• Bors mai számában is részletesen foglalkozik Zámbó Krisztián 80 millió forintos örökségének ügyével. Tegnap azt írták, Zámbó Jimmy fia elherdálta a pénzt. Az énekes ma helyesbít: nem herdálta el, csak felélte, és a kettő nem ugyanaz. A lapnak megdöbbentő őszinteséggel ki is fejtette, hogyan. 

Apu életszínvonalát fent kellett tartani a halála után is. Ismerek olyan embereket, akik ennyi pénzt egy éjszaka alatt költenek el kaszinóban, inkább őket kellene számon kérni!

- mondta Zámbó Krisztián. 

  • Liptai Claudia cukrász szerelme, Pataki Ádám szintén a Borsnak beszélt arról, hogy a műsorvezetővel hogyan szerettek egymásba. Az egész egy fagylaltkóstoló versenyen kezdődött. A lap szerint Pataki először súlyos előítéletekkel volt a műsorvezetővel szemben, aztán ahogy teltek a percek, és együtt vacakoltak a kocsijában a biztonsági öveikkel, érezte, hogy megpecsételődött a sorsa. Liptai a közös süteményes könyvükben árulta el, hogy először Pataki kezébe szeretett bele. 
  • Bors számol be arról a hírről is, hogy Dobó Kata és Zsidró Tamás szerelme már hónapok óta tart, csak nem akarták nagydobra verni. Erről Zsidró nem nyilatkozott, csak annyit mondott az újságíróknak: "Nézzétek meg a Facebook-oldalam és kombináljatok." A lap így is tett. 
  • Azt is Borsban vettük észre, Sarka Kata hogyan nézett ki 17 évesen. 
Az Instagramon posztolt egy képet magáról, trapézszárú nadrágban és bő ingben, így: 
  • A Blikkből pedig az derül ki, hogy Rubint Réka és Schobert Norbert házassága egyszerűen irigylésre méltó, a mai napig ugyanúgy szeretik egymást, mint a kapcsolatuk elején, és még a szexuális életük is nagyon izgalmas. A feleség például ilyen képeket küld a férjének:

  • Illetve, azt is a Blikk osztotta meg a világgal, hogy Radics Gigi vért izzad az érettségiért.