Az énekesnő tavaly perelte be David Muellert, miután a DJ beperelte Swiftet, amiért kirúgták, állítólag azért, mert fogdosta a celebnőt, pedig nem is, később kiderült, hogy de, mert erről fotó is van, ám a bíróság most ezt a tárgyalásig letiltotta a nyilvánosság elől. Érti? Nem?

Na, igyon egy kávét, közben elmagyarázzuk:

2013-ban a denveri rádiós DJ, Mueller elment a városban rendezett Taylor Swift koncertre, majd beengedték a backstage-be is, ahol állítólag megfogta Swift fenekét, miközben egy közös fotó készült. Emiatt a DJ-t kirúgták a munkahelyéről is, pedig ő bizonygatta, hogy nem ő fogdosott.

Ezért aztán beperelte az énekesnőt, aki tavaly visszaperelte ugyanebben az ügyben. Most pedig a TMZ forrásai szerint elérte, hogy a bizonyítékként szolgáló fotót titkosítsák, mert szerinte az nagyon intim, és rossz célokra használnák, ha megjelenne bármilyen médiafelületen. 

Na most már TÉNYLEG kíváncsiak lettünk arra a fotóra.