Már csak három hétig lehet nézni ahogy hírességek elmaszkírozva csinálnak magukból hülyét élő adásban, ugyanis már csak ennyi idő van hátra a Sztárban sztárból.

Az énekesek ma szólóban és duettben is megmutatták magukat.

Muri Enikő kezdte a műsort Kóbor Jánosként, de inkább hasonlított Csepregi Évára. Veréb Tamás ezután Psota Irént próbálta megformálni azzal, hogy műmelleit markolászta éneklés közben, és bár sem a külső, sem a hang nem stimmelt, valamiért mégis ez volt az est legjobb, de legalábbis legszórakoztatóbb előadása.

Muri Enikő és Veréb Tamás később Celine Dion és Andrea Bocelli duettjét énekelte el, és bár direkt mondták előtte, hogy nem akarják, hogy giccses legyen, mégis összejött nekik.

De nem Veréb volt az egyetlen, akinek operaénekest kellett megformálnia. Kocsis Tibor Pavarottiként próbálkozott, de a magas C a végén inkább csak egy fájdalmas rikoltozás lett, ennek ellenére megkapta a zsűritől a maximális pontszámot.

Nagy Adri viszont egyszerűen TÖKÉLETES volt Tina Turnerként, pedig eddig azt hittem, csak Turner képes így vicsorogva énekelni.

Nagy Adri később Kocsis Tiborral duettezett, Paul McCartney és Stevie Wonder Ebony and Ivory-ját énekelték el, ami közben

Nagy Adri leginkább óvodásnak nézett ki, Kocsis viszont világbajnok volt Stevie Wonderként.

Kocsis az idei Sztárban sztár Gáspár Lacija, egyre biztosabb, hogy ő fogja megnyerni ezt az évadot.

Polyák Lillának Sealként kellett énekelnie, de mivel ez a világ egyik legnehezebb dolga, ha az ember nem Seal, így nem is sikerült a dolog. Vásáry André pedig Justin Bieberként próbált felszedni egy nőt, de szegénynek a sok mozgástól nem maradt hozzá hangja. Később ketten együtt mutatták meg, hogy mit tudnak, ha megpróbálják előadni az unalomig játszott Wellhello-slágert, az Apuveddmeget. Sajnos nem sokat.

A zsűri pontjai és a nézők szavazati alapján végül Vásáry Andrét küldték haza, aki már a műsor közben megmondta, már előre megírta a búcsúbeszédét.

A műsor egyetlen szomorú része a Liptait váltó Ábel Anita , bár szerencsére már nem sokat kell nézni és hallgatni az erőltetett viccelődését.