A Hollywood Riporter kérdezte a sorozat két alkotóját, Carter Bays-t és Craig Thomast, hogy mikor döntötték el, hogy valami újba szeretnének belevágni. Bays és Thomas a David Letterman-showban íróként dolgoztak. 

Ez egy olyan most vagy soha pillanat volt. Az élet rövid. 

– emlékezett vissza Carter Bays. Azt is elmondta, hogy mint törzsgyökeres New York-ikra, óriási hatással volt rájuk a 9/11-es terrortámadás, a tragédia szinte löketet adott, hogy valami új felatadba vágjanak bele. Nincs értelme tovább várni.

Valami nagyobbat, érzelmesebb dolgot kellett írnunk, ami tele van csavarral és fordulattal, amit az élet hoz. 

– folytatta Bays. Thomas hozzátette, hogy eljutottak odáig, hogy megértsék, hogy az ember fejezetek szerint éli az életét, amik egyszer véget érnek. 

Nagyjából tényleg a saját napjaikat írták meg. Bays akkoriban szingli volt, és reménykedett abban, hogy ez már nem sokáig marad így. Tiszta Ted. Thomas pedig frissházasként egy másik szakaszban élte az életét. Tiszta Marshall. 

A sorozat ötlete végül bejött, a pilot után még 9 évadot ért meg, 2014-ben lett vége. A Jóbarátokhoz hasonlóan itt is egy baráti társaság mindennapjait követhettük, csak a kávézó helyett egy kocsmában. New York viszont maradt.