Jó reggelt kívánunk! A héten számoljon azzal, hogy bár 10-15 fok is lehet, ennyi esőt rég látott, mint ami hamarosan felhők formájában kavarogni fog felettünk - legalábbis a meteorológia szerint. A Zsuzsannáknak utólag, az Aladároknak, Álmosoknak pedig ma kívánunk boldog névnapot, szemlézzük az újságokat.

  • Tóth Gabi nem tudta leplezni csalódottságát - írja a Bors. Az Eurovíziós dalválogatón a közönsége szerint csúnyán elbántak az énekessel, a legjobb négy közé sem jutott be. A zsűri is furcsán értékelte, majd pontozta zenéjét, volt, akitől 0 pontot kapott. "A rengeteg hazai és nemzetközi visszajelzés, pozitív üzenet, amit kaptam a Hosszú idők miatt, arra engedett következtetni, hogy ott lesz a dal a legjobb négyben, vagy akár győzhet is" - mondta az újságnak. "Bármennyire komoly is a tétje egy ilyen versenynek, aki részt vesz benne, annak el kell fogadnia a játékszabályokat" – utalt a zsűri megkerülhetetlen szerepére.
  • A családja inkább azt szerette, amikor otthon volt, árulta el a Blikknek Azurák Csaba. A tévés új műsort kapott a TV2-n, ezzel kapcsolatban beszélt a pihenő időszakról, illetve arról, hogy milyen újra munkába állni: "Nagyon jó újra terepre menni, együtt dolgozni az operatőrrel, hülyéskedni a kocsiban utazás közben. Műsorvezető bárkiből lehet, színészből, zenészből, sportolóból, de jó riporter nem." - árulta el. Azt is megosztotta az olvasókkal, hogy nagyon jól érezte magát családja körében, sokat kirándultak, és eközben furcsa volt arról olvasnia mindenhol, hogy milyen dolgokat érez a TV2-nél történő dolgokról. Negyvenedik születésnapjáról is viccelt: "Szokták mondani, hogy egy férfi életében három időszak van, amikor hisz a Mikulásban, amikor nem, és amikor ő maga a Mikulás. Tavaly már én voltam az a lakóparkban." Továbbá gratulált Sváby András, a Naplóhoz hasonló névvel és attitűddel induló műsorához.
  • Hamarosan startol A Konyhafőnök Celeb az RTL Klub műsorán, melynek egyik indulója Horváth Éva lesz, aki a Blikknek árulta el: teljesen megváltoztatta a várandósság. "Kifejezetten jól bírom a versenyt várandósan is, hiszen nem beteg vagyok, hanem babát várok, és a stáb óriási körültekintéssel figyel rám is. [...] Korábban nem voltam édesszájú, de a terhességgel ez megváltozott. Szinte minden édességet szívesen eszem most, így az öltözőbe is mindig van valamilyen nassolni való." Többek között Szabó Győző, Danics Dóra és Nagy Ervin is megmérkőzik majd az új műsorban.