Johnny Depp ex-menedzserei most közösen próbálnak nekimenni a színésznek, aki erre azt mondja: adópapírokkal tudja bizonyítani, hogy nagy mértékben megrövidítették számláját ezek a szakemberek, meg se próbálkozzanak ilyesmivel.

Merthogy a 2000 és 2015 közötti időszakra, utólag több, mint 6 millió dollár (= 1,7 milliárd forint) büntetést kellett fizetnie az amerikai adóhatóságnak szabálytalanságok miatt. Illetve a cégét is megkarcsúsították sok ezer dollárnyi plusz adózással, kiadással. A büntetéseket már kifizette, de nem örül neki.

Az új menedzsmentje tavaly bukkant az előző képviselet állítólagos lehúzására, a színész ekkor perelte be előző pénzügyi menedzserét, akit kötelességszegéssel vádol.  Most az előző menedzsment perel vissza, Depp pedig benyújtotta a bíróságra az adózási papírokat, hogy silány munkájuk miatt, alapból ejtsék ellene a vádakat. 

A múltkor már írtunk az  ügy előzményeiről, illetve arról a megalomán ötletről is, hogy  alagutakkal kötné össze Hollywood Hills-i házait.

via TMZ