Nem sokkal azután, hogy Hajdú Péter és Sarka Kata különöltöztek, az is kiderült, hogy Hajdú Péter műsorgyártócégét, a Frizbi Entertainment Kft.-t  kirakhatják Andy Vajna tévéjétől. A hír pedig beigazolódni látszik, mert bár műsorgyártó cég egyelőre marad, azt már lehet tudni, hogy Hajdú, mint arc, viszont távozik a TV2-től. Erről a Blikknek nyilatkozott:

A képernyős munkám szeptember 1-től a TV2-nél véget ér. A csatornával kötött többi szerződésünk továbbra is érvényes, korrekt üzleti kapcsolatban maradunk a TV2-vel. A többi szerződés jelen esetben műsorgyártást, illetve ügynökségi munkákat jelent. 

Mindeközben a Bors pedig úgy tudja, hogy valaki más érkezik a TV2-höz, de nem Hajdú, hanem Liptai Claudia helyére. Állítólag aköztévétől eltávolított Jakupcsek Gabriella vezetheti majd a Bumm! című vetélkedőt, amit Liptai a terhessége miatt nem tud folytatni. Ehhez persze az is hozzátartozik, hogy Jakupcsek a lapnak az ügy kapcsán azt mondta, pillanatnyilag nem tud ilyen hírekről beszámolni, a TV2-nél pedig egyelőre csak azt erősítették meg, hogy valóban pótolni kell valakivel Liptai Claudiát.