefonon, a rendőröknek már csak ki kellett jegyzetelniük a részleteket.

Hajdú Péter vs. Havas Henrik

Havas Henrik műsora Hajdú Péter miatt szűnik meg, állítja a Bors. Ennek az az oka, hogy az Esti Frizbit többen nézik, mint a Havas angyalait, így utóbbira már nem tart igényt az ATV, és inkább meghosszabbítják a Frizbi műsoridejét. 

Megszűnik a VIVA TV

2017 októberében  megszűnik a 2001-ben alapított csatorna, így a legtöbb tartalom az MTV-re költözik majd. 

A VIVA meghatározó szerepet tölt be az életemben, hiszen itt váltam valódi műsorvezetővé. Mindig pozitívan állok a változásokhoz, ezért izgatottan várom, mi fog következni

– nyilatkozta a Blikknek Iszak Eszter, aki már 7 éve dolgozik a csatornánál.

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Gáspár Győző igencsak megkönnyíti a nyomozók dolgát

Nem okoz fejtörést nekik, hogy mikor, hol és mit csinál, hogy miért, lapszemlénkből kiderül.

10 · Jul 27, 2017 08:09am Tovább a kommentekhez
Facebook Comments